©2011 magyarmuzeumok.hu Minden jog fenntartva.

A rejtett potenciál - kisgyűjtemények

Alternatív elmélet a szervezeti működés alternatíváiról: sikeres modell, hogyan lehet ma Magyar-országon kismúzeumokat fenntartani!

Kurucz Albert Falumúzeum, Konyár

Nem minden tekinthető muzeális ismeretátadásnak!

Ugyanakkor kétségtelen tény, hogy szervezeti működésre szükség van. Hosszan lehetne sorolni azokat az intézményi feladatokat, amelyek költséghatékonyan csak szervezeti keretek között láthatók el. Ezek közül talán a menedzsment, a gazdasági-pénzügyi, a műtárgygondozási (restaurálási), és a tudományos tevékenység a legfontosabb, vagyis mindazok a háttérmunkák, melyekre a frontmunka tulajdonképpen szerveződik. Pénz, műtárgyak és szaktudományosan hiteles kiállítások nélkül ugyanis nem lehet sem tárlatvezetéseket, sem közművelődési vagy pedagógiai programokat tartani. Pontosabban lehet, de az már nem tekinthető muzeális ismeretátadásnak.

Bődi István Falumúzeum, Hosszúpályi

Muzeológiai szakszolgálat

A megyei múzeumi szervezeteket érintő jelen átszervezésektől függetlenül, de a szervezeti működés alapvető előnyeit felismerve 2011-ben egy új típusú intézmény, egy muzeológiai szakszolgálat jött létre Hajdú-Bihar megyében. Ezt az intézményt, az Észak-Bihari Muzeológiai Szakszolgálatot egy önkormányzati társulás tartja fenn. A társulást – a helyi önkormányzatok társulásairól és együttműködéséről szóló, jelenleg is hatályos 1997. évi CXXXV. törvény alapján – több települési önkormányzat (és egy egyházközség) alapította azzal a céllal, hogy kisgyűjteményeik (tájházuk, falumúzeumuk, tematikus gyűjteményük) szakmai gondozását biztosítsa. Jelen írásnak nem az a célja, hogy ezen intézménynek – az egyébként mérhetően sikeres – működését ismertesse, hanem csak a figyelmet szeretné egy fontos részletre irányítani: a gazdasági válság ideje alatt volt néhány múzeumfenntartó falusi közösség Magyarországon, amely nem sajnálva a költségvetési ráfordítást, megtalálta a módját, hogy egy „muzeális kisgyűjteményi szervezetet” hozzon létre.
Ez a szervezet jelenleg kizárólag menedzseri és muzeológiai tevékenységet folytat (szakpályázatokat ír, nyilvántartást vezet, kiállításokat rendez, kutat, publikál, etc.), de a fenntartói kör bővítésével, azaz a financiális lehetőségek szélesítésével a jövőben a múzeumpedagógia és a műtárgygondozás területén is biztosítani kívánja a szükséges feladatellátást. Erre pedig jó esélye van, mivel 2012-ben a térség további kisgyűjtemény-fenntartói jelezték a fenntartói körhöz való csatlakozás szándékát.

Rozsnyai István Muzeális Gyűjtemény, Létavértes

A mérhető siker ára

Hogy minek köszönhető a sikeres szerveződés? A kezdetektől decentralizált finanszírozási rendszernek, vagyis annak, hogy a szakszolgálat-fenntartók a feladatellátásért mindannyian fenntartási hozzájárulást fizetnek. Hogy miből? A korábban is meglévő, csak épp ilyen-olyan intézményekhez, költségvetési keretekhez csapott, kallódó százezer forintokból. Ezek összevonása tette lehetővé az Észak-Bihari Muzeológiai Szakszolgálat létrehozását.
És mi a helyzet országosan? Nem tudjuk. A kulturális statisztika szerint hozzávetőleg 300 működési engedéllyel rendelkező kisgyűjtemény működik Magyarországon. A saját becslésem szerint emellett legalább 1.000-1.500 kisgyűjtemény működik engedély nélkül. Ezek fenntartói éves szinten összértékben jelenleg is százmilliókat adnak ki működési költség jogcímen. Csak épp a felhasználás jelenleg nem muzeális célú, mert nem muzeális szakemberek koordinálják. (Hanem közművelődésiek, mivel a legtöbb kisgyűjtemény a községi önkormányzati szinten kötelezően fenntartandó „közösségi színterekhez”, kvázi a művelődési házakhoz tartozik.)

Rozsnyai István Muzeális Gyűjtemény, Létavértes

Egymásra utalva

De hogyan is kapcsolódik mindez a megyei szervezetek „válságkezeléséhez”? Az új közigazgatási rendszeren keresztül. Ha a jelenlegi, fenntarthatatlan megyei szervezetek vidéki múzeumait nemcsak átvenné egy-egy városi önkormányzat, mint ahogy ez számos intézmény esetében releváns lehet, hanem több települési kisgyűjtemény-fenntartó (nagyobbrészt falusi önkormányzatok) bevonásával egy-egy járási múzeumi szervezetet is kialakítana, igen jelentős forrásbevonást lehetne elérni. (A vidéki múzeumok intézményi besorolása egyébként névlegesen jelenleg is a „területi” jelzőt viseli).
Az egymásrautaltság egyértelmű. A vidéki múzeumoknak szükségük lenne a kisgyűjtemény-fenntartó falusi önkormányzatok társfinanszírozására (az elsőszámú városi fenntartó mellett), a kisgyűjtemény-fenntartóknak pedig szükségük lenne a vidéki múzeumok szakmai potenciáljára ahhoz, hogy hitelesen működhessenek. Ez utóbbit a működési engedély megszerzése garantálná, ami egyben lehetővé tenné a kisgyűjtemények állami és uniós pályázatokon (NKA, ALFA, TÁMOP-TIOP) való részvételét. Amit tehát a kisgyűjtemény-fenntartók elveszítenének a réven (a hozzájárulás befizetésével), azt megnyernék a vámon (a pályázati támogatások felhasználásával).
A szervezeti működés fenti formája természetesen nem valósítható meg minden térségben, és sok térségben nem is szükséges a megvalósítása. Számos térségben azonban alternatívát jelenthet a vidéki múzeumok esetleges megszüntetésével szemben.
A járási (központi) múzeummá alakítható vidéki múzeumok és a szervezetté alakítható térségi kisgyűjteményi hálózatok számbavételéhez mindenekelőtt egy egzakt háttérkutatás lefolytatására, majd a szervezeti működés előnyeit hangsúlyozó, a járási múzeumi szervezetek létrehozását lehetővé tevő jogszabály megalkotására lenne szükség. De vajon van-e még idő az alternatívák átgondolására?