Hogyan vigyük a gyűjteményeket a múzeum falain túlra

Miben hasonlít egymáshoz az iPlayer modell és a 21. századi múzeum?

Jim Richardson tanácsai

Cikk küldése

e-mail:

Jim Richardson az angol múzeumi élet egyik fenegyereke. 2000-ben alapította meg kulturális marketinggel, arculattervezéssel foglalkozó cégét a Sumot, és az évek során számos sikeres kulturális kampányt vezetett a szigetországban galériák, múzeumok, kulturális fesztiválok megbízásából. A cég találta ki például a tavalyi évben a The Hepworth Wakefield, Yorkshire új művészeti galériájának a nyitókampányát, a galériát kevesebb mint öt hét alatt százezren látogatták meg. Emellett rendszeresen ír a The Art Newspaper, Arts Professional, Museums Journal, Museum Practice, Museum ID and Heritage 365 magazinokba, és alapítója a kulturális szektor technológiai és szemléleti megújítását, a társadalmi média szerepét ösztönző MuseumNext konferenciasorozatnak.

SumoJim a MuseumNext honlapján publikálja provokatív, olykor kissé leegyszerűsítő, de lényegre tapintó vitaindítóit, leírja például, hogy miért olyan szörnyű a legtöbb múzeumi honlap, vagy éppen mit tanulhatnak a múzeumok National Geographic Society-től. Legújabb bejegyzésében arról elmélkedik, miként teremthetünk igényt a múzeumok látogatásához, és egy személyes történettel kezdi:

„Angliában, amikor gyermek voltam, négy TV csatornánk volt. Ha a kedvenc programomat meg akartam nézni a szüleim televízióján, akkor meg kellett várnom az adás időpontját.  A gyermekem már egy másik világban él, ahol a szolgáltatók küzdenek azért, hogy kielégítsék, sőt gyakran túlszárnyalják a nézők igényeit.”  Ma már a nézők többsége elvárja, hogy akkor és ott kapja meg a kívánt szolgáltatást, ahol számára az a leginkább megfelel – folytatja. Az Egyesült Királyságban a BBC iPlayer szolgáltatásának néhány évvel ezelőtti bevezetésével elérhetővé és letölthetővé vált a BBC TV és rádió programja, lehetővé téve, hogy azokat akár okostelefonon keresztül is megnézhessék. A hagyományos televíziós szolgáltatásnak vetélytársaivá váltak az ún. on demand rendszerek, az igény szerint lekérhető audiovizuális médiaszolgáltatások, amelyek mindennapi szórakozásunk, ismeretszerzésünk egyre természetesebb eszközévé válnak. Az on demand élmény megtapasztalása után pedig a látogató más elvárásokkal fordul a  kulturális intézmények felé is.

Richardson szerint a múzeum hagyományos modellje hasonló a korábbi televíziózáséhoz. Kötött időben van nyitva és kötött „csatornán” keresztül közvetíti üzeneteit. Eközben elvárja, hogy a látogató menjen el hozzá, ha részesülni akar a felkínált élményben. A változások hatására azonban a múzeum is arra kényszerül, hogy elmozduljon az iPlayer modell irányába, különben érdektelen marad. Többé már nem várhatja el, hogy kizárólag a látogatók jöjjenek el hozzá. Neki kell a kapun belül felhalmozott tudást, ismeretet, információt olyan formában eljuttatnia a közönségéhez, amely legjobban illeszkedik annak mindennapi életéhez. On demand szolgáltatást, fogyasztói élményt kell nyújtania.

Ez nem csak azt jelenti, hogy a múzeumok invesztáljanak minél többet technológiai fejlesztésekbe (bár Richardson szerint ez a dolog kulcsa), hanem újra kell gondolni a nyitva tartási időt, és a gyűjteményt a múzeum falain kívülre kell vinni.

Végül pontokba szedve néhány javaslattal is előáll:

- Vegyél ki egy üres boltot egy bevásárlóközpontban, és vidd el a múzeumodat azokhoz az emberekhez, akik sosem áldoznának időt múzeumok látogatására.

- Nyiss későn, így az emberek munka után is meglátogathatnak.

- Növeld a digitális kapacitásodat (technológia és szakemberek), használd a webet és az applikációs szoftvereket, hogy a hét 24 órájában nyitva legyél.

- Mutasd meg a gyűjteményedet alkalmazásprogramozási felületen (API) keresztül, így másoknak is lehetőséget teremtesz arra, megoszthassák az értékeidet.

- Használj szabad csatornákat, úgy mint a Facebook, YouTube, Vimeo, Twitter, Pinterest.

Aki vitázni akar vele, itt megteheti.

Fotó: MuseumNext, wikipédia