Felmentették Baán Lászlót a kormánybiztosi tisztségből

Múzeumi negyed

Felmentették kormánybiztosi tisztségéből augusztus 31-i hatállyal Baán Lászlót és Ókovács Szilvesztert, az erről szóló határozat a Magyar Közlöny pénteki számában olvasható.

MTI 2012-07-27 19:12
Cikk küldése e-mail:

 Baán Lászlót 2011 szeptemberében nevezték ki az új nemzeti közgyűjteményi épületegyüttes, a múzeumi negyed koncepciójáért felelős kormánybiztossá. A tavaly őszi kormányhatározat szerint Baán László kormánybiztosi megbízatása - Szépművészeti Múzeumbeli főigazgatói teendőinek meghagyása mellett - 2013. szeptember 30-ig szólt volna. A kormány július elején fogadta el azt a koncepciót, amely szerint öt új épületnek és hat intézménynek adhat otthont a legkorábban 2018-ban megvalósuló múzeumi negyed.

Ókovács Szilveszter 2011 augusztusa óta a Magyar Állami Operaház irányításáért felelős kormánybiztos. Ókovács Szilvesztert tavaly augusztusban a Magyar Állami Operaház irányításával kapcsolatos feladatok ellátására az intézmény főigazgatói munkakörének betöltéséig, de legfeljebb kétéves időtartamra nevezte ki kormánybiztossá a miniszterelnök.
A felmentések indoka nem szerepel a határozatokban.

Nemcsak a Galéria, a Ludwig és a Néprajzi Múzeum is költözik!

Öt új épületnek és hat intézménynek adhat otthont a legkorábban 2018-ban megvalósuló múzeumi negyed a kormány döntése értelmében. A kabinet 160 millió forint többletforrás biztosításáról is határozott a...

2012. július 07. MTI

A Szépművészeti bekebelezi a Nemzeti Galériát

Bővített kiadás

Hamvay Péternek az Élet és Irodalomban Alakuló kisgömböc címmel néhány hete megjelent írását az azóta eltelt időszak történéseivel fűszerezve ajánljuk az olvasóknak – a szerkesztők.

2011. november 11. Hamvay Péter

A budapesti „mega-projekt” Londonban

The Art Newspaper

A Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményeinek összevonása, valamint az új múzeumépület terve a nemzetközi sajtóban sem maradt visszhangtalan!

2011. november 11. Magyar Múzeumok Online
 
Az Erimtan Múzeum Ankarában
 
Baselitz. Újrajátszott múlt
    Muzeumok.hu Rss betöltése...