©2011 magyarmuzeumok.hu Minden jog fenntartva.

A szülinapos Terembura

Egyesületi tagok, akik miután letették a lantot civil munkahelyükön, újra felveszik egy kulturális intézményben.

A Terembura Kulturális Egyesület november 6-án ünnepelte hatodik születésnapját. Székesfehérvár kulturális életében részt vevő művészettörténészek, művelődésszervezők, könyvtári és múzeumi szakemberek, néprajzosok, kultúrantropológusok és lelkes érdeklődők 2006-ban döntöttek úgy, hogy maguk szervezik meg azokat a programokat, amelyeket az akkori székesfehérvári és a Fejér megyei kulturális intézményekből hiányoltak. Legfontosabb céljuk az volt, hogy a város állandó és időszaki kiállításaihoz kapcsolódóan élményalapú tudást, ismereteket adjanak át azoknak a gyerekeknek és családoknak, akik és amelyek ellátogatnak programjainkra. Azóta a megye legtöbb múzeumi helyszínén megfordultak, sőt több országos jelentőségű kiállításhoz dolgoztak ki foglalkozásokat, tartottak családi napokat.

Ha jól emlékszem, a Terembura 6 évvel ezelőtt egyedülálló kezdeményezés volt Magyarországon. Hogyan jött az ötlet, hogy a múzeumpedagógiának a múzeumi intézményrendszeren kívül is van létjogosultsága?

A Terembura akkoriban valóban egyedülálló kezdeményezés volt, és városunkban hiánypótló is. A régi és új „teremburások”  azonos szellemiségű, kreatív és kezdeményező emberek, akik nem sajnálják a szabadidejüket  azért, hogy valami pluszt vigyenek mások életébe. (A szabadidő ez esetben valóban szabadidőt jelent: mindannyian naponta nyolc-tíz órát dolgozunk felelősségteljes munkakörökben, és az egyesületi munka csak ezután jön.)  Ez a plusz mindig más: minőségi kulturális program vagy közös családi alkotás. Nem feltétlenül múzeumpedagógia, hiszen az egyesület neve a kezdetektől „kulturális” is.

A fent leírtakból is kitűnik, hogy kezdetben nem voltak tapasztalataink. Azt mondhatnám, a bátorságunk és lelkesedésünk segítségével vettünk be minden akadályt, és menet közben edződtünk. Sokan segítettek bennünket, egyedül nem ment volna, ezúton is köszönjük mindenkinek, aki mellettünk állt.
Nem vagyunk szakemberek, ez is fontos. Ezt sokszor az orrunk alá dörgölték, de azt hiszem, nekünk a szabadságunk fontosabb, mint a korlátok. Elrugaszkodni szeretünk, nem fal mellett masírozni.  Módszertanilag sem követünk senkit, de vannak példaképeink, akiktől nagyon sokat tanultunk és tanulunk folyamatosan. Ilyen példaképünk Bodóczky István, Éliás István, Szabados Árpád és még számos más szakember és művész, aki hat ránk. Fontosnak tartjuk a sablon- és sallangmentességet, azt, hogy ne mankókat adjunk a gyerekek kezébe, hanem kódfejtőket, amelyekkel megérthetik a környező világukat. Szeretnénk felhívni a figyelmüket a gondolkodás és a nyitottság fontosságára.

Beváltak az előzetes remények?

Amikor Hári Krisztával és a frissen csatlakozott tagokkal elindítottuk az egyesületet, azt hiszem, nem terveztünk ennyire előre, nem voltak nagy vágyaink. Lehet-e erre azt mondani, hogy beváltak a reményeink? Igen is, meg nem is. Mindig van min javítani, változtatni.

Melyek voltak a legnagyobb buktatók, legkeserűbb pirulák?

Most van a legkeményebb időszakunk, most kapjuk a legkeserűbb pirulákat. Ezt nem részletezném, mert sajnos országos probléma; a kultúra és a civil szféra ellehetetlenítése van folyamatban.

Mire vagytok büszkék leginkább?

Arra, hogy még mindig működünk, hogy vannak új tagjaink, és mindig vannak új ötleteink. Arra, hogy még hiszünk magunkban.