A Műcsarnok helyzetéről

Konferencia

Vigyázat Műcsarnok 2.0 címmel tartottak konferenciát az intézmény helyzetéről.

MTI 2012-12-28 17:19
Cikk küldése e-mail:

 A Műcsarnok épületének tulajdonjogát egy - eddig ki nem hirdetett - novemberi kormányhatározat alapján a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) kapja meg, az azt működtető Műcsarnok Nonprofit Kft. működésének művészeti és tartalmi kérdéseiben pedig az MMA elnöke, Fekete György egyetértési jogot gyakorolhat.
A probléma elsősorban az MMA köztestületté válásának módjában rejlik - hangsúlyozta előadásában Rockenbauer Zoltán művészettörténész, az első Orbán-kormányt kulturális minisztere, felidézve: a jelenlegi helyzetet húszéves "kultúrharc" előzte meg, az MMA 2011-es köztestületté nyilvánítása azonban nem e folyamat megnyugtató lezárása, hanem vélhetően a küzdelem egy állomása lett csak.
Rockenbauer Zoltán kárhoztatta, hogy a hazai kultúrpolitika nem vállalja a döntési felelősséget, a Műcsarnok esetében azonban véleménye szerint a döntéshozó nem lehet az MMA elnöke, egyfelől mert nem széleskörű választás alapján nyeri el a pozíciót, másrészt mert nem célravezető valamely szakmai szervezetre bízni a kinevezéseket.
Fekete György eddigi megnyilvánulásai is nagyban hozzájárultak a válság elmélyüléséhez - jegyezte meg a művészettörténész, hozzátéve: az elnök nem elégedett meg azzal, hogy az MMA-t köztestületté emelték, de kieszközölte, hogy, "az MMA kultúrstratégiai szerepét megerősítsék", aminek része a Műcsarnok átadása is.
Fekete György szándékai szerint "a Műcsarnokot a magyar állam egy köztestületen keresztül visszaadja a művészetnek" - emlékeztetett Rockenbauer Zoltán.
"E kijelentés nem csak dehonesztáló az elmúlt két évtizedben a Műcsarnokban kiállító művészek számára, de baljósan hangzik a művészet fogalmának jövőbeli értelmezése szempontjából is" - fogalmazott.
Mint kiemelte: nem az a konzervativizmus, ha valaki nem érti azt a kort, amelyben él.
"Egy felelős pozícióba került ember nem vindikálhatja magának a jogot, hogy eldöntse, mi számít művészetnek és mi nem. Nem bélyegezhet meg formanyelvet, művészi, kritikai hozzáállást, csak azért, mert nem egyezik az ő ízlésével. Nem nevezhet minden alap nélkül nemzetgyalázónak egy kiállítást" - szögezte le a művészettörténész a Fekete György által bírált, Mi a magyar? című kiállítást a legfontosabb tárlatok között említve.
Rockenbauer Zoltán úgy vélte, anakronizmus lenne a Műcsarnok programját a nemzeti szalonrendszer felélesztésére alapozni, hiszen a művészeti kánont hatalmi szóval nem lehet átírni, másrészt a nagy kiállítóhelyek ma átgondolt koncepcióra épülő, interaktív, tematikus tárlatokkal hívogatják a közönséget.
A Fekete György által vázolt "koncepció lehetne éppenséggel az MMA-nak mint magántestületnek a programja, de semmiképpen nem lehet egy nemzeti intézmény programja. Amennyiben mégis azzá teszik, a Műcsarnokot többet nem sok joggal nevezhetnénk nemzetinek" - összegzett.
Bozóki András politológus, aki 2005-2006-ban volt kulturális miniszter a Nemzeti Együttműködés Rendszerének kultúrpolitikáját bírálta, kiemelve: annak lényege a centrális erőtér, amelyet az etnikai alapon definiált nemzeti közösség politikailag homogenizált kultúrája tölt ki.
Jellemző rá az önkormányzatiság korlátozása, miközben a pénzt nem hozó feladatok kiszervezése zajlik a "politikai klientúrához", azaz az MMA-hoz - fűzte hozzá.
Úgy vélekedett, hogy a Műcsarnok történetének legjelentősebb korszaka az elmúlt 28 év volt, noha ez a periódus sem volt mindig mentes a politikai beavatkozásoktól.
"A mai magyar kultúrairányítás problémái messze túlmutatnak a Műcsarnok problémáján, az csak csepp a tengerben" - értékelte a jelenlegi helyzetet Bozóki András.
Gulyás Gábor, a Műcsarnok leköszönő igazgatója arról szólt, hogy minden ideológiai elvárásrendszer korlátozza a művészet szabadságát, ez azonban nem járhat tartós sikerrel még diktatúrák esetében sem. Mint azonban hozzátette: az sem szerencsés, ha a kultúrpolitikának nincs semmilyen koncepciója a nemzeti kulturális intézmények szerepéről, ahogy az sem, ha a kulturális életben nem zajlik valódi diskurzus, nincs valódi műkritika.
Keserü Katalin, a Műcsarnok volt főigazgatója az intézmény történetének utóbbi évtizedeire kitekintést adva elismerően szólt Gulyás Gábor igazgatói működéséről. Kérdésre válaszolva az MMA-tagjai közé tartozó művészettörténész úgy vélte, a kortárs kiállítóhely átadása még nem "lezárt ügy", és a tulajdonosváltás várhatóan nem is fog megtörténni.
"Magam is amellett érveltem, hogy a Műcsarnok jelen státuszában, működési rendjében tudja betölteni hivatását" - jegyezte meg Keserü Katalin, hozzátéve: az sem lenne logikus, ha csak az épület kerülne a Magyar Művészeti Akadémia tulajdonába.
A konferencia délutáni szekciójában Sturcz János művészettörténész, György Péter esztéta, Babarczy Eszter eszmetörténész, Tölg-Molnár Zoltán képzőművész, Szombathy Bálint multimédia-művész és drMáriás képzőművész, zenész, író tart előadást.

Bővebb információ:

Műcsarnok: konferenciának álcázott demonstráció

Vigyázat, Kultúrpuccs!

Kulturpuccs! Szabad Művészek demonstráltak a Műcsarnokban – galéria

Kép: Schickedanz-Herzog: A Műcsarnok
Lélek és forma. Magyar művészet 1896-1914. Kiállításkatalógus.
Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 1986, 61. oldal.

 
Az Erimtan Múzeum Ankarában
 
Baselitz. Újrajátszott múlt
    Muzeumok.hu Rss betöltése...