PILLA 4 - Toronyi Zsuzsa: A Zsidó Múzeum új kiállítása

Toronyi Zsuzsa előadása a nemrég megnyílt 100! | 100 év - 100 tárgy - A Magyar Zsidó Múzeum 100 éve című kiállításhoz kapcsolódik, ahol a centenárium alkalmából 100 tárgyon keresztül jelenik meg az intézmény és az általa bemutatott közösség sorsa. A Magyar Zsidó Múzeum az első világháború harmadik évében, 1916 januárjában Budapesten egy Hold utcai magánlakásban nyílt meg. Akkoriban a zsidó kultúra tárgyi emlékeinek gyűjtése és bemutatása új jelenség volt; az első hasonló intézményt 1895-ben, Bécsben hozták létre. A múzeum a zsidó emlékezet megőrzésének új intézménye lett, közösségek, családok és magánszemélyek juttatták el a gyűjteménynek mindazt, amit megőrzésre érdemesnek, a közösség bemutatásához fontosnak éreztek. A múzeum gyűjteménye hű tükrévé vált annak, hogy mikor, mit, milyen hangsúlyokkal éreztek megőrzésre érdemesnek, és a közösség változó önképének, társadalmi szerepvállalásának bemutatásához fontosnak. Toronyi Zsuzsa 1994-óta dolgozik a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltárban, 2014-ig a levéltári gyűjtemény vezetőjeként, 2014 novembere óta az akkor újraegyesített intézmény igazgatójaként. 2016-ban a centenáriumát ünneplő múzeum teljes rekonstrukciója mellett az intézmény történetéről és a zsidó muzeológia elméleti kérdéseiről írt PhD disszertációm védésére készül. Ahogy a PILLA korábbi sorozatinál már megszokhattuk, az idei előadások is különféle tematikai mondanivaló köré rendeződnek. 2016-ban a közösségi identitás, közösségi emlékezet múzeumi reprezentációjával foglalkoznak az előadások. A kerekasztal beszélgetés pedig a múzeumok társadalmi szerepét, társadalmi szerepvállalását vizsgálja. Mindkét esetben hangsúlyt helyezünk arra, miként építik be az egyes intézmények a fenntartó közösség problémáit, kérdéseit programjukba, kiállításterveikbe. Elhangzott: 2016. május 10. 14 óra Helyszín: Semmelweis Orvostörténeti Könyvtár és Levéltár Cím: Budapest II., Török utca 12.
Videó küldése e-mail: magyarmuzeumok.hu

Ismét közös irányítás alatt működik a Magyar Zsidó Múzeum és a levéltár

ZSIDÓ MÚZEUM

Újra közös irányítás alatt végzi munkáját a Magyar Zsidó Múzeum és a Magyar Zsidó Levéltár - tájékoztatta a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) szerdán az MTI-t.

2014. október 10. MTI

A Magyar Zsidó Múzeum 100 éve 100 tárgyon keresztül

100!

Idén 100 éves a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár. Az intézmény az évforduló évében teljes megújuláson megy keresztül. Ennek talán legfontosabb momentuma, hogy újjászületik a múzeum több mint harminc éve...

2016. február 02. Magyar Múzeumok Online

Gyűjtemény és közösség

100!

Gondolkodjunk az időről, a gyűjteményről és a közösségről. Szombat este nyílt a Magyar Zsidó Múzeum „100 év 100 tárgy” című kiállítása. BESZÉD

2016. április 04. Frazon Zsófia

«      előző          42   |  43   |  44   |  45   |  46     következő     »