Ahogy éjjel az egyik turistakiadványt lapozgattam, megakadt a szemem egy érdekesnek ígérkező helyen: Museo Tiflologico - Blind Museum

Vajon mi ez a hely? Vajon sötét van? Vagy olyan, mint egy rendes múzeum, csak tapintható? Csak vakok és gyengénlátók látogathatják, vagy én is? A gyerekek biztosan imádják, hogy mindent meg lehet fogni... Vajon a festményeket hogyan lehet érzékelni? Vannak egyáltalán festmények? Mi a csuda lehet ez?

A minapi gyerekűző receptek után pont úgy éreztem, hogy ez lesz az, amire szükségem van, amiből majd erőt, inspirációt és lendületet meríthetek. Felkerekedtem hát.

Hosszan kellett utazni. Nagyon hosszan. Szünetelő metró, pótlóbusz, külváros, kínai üzletek, kórháznegyed, kihalt utcák. Már kezdtem kételkedni a hely létezésében. Nemhogy múzeumlátogatónak tűnő turisták nem voltak a környéken, de más emberek sem. Nem úgy nézett ki, mintha itt bármilyen közintézmény működne. Aztán egyszercsak megpillantottam ezt:

A fehér botos piktogramról ismertem fel. Íme, megérkeztem.

A hely egy félkész épület egyik emeletén működik, és gyakorlatilag egy vakoknak szóló képzőművészeti kiállítás. Pontosabban, ez csak egy része. A legnagyobb teret Spanyolország és a világ teljes kulturális örökségének emblematikus példányairól készült kicsinyített, tapintható másolatok töltik ki. A másolatokat különböző művészek készítették, és legtöbbjük arra törekszik, hogy a lehető leghűbb formai utánzatokat adják a kiválasztott örökségekről, melyek így, kicsinyített formában egy holisztikus képet adnak az egyes látványosságokról mind a látó, mind a nem, vagy gyengén látó vendégeknek.

Az egyes pontokat éles, színes fények emelik ki, hogy könnyebben megtalálhatóak legyenek a térben. Egy örökség-elemet általában több, különböző méretű és részletezésű makett muatat be. Sajnos az anyaghűségre nem törekedtek, így teljesen változó, hogy mit milyen anyagból formáltak meg a művészek. Íme, néhány példa:

Ezeken kívül volt még néhány alkotás gyengénlátó művészektől:

Egy szinttel lejjebb pedig a braille írás létrejöttét és használatát bemutató technikatörténeti kiállítás próbálta bevezetni a látó és spanyolul olvasó vendégeket a vakok világába.

Ami a látogatókat illeti, a szüleimen és rajtam kívül egyetlen férfi volt a térben, aki a makettek változó formájáról és funkciójáról írt cikket egy újságnak. Hasznos volt, hogy ott volt, mert segített beszélgetni a spanyol hölggyel, aki a fogadópultban ült. Segített lefordítani, hogy a hölgy szerint a múzeum nem a gyermekeknek való, és, hogy a spanyol múzeumok általában ezt a nézetet vallják. Azt is elmondta, hogy a Vak Múzeumot szerinte a látók, a nem látók és a gyengén látók mind egyformán szokták élvezni.

Nem akartam hinni neki. Egyik ügyben sem. Először is, én is végigtapogattam számtalan tempolomot, várost, ókori romot és reprodukált festményt, mégsem éreztem, hogy ezzel az egy érzékszervemmel képes lennék holisztikusan befogadni azt, amit a szemeimmel is megimserhetek élőben, bejárhatok a lábaimmal, hallhatok a füleimmel - amiről térélményem lehet. Nem tudtam egy kiállítás alatt "vakká válni" és átélni, hogy milyen lehet egy érzékszervvel kevesebbet használni, a többit meg teljesen másképp. Pedig próbálkoztam...

Viszont meggyőző volt, hogy az egyes kiállított öröksége-elemeknek voltak olyan részei, amit csak a látók figyelhettek meg, és olyanok, amiket a látásproblémával rendelkező látogatók kifinomultabb érzékelése sokkal teljesebben befogadhatóvá tesz. Ez valahogy az integrált látogatás irányába mutató törekvés volt, hiszen néhány kiállítási példányt csak akkor lehetett volna igazán megérteni, ha egy látó és egy nem látó együtt veszik szemügyre. Sajnos ezt a hely kihaltsága miatt nem állt módomban megyfigyelni.

Az pedig, hogy a spanyol múzeumok nem gyerekbarátok, rágalomnak tűnt.

Elmentem hát a Prado-ba. És megkönnyebbültem. Van gyerekeknek szóló audio guide-juk feladatlappal, és kompakt (ingyenes) foglalkoztató csomagjuk ceruzával, matricákkal, rejtvényekkel, kérdésekkel, meg mindennel, ami kell. Van eudkációs részlegük, amely a teljes tanévben fogadja a diákcsoportokat. A könyvesboltban van egy szuper gyermekrészleg, ahol rengeteg, valóban a gyűjteményre fókuszáló foglalkoztató könyv, illetve a szüleimnek való szakirodalom található - szóval nem tértünk haza üres szatyorral.

Éééééés! A nap fénypontja! Találtam egy gyereket, aki használta is mindezt. Rajzolt, kutatott, audio guide-olt és tündéri volt!

Mégis csak van miért dolgozni, lesz nekem spanyol közönségem is, ha nagy leszek :)

Csók,

Múzeum