A vikingek takarói a kortárs kultúráig érnek

RYIJY

Hogyan kezd el egy biológus csomózott textilt gyűjteni? Egy magángyűjtő, Tuomas Sopanen és egy csodálatos textilfajta életútja.

Cikk küldése

e-mail:

A Néprajzi Múzeumban 2013. június 22-én különleges kiállítás nyílt egy magángyűjtemény anyagából. Tuomas Sopanen, finn magángyűjtő ryijyket, azaz finn csomózott textileket bemutató kiállítása azért is izgalmas, mert egyetlen tárgytípuson keresztül – annak esztétikai értékeit kiemelve – beszél a finn történelemről, a kultúra, életmód változásáról, a hagyomány életben tartásának és megújításának sajátos módjáról. Háromszáz év 108 ryijyben elmesélve.
A kiállításról, gyűjteményéről, a ryijyhöz való viszonyáról és egy kicsit saját magáról beszélgettem Tuomas Sopanennel.

 

– Kicsoda Tuomas Sopanen?

– 1945-ben Kangaslampiban születtem, ami a finn tóvidék egyik kisvárosához, Varkaushoz tartozik. A szüleim még azelőtt meghaltak, mielőtt iskolás lettem, de volt két nővérem, az egyik 21, a másik 11 évvel idősebb nálam. Vigyáztak rám, talán el is kényeztettek, vagyis a gyerekkorom nagyon szép időszak volt. Nagyon szerettem olvasni, főleg francia és orosz irodalmat, zongorázni tanultam, egész életemben szerettem a komolyzenét. A képzőművészet és a design is régóta érdekel, különösen a kerámia, magam is készítettem ilyen tárgyakat. Meglehetősen ritka, hogy a hobbit űző maga gyártja a zománcot, gázsütőt használ, amelynek segítségével többek között régi kínai klasszikus zománcfestéket tud előállítani.

Már nagyon korán érdekelt a művészeti grafika, talán azért, mert otthon volt néhány szénrajz, amelyeket nagyon szerettem. A grafika iránti érdeklődésem egész életemben kitartott, és magam is gyűjtöttem ilyen alkotásokat.

A textilek közül eleinte csak Dora Jung damaszttechnikával készült képeire figyeltem fel, amelyeknek különleges finomságát és egyszerűségét rendkívül nagyra értékeltem. Van egy kis gyűjteményem egyedi darabjaiból, az iparilag készültek mellett.

Mindemellett 8 éves koromban elhatároztam, hogy növénybiológus leszek. Fogalmam sincs, miért. A rokonságban nem volt korábban sem tudós, sem biológus, de valamilyen okból ez számomra magától értetődő volt. A természet már iskoláskoromban is érdekelt, a biológia volt a kedvenc tantárgyam. A kémiához is vonzódtam, leginkább azért, mert a laboratóriumi kísérletek nagyon érdekesek voltak. Ez volt az egyetlen alkalom, amikor az iskolában magunk is kipróbálhattunk valamit. Ezért nem csoda, hogy a biológiai tárgyak mellett kémiát és biokémiát tanultam, és a növények biokémiája lett a szakterületem. Ebből doktoráltam 1980-ban, s ezután is folytattam az e témával kapcsolatos kutatásaimat.

1990-ben megváltozott az életem, a növénytan professzora lettem a joensuui egyetemen. Szép időszak volt, mert egyrészt közelebb kerültem az otthonomhoz, másrészt fiatal hallgatókat taníthattam arra, hogy mi is az élet (a biokémia alapja), és hogy milyen érdekesen működnek a növények (a növényfiziológia alapja). Joensuuban a kutatási területem a virág fejlődését befolyásoló génkutatás volt, és találtunk egy gént, amely nélkülözhetetlen a virág kialakulásához. Másképpen kifejezve: találtunk egy gént, amely a szépségért felelős!

Most nyugdíjas vagyok, Varkausban, a szülőházamban lakom, a vidék kellős közepén. Az időmet olvasással, a ryijykkel kapcsolatos tennivalókkal, zongorázással, magyartanulással és erdei munkák végzésével töltöm. A kerámiakészítés sajnos háttérbe szorult.

 

 

– Mikor és hogyan kezdődött a ryijyk gyűjtése?

– A ryijyk viszonylag későn és szinte észrevétlenül jelentek meg az életemben. Otthon nem voltak szép ryijyk, de volt egy régi szürkésbarna, elhasznált, molyrágta darab. Biztosan volt valami jelentősége, hogy ezt gondozták, és úgy beszéltek róla, mint otthonunk régi, értékes darabjáról. Mindig a falon volt, még most is ott van. De nem ez indította el bennem a ryijyk iránti érdeklődést.

Amikor elkészült a doktori disszertációm, az idősebb nővérem egy ryijyt ígért nekem ajándékba. Nekem kellett a mintát kiválasztanom, és alaposan tanulmányoztam az akkor hozzáférhető, ryijykről szóló könyveket. Először a finn ryijy megújítójának, Uhra Simberg-Ehströmnek egyik gyönyörű modern munkáját, a Siement (mag) választottam, amely kapcsolódott a kutatási témámhoz. De ennek mintáját nem lehetett megvásárolni, mert nagyon nehéz lett volna megszőni. A következő választás Akseli Gallen-Kallela Liekki (Láng) ryijyje volt. Ez itt van a kiállításon is, bár sajnos nem a nővérem szőtte, mert ő nem sokkal a kiválasztás és a hozzávalók megvásárlása után elhunyt.

De a gyűjtés mégsem ezzel kezdődött. Tulajdonképpen már a ryijyk előtt időnként vásároltam kelim szőnyegeket, amelyek valamennyire hasonlítanak a népi ryijykhöz. A városi lakásomban a falon függő ryijy nagyon szép volt, s talán ezért született a gondolat, hogy vidéki otthonomba is kellene egy ryijy. Mindig szerettem a színeket, és ezért meleg színekből álló valamit képzeltem a modern tupánkba (a tupa a hagyományos finn vidéki házak központi helyisége: egyszerre nappali, fogadószoba, gyakran a kenyérsütés és egyéb házi munkák helyszíne, a családi élet központi tere. Sz. Zs.). 1997-ben azután szinte véletlenül megláttam egy piros-sárga ryijyt egy régiségkereskedés kirakatában, és megvásároltam. Azután észrevettem, hogy a tupában lenne még hely egy ryijynek. Oda egy kék színűt vettem…

Miután érdekelt a grafika, a kerámia és a finn üveg, figyelemmel kísértem a helsinki árveréseket, és észrevettem, hogy ezeken időnként gyönyörű régi ryijyk is felbukkannak. Nem tudtam megállni, hogy ne vásároljak, mert az árak sem voltak túlságosan magasak. Ebben az időszakban csak a népi ryijyket gyűjtöttem, de amikor az árveréseken felbukkantak Uhra Simberg-Ehrström ryijyjei, nem tudtam ellenállni.

 

– Hogyan fordult komolyra a gyűjtés?

– 2005-ben a heinolai kicsi, ámde igen aktív múzeum kiállítást akart rendezni, s az igazgató megkérdezte, kölcsönadnám-e a ryijyimet egy tárlathoz. Akkor 25 ryijym volt, és fogalmam sem volt az értékükről. Elmentem a Finn Nemzeti Múzeumba, hogy lássam az ottani anyagot. Óriási megdöbbenésemre ott egyáltalán nem voltak kiállítva ryiyk. Nem kaptam fogódzót ahhoz, milyenek is a régi, csodálatos darabok. De amikor a heinolai múzeumigazgató megnézte a gyűjteményemet, úgy gondolta, hogy ezekből szép kiállítást lehetne csinálni.

Ez a heinolai kiállítás fordulópontot jelentett. Nagyon boldog voltam, amikor beléptem a kiállítóterembe, és megláttam a ryijyimet szépen elrendezve és jól megvilágítva. Láttam azt is, hogy a megnyitóra – ez éppen a 60. születésnapomon történt – összegyűlt barátaim és rokonaim milyen lelkesek a kiállítástól. Közben megismerkedtem Leena Wilberg kutatóval, aki talán Finnország legjobb ryijyszakértője. Ő készítette a heinolai kiállítás katalógusának szövegeit, vele mindig megbeszélhettem legújabb beszerzéseimet, és segítséget kaphattam az eladó ryijyk értékéről. Ez a kapcsolat azóta is tart, és úgy gondolom, mindketten kölcsönösen inspiráljuk egymást.

A heinolai kiállításmegnyitó után gyorsan elhatároztam, hogy egy olyan gyűjteményt hozok létre, amelynek segítségével be lehet mutatni a finn ryijy történetét. Megváltozott a hozzáállásom. Csak ekkortól kezdtem olvasni a ryijykről, és természetesen az ismereteim bővülése hatással volt a ryijykhöz való viszonyomra is. Már nemcsak azt néztem, hogy nekem tetszik-e az adott darab, hanem elkezdtem figyelni az anyag minőségére, a színekre, a hátsó oldalra és a csomókra is. A minták életre keltek, és sokkal több jelentésüket ismertem fel, mint korábban. Megváltozott az elképzelésem arról is, hogy egy gyűjteményben minek kell lennie, s a hiányzó típusok beszerzése folyamatosan nagy örömmel tölt el. Olyan, mintha az ember egy puzzle-t rakna ki.

Korábban csak néhány ryijyt szereztem be évente, de azután nagyobb sebességre kapcsoltam: 2008-ban már mintegy 200 ryijym volt. 2007-ben megmutattam a gyűjteményemet a varkausi múzeum akkori vezetőjének, és ő úgy gondolta, hogy a múzeum rendezne ebből egy nagy kiállítást. Ez 2008-ban meg is valósult, 89 ryijyt mutattunk be, amelyek az 1778―2008 közötti időszakból származtak. A kiállítás vizuálisan gyönyörű volt, a látványtervet Leena Mäki-Patola keramikus készítette. A tárlat rendkívül népszerű volt, gyakran tartottam vezetést, és nagy élményt jelentett a beszélgetés az emberekkel.

Ezután a kiállítás kisebb körutat tett nyolc másik finn múzeumban, mindenhol tartottam előadást vagy vezetést. Nagy élmény volt, a hallgatók lelkesek voltak. A helsinki Design Múzeumban 2009-ben 15 ryijyt mutathattam be a gyűjteményemből.

A varkausi kiállítás kapcsán Leena Willberggel készítettünk egy ryiiykönyvet (Ryijy elää/ The Ryijy-Rug Lives on). Ebből angol változat is készült, mert szerettem volna, hogy a ryijykről szóló ismeretek Finnországon kívül is elterjedjenek. Saját magam finanszíroztam a könyvek kiadását. A könyv 2008-ban elnyerte a Finn Művészeti Társaság legszebb könyvnek járó díját. Ebben nagy része volt a kötetet tervező grafikusnak, Irmeli Ilmanennek.

 

– Mi is az a ryijy, miben rejlik különlegessége, egyedi volta?

– Leena Willberggel sokat töprengtünk a ryijy meghatározásán. Az eredmény a következő: a ryijy csomózott, hosszú szálú, ritka szövésű északi országokbeli textília. Máshol is készülnek hasonló technikával textíliák, például Marokkóban is vannak szőnyegek, amelyek nagyon hasonlók a ryijykhöz. Törökországban is vannak olyanok, amelyek valamelyest emlékeztetnek a ryijyre. Vagy Üzbegisztánban is láttam ryijyszerű textileket – bár nem sokat. A ryijy különlegessége az, hogy eredetileg takarónak és nem szőnyegnek készült, mint a keleti csomózott textíliák. Ezért hosszú szálú, és nem olyan szorosra szőtt, hogy kellemesebb érzést keltsen az alvó ember bőre számára. A hosszú szálú csomó eredményezi a ryijyk puhaságát, azt, ami a keleti szőnyegekből hiányzik. Másrészt viszont a ritka csomózás nem teszi lehetővé a minták finom részletezését.

 

– Miért fontos a ryijy a finneknek?

– A ryijy szerepe valószínűleg sokat változott a különböző időszakokban. Kedveltségének egyik magyarázata feltehetően az, hogy az aszketikus lakásberendezésbe melegséget, puhaságot és színt hozott. Miután az emberek szinte mindig maguk készítették, nem volt nagyon drága sem. Sok otthonban a ryijy a háziasszony kézügyességének bizonyítéka és a büszkeség tárgya volt, amit szívesen mutattak meg a vendégeknek is. Miután saját maguk készítették, érzelmi értéke is volt, s az otthon egyik legértékesebb darabjának tartották.

A ryijyknek régi hagyományuk van, s ezért a folytonosság iránti bizalom érzését is keltik. Gyakran a finn népművészet egyik legnagyszerűbb megjelenési formájának tekintik. S bár a ryijyk eredetileg a vikingek takarói voltak, valójában csak Finnországban váltak szinte az egész nép által használt textíliává. Ennek oka talán az volt, hogy itt lett belőle a házassági szertartás idején fontos szerepet betöltő textília, amelyet rendkívül körültekintően készítettek, gyönyörűek lettek, színviláguk és motívumaik kiteljesedtek.

A finnek már az 1800-as években is hangsúlyozni akarták saját nemzeti mivoltukat. A népköltészet és különösen a Kalevala vált a nemzeti identitást erősítő elemmé, de a népművészetnek – beleértve a ryijyt – is szerepe volt a néplélek megteremtésében és a nemzeti identitás megerősítésében.

Finnország 1917-ben elnyert függetlensége után is szükség volt a fiatal nemzet saját kultúrájának és történetének hangsúlyozására. Talán éppen ezért egy 1918-ban rendezett, a népi ryijyket bemutató kiállításnak óriási sikere volt. A ryijyket az Elgin-márványokhoz hasonlították! Mindenesetre a gyönyörű népi ryijyk azt a kreativitást, szépérzéket, a színek iránti érzékenységet jelenítették meg, amellyel a finn női alkotók rendelkeztek. U. T. Sirelus 1924-ben finnül, majd 1926-ban angolul megjelent nagyszabású munkájának a ryijykről (Suomen ryijyt) még nagyobb hatása volt. Ebben már színes képek ábrázolták a különböző típusú népi ryijyket.

A kiállítás és a kötet hatására az 1920-as évek második felében elkezdődött a népi ryijyk másolása. Igazi finn textíliának tartották, és nagy mennyiségben kezdték kopírozni őket. Mindenkinek kellett a lakásába egy ryijy. Szerencsére arra is rájöttek, hogy a ryijykultúra életben tartásához az adott kor ízlésének megfelelően újakat is kell tervezni. Ezeken a ryijykön a stílus és a motívumok egészen mások, mint a népi darabokon. Ezek is nagy népszerűségre tettek szert. Nagy volt a választék, mindenki megtalálta a saját ízlésének megfelelő modellt.

 

– És Önnek miért fontosak a ryijyk?

– Erre nehéz válaszolni. Tulajdonképpen régóta foglalkoztat, hogy valaki miért szeret valamilyen tárgyat vagy műalkotást, amely egy másik emberben semmilyen érdeklődést nem kelt.

Számomra a ryijyk gyönyörűek, és ez már önmagában is elegendő ahhoz, hogy foglalkozzam velük. Ahogyan az ismereteim bővültek a ryijyről, úgy váltak egyre izgalmasabbá. Meggyőződésem, hogy a világ tele van hasonlóan érdekfeszítő dolgokkal. Ha valamiben elmélyedünk, egyre érdekesebbé válik számunkra. Valószínűleg a száraznak tűnő jogtudomány is felkeltené az érdeklődésemet, ha azzal kezdenék foglalkozni.

A ryijyk fejlődése nagyon tanulságos. Folyamatosan követték a divat, a stílusok változásait. A gyűjteményemben próbálok fejlődési sorozatokat beszerezni, de ez persze a gyakorlatban meglehetősen nehéz.

Egy másik szempont, hogy ha valaki türelmes és figyelmes, könnyű őket elkészíteni, maga a technika néhány perc alatt elsajátítható. Nem rajongok különösebben a televízióért. Úgy gondolom, hogy sokkal hasznosabb számunkra, ha valamit magunk készítünk, mint ha passzív módon nézzük a televíziót. A ryijyk a magamfajta nyugdíjas számára az egyik olyan dolgot jelentik, ami értelmet ad az életnek, gondolkodnivalót az értelemnek. Emellett a ryijyk révén új barátokra, ismerősökre tettem szert, akik egészen más világot jelentenek, mint a biológusok. Lehetséges persze, hogy ryijyket csak kitartó és türelmes emberek készítenek.

A ryijyk elsősorban nők tervei és munkái. Talán ez az egyik oka, hogy nem értékelik őket ugyanúgy, mintha a férfiak készítenék őket. A magam módján igyekszem ezen változtatni.

 

– A ryijykben benne van az esztétikum és az egész finn történelem. Melyik a fontosabb? Mit lehet a ryijyn keresztül elmesélni?

– Számomra az esztétikum fontosabb, mint a történelem. Eleinte semmit nem tudtam a ryijyk történetéről, egyszerűen csak tetszettek. Tulajdonképpen a finn történelemről sem tudtam sokat, de a ryijyk miatt egy kicsit el kellett mélyednem benne.

Valószínűleg korábbi kutatói munkásságom is közrejátszott abban, hogy olyan gyűjteményt akartam létrehozni, amelynek segítségével jól be lehet mutatni a ryijy egész történetét és valamennyi lehetséges típusát. Amikor a ryijy könyvet készítettük, a történész Leena Willberg sok ryijyt ki akart hagyni, mert szerinte csúnyák voltak. Nekem kellett megvédenem ezeket, hogy mégiscsak a történelem részei.

A ryijyk segítségével be lehet mutatni, hogy a régi hagyomány él, ha nem merevedik meg a régi minták másolásában, hanem elfogadja az új megközelítéseket. Szomorú dolog, hogy a keleti szőnyegek esetében ez nem történt meg. Ezeket óriási mennyiségben másolják, ugyanakkor mégsem az eredetivel megegyezők, mert egyszerűsítik őket, és a színeket változtatják. Még azzal sem nagyon törődnek, hogy a minta ugyanarról a területről származik-e. Például Törökországban készítenek másolatokat iráni és kaukázusi szőnyegekről.

 

– Mi jellemző a ryijy készítésének technikájára, és hogyan viszonyul a keleti szőnyegekhez?

– Eredetileg a ryijy szövőszéken készült, a becsomózott sorok váltakoznak simán leszőtt részekkel. Maga a csomó ugyanolyan, mint a török szőnyegeken. Az 1920-as évektől kész alapanyagra kezdték készíteni a ryijyt. Egy nagy tűbe 4 szál fonalat fűztek, és a tű segítségével csomót készítettek, ami ugyanolyan, mint korábban a szövőszéken készült. A fonalat általában egy megfelelő méretű lapos fa vagy kartonpapír köré tekerik. Így jönnek létre a hurkok, amelyeket azután ollóval nyitott, egyforma hosszú csomókká vágnak. Amikor a sor készen van, a csomókat egy irányba fésülik, s azután ollóval egyforma hosszúra vágják. Bár megkülönböztetni szinte lehetetlen, hogy szövőszéken vagy tűvel készült, vannak, akik igazi ryijynek csak a szövőszéken készülteket tekintik. A puristák nem fogadják el a ryijykészítésnek ezt a módját annak ellenére, hogy felülről lehetetlen megállapítani, hogy milyen módon készült a ryijy.

A ryijy és a keleti szőnyeg között több világos különbség van. Először is a ryijy csomója sokkal hosszabb és ritkább. Ezért a minták nem lehetnek nagyon részletesek. Másrészt a ryijyt nem szövik olyan szorosra, mint a szőnyeget. A szőnyeget szorosra szövik, s így feszes lesz, nem gyűrődik meg a padlón. A takarónak szánt ryijyket lazára szőtték, hogy könnyen formálhatók legyenek, és felvegyék az alvó testének formáját. Ez a szokás megmaradt, bár a ryijyket nem használják már takaróként. A ryijy szőnyegeket kisebbre csomózzák, szorosabbra és merevre szövik, mint más ryijyket.

 

– Hogyan született a kiállítás ötlete, miért fontos, hogy a ryijyket külföldön is bemutassák?

– Amikor Finnországban véget ért a kiállítási sorozat, arra gondoltam, hogy jó lenne a ryijyket külföldön is bemutatni. Szerintem semmi értelme sincs, hogy a gyűjteményt raktárban tartsuk, ha nem tudjuk bemutatni. Gondolkoztam helyeken, hová szeretném vinni a kiállítást. Először kedvenc városom, Párizs jutott eszembe, ahol fiatalkoromban összességében mintegy egy évet dolgoztam. Másrészt jártam Budapesten többször is, és egy kicsit tanultam a nyelvet is. Különösen két érv szólt Budapest mellett. Egyrészt arra gondoltam, hogy talán a rokon nép iránti érdeklődés a ryijy iránt is felkeltené a kíváncsiságot. Másrészt Magyarországon a kézműves kultúra sokkal népszerűbb, mint Franciaországban, és talán ezért az emberek érdeklődőbbek.

Először az Iparművészeti Múzeummal próbáltam felvenni a kapcsolatot, de ez nem sikerült, a Néprajzi Múzeumban viszont pozitívan fogadták a kiállítás ötletét. Fantasztikus érzés, hogy a Néprajzi Múzeumban ilyen nagy helyet kaptunk, ahol részletesen bemutathatjuk a finn ryijy történetét.

Számomra fontos, hogy máshol is megmutathassam a finn innovativitást, kreativitást, találékonyságot. Bizonyos értelemben büszke vagyok arra, hogy Finnországban ilyen fantasztikus kultúrája van a ryijynek. Sokat kaptam a finn államtól (iskoláztatást, azt a lehetőséget, hogy olyan munkám volt, amit szerettem), és ezért köszönetképpen talán én is tehetek valamit. A ryijyk – hiszek benne – pozitív képet közvetítenek Finnországról. Fontos bemutatni valamit, ami tipikusan finn. Ezenkívül azt is világossá szeretném tenni, hogy egy ismert hagyománynak nem kell megmerevednie a másolásban, hanem a folyamatos fejlődésben maradhat igazán élő.

No és persze szeretek új emberekkel és helyekkel megismerkedni, és egy kiállítás rendezése ehhez jó lehetőséget ad.

 

– Hogyan választották ki ehhez a kiállításhoz a ryijyket, mi volt a megfontolás?

– A ryijyk kiválasztása egy kiállításhoz mindig nehéz. Ez talán abból fakad, hogy minden egyes ryijymnek van valamilyen jelentősége vagy a története, vagy a gyűjteményem szempontjából, vagy egyszerűen csak nagyon szépnek találom. Ezért nagyon nehéz bármelyiket kihagyni a kiállításból.

Ehhez a kiállításhoz Leena Mäki-Patola keramikussal, a látványtervezővel együtt válogattunk. Ez segített, mert ő jól ismerte az anyagot, és egész idő alatt a kiállítás egészét nézte, hogy az egyes darabok hogyan illeszkednek az egészhez. Én pedig próbáltam azt szem előtt tartani, hogy melyik fontos a ryijy története szempontjából, és azt, hogy melyikről van sok információ. Tisztában voltam vele, hogy a Néprajzi Múzeum nem művészeti múzeum. Ezért a cél nem egy művészeti, hanem a ryijy történetét bemutató kiállítás létrehozása volt.

 

– Melyik a kedvenc ryijyje?

– Erre nagyon nehéz válaszolni. Sok olyan ryijy van, amit nagyon kedvelek. Talán azt mondhatom, hogy különösen a régi népi, geometrikus mintájú ryijyk a kedvenceim. Ilyen a piros-kék hálómintás ryijy, amivel a látogatók rögtön szembetalálkoznak a kiállítás első termében. De nagyon szeretem a szecessziós ryijyket vagy Uhra Simberg-Ehström, Eva Brummer és Ritva Puotila munkáit. Na és a legmodernebbek, például Katri Haahti vidám színű Áfonyamocsár című ryijyje.

 

– Mit jelent a ryijy a finneknek és mit a magyaroknak?

– A finneknek a ryijy valószínűleg a biztonságos hagyományt és annak folytatását jelenti. Minden lakásnak része volt, melegséget, vidámságot, puhaságot, színfoltot jelentett. Miután a ryijy készítése sok időt vett igénybe, a készítőt általában ismerjük, és a ryijy az ő emlékét is jelentheti. Sok finnek az édesanyja vagy nagymamája által készített ryijy van a falán. Sok ryijyhöz főződik valamilyen történet, de sajnos az árveréseken ez a történet nem sokszor kerül elő. Különösen az idősebb generáció számára jelent személyes kötődést.

Azt még nem tudom megmondani, mit jelentenek a magyaroknak. Azt elmondhatom, hogy a kiállítás második napján találkoztam egy magyar művésszel, aki Finnországban tanulta a ryijytechnikát és -tervezést, és azután sok gyönyörű, modern ryijyt tervezett. Talán a ryijy elterjed Magyarországon is. A magyarok valószínűleg másképp nézik a ryijyket, mint a finnek, talán inkább az esztétikumot, mint a hagyományt látják benne. De hogy pontosan mit jelent, az – őszintén remélem – a kiállítás végén kiderül.

A ryijy élő hagyománya - A finn szőnyeg 1707-2012 között. Tuomas Sopanen gyűjteményekiállítás 2014. január 5-ig látogatható, bővebb információ a múzeum honlapján.
A ryijy élő hagyománya című katalógusról itt tudhatunk meg többet.

Fotó: Kerék Eszter