Mesélő ásványok krónikása

BESZÉLGETÉS

Papp Gábor, az Ásvány- és Kőzettár igazgatója huszonöt éve foglalkozik a Kárpát-övezet ásványainak tudománytörténetével. A kutatás mellett fontosnak tartja a kiállítások létrehozását és a tudományos ismeretterjesztést is.

Cikk küldése

e-mail:

Hogyan vezetett az útja az Ásványtárba, mikor kezdett a természettudományok iránt érdeklődni?

Gimnazista koromban sokat látogattam a Nemzeti Múzeum történeti kiállítását, és amikor „végeztem vele”, megnéztem, mi van a másik oldalon. Nos, a Természettudományi Múzeum ásványtani kiállítása volt ott, és annyira megtetszett, hogy elcsábított a történelemtől. Elkezdtem ásványokat gyűjteni, aztán a földrajztanárom javaslatára eljártam a Magyarhoni Földtani Társulat Ifjú Geológus Szakkörébe, és ott a kirándulások alkalmával fiatal egyetemi oktatóktól megismerhettem a szakma alapjait. A múzeum és a szakkör hatására jelentkeztem földtudomány szakra. Az ELTE Ásványtani Tanszékén írtam a szakdolgozatomat, utána ott doktoráltam. Másodéves egyetemista koromtól a tanszéki ásványgyűjteményben is dolgoztam, így már voltak bizonyos múzeumi tapasztalataim, amikor félállásban az Ásvány- és Kőzettárba kerültem, Harangi Szabolccsal egyszerre. Később útjaink elváltak, ő visszament az egyetemre, én pedig átjöttem teljes állásba a múzeumba. Ő most az ELTE Kőzettan-geokémiai Tanszékének a vezetője, én pedig az MTM Ásvány- és Kőzettáráé.

Mivel foglalkozik? Meséljen kutatási területéről!

Az egyetemen a szerpentinásványok vizsgálatával foglalkoztam, mind klasszikus, mind úgynevezett nagyműszeres módszerekkel (röntgendiffrakció, elektronmikroszkópia). A múzeumban a kutatási infrastruktúra igen szerény, a méréseket ezért általában pályázatokon keresztül vagy „baráti alapon” végezzük más intézményekben. A szerpentinásványok átfogó összehasonlító vizsgálatát a körülmények miatt nem tudtam folytatni, de kisebb volumenű ásványtani kutatásokat azóta is végzek. Emellett a tág értelemben vett ásványtan tudomány- és kultúrtörténetének hazai vonatkozásaival foglalkozom. A Kárpát-övezetben régebben leírt ásványfajok történetének kutatására, illetve közülük egyesek újravizsgálatára az indíttatást talán az adta, hogy már az egyetemen vizsgáltam több hazai típuslelőhelyű, pontosabb meghatározásra szoruló szerpentinfajt, illetve a régi gyűjteményekben folytatott munka során több ilyesféle bizonytalan státuszú ásvány példányaival találkoztam. Ez igazán muzeológusnak való kutatás, hiszen a több mint 100 éve leírt ásványok lelőhelyei az egykori bányákkal együtt mára eltűntek a szemünk elől, és csak a gyűjteményi példányok segítségével tudjuk a nyitott kérdéseket megválaszolni.

Miért tartja fontosnak ezt a tevékenységet?

Talán kijelenthető, hogy ez nemzetközileg is úttörő tevékenység, külföldön is csak az utóbbi egy-két évtizedben kezdtek napvilágot látni ilyesféle tudománytörténeti összefoglalások. A két kezemen meg tudom számolni, hogy hány országnak van átfogó leírása a típusásványairól. E téren a megfelelő tudománytörténeti ismeret az aktuális kutatások előfeltétele, hiszen valamely ásvány státuszának eldöntéséhez az eredeti leíráshoz használt példányok újravizsgálata szükséges, ami olykor komoly nyomozást követel meg.
Nem szokták megkérdőjelezni a történelem kutatásának fontosságát, és a kultúra, ezen belül a tudomány története ennek szerves része. Az én konkrét kutatásaim kiindulási pontját egyébként igen gyakran valamely kiállításunk vagy egy gyűjteményi tárgyunk jelenti. A Kárpát-medence területére hullott meteoritok történetével például a millecentenáriumi kiállításunk óta foglalkozom. Amikor a kiállítás meteoritikai részét előkészítettem, alaposan utánanéztem a témának a szakirodalomban. Kiderült, mekkora lyukak tátonganak az ismereteinkben, és a bizonytalanságoktól, tévedésektől a leghíresebb nemzetközi kézikönyv sem mentes.
Érdemes aprólékosan, a legelső forrásig visszakövetni a történetet, ilyenkor kerülnek elő az érdekességek. Egy példa a közelmúltból: szlovák kollégák a múzeumunkban őrzött nagydivényi meteoritnak szerettek volna emlékművet állítani a hullás helyén. Ehhez 3D-nyomtatással készítettünk másolatot a meteoritról. Amikor utánanéztem a példány történetének, feltűnt, hogy mostani alakja eltér az 1838-as, legelső rajzon láthatótól: azóta egy másfél tyúktojásnyi darabot letörtek belőle. Mivel 1956-ban a katalógusok és a tári iratok elégtek, csak alapos nyomozás után derült ki, hogy a hiányzó részt az 1860-as években választhatták le róla, és a külföldi múzeumokban őrzött darabok zöme e mintavételből származik.
Még egy friss példa a tudománytörténeti ismeretek hasznosítására. A tavaly év végén jelent meg Born Ignác 1770-es ásványtani és bányászati útleírásának első magyar kiadása, ehhez a fordítás lektorálását, illetve a jegyzetek és a mutatók elkészítését végeztem. Ez egy kétnyelvű kiadás, a magyar fordítás mellett az eredeti német szöveg átírását is tartalmazza, hiszen az eredeti fraktúr („gót”) betűs szedés a mai németek jó részének is fejtörést okozna.

Mely kutatásait tartja a legjelentősebbeknek?

A szűkebb értelemben vett ásványtani kutatómunkámból a szerpentinásványokról szóló egy-két korai publikációm váltott ki némi nemzetközi érdeklődést, illetve néhány, a Kárpát-övezetből leírt, bizonytalanul ismert ásványokra vonatkozó cikkem, ezek nagyrészt a Londonban ösztöndíjasként végzett vizsgálatokon alapultak. A legnagyobb hazai elismerést A Kárpát-övezetben felfedezett ásványok, kőzetek és fosszilis gyanták története című könyvem vívta ki, ezt a Magyarhoni Földtani Társulat (MFT) Szabó József-emlékéremmel, a Magyar Tudományos Akadémia pedig Akadémiai Díjjal tüntette ki. A múzeum támogatásával a munka angol nyelven is megjelent, és a nemzetközi szaksajtóban nemcsak elismerő hangú recenziókat kaptam, hanem több hivatkozást is. Úgy vélem, hogy a másik nagyobb munkám, A magyar topografikus és leíró ásványtan története című könyv is jól használható összefoglalás, persze ez csak hazai érdeklődésre tarthat számot. Az egyedi tudománytörténeti tanulmányaim közt is vannak számomra különösen kedvesek, ilyenek a Kitaibelnek a tellúr felfedezésében játszott szerepéről írt cikkeim. Fontosnak tartom még a tudománytörténeti kutatásaim egyik „melléktermékét”, a Kárpát-medencei ásványlelőhelyeknek a honlapunkról elérhető on-line kereshető névtárát. Ebben megkereshető a rengeteg hivatalos és nem hivatalos, sőt sajtóhibás névváltozatnak megfelelő mai elnevezés és a koordináták alapján meg is található az adott lelőhely.

Kutatási területén kívül milyen egyéb területek érdeklik?

A „szűkebb szakmámon”, az ásványtanon belül is sok mindennel foglalkozom a kutatás mellett, sőt az évek előrehaladtával a kutatásra marad a legkevesebb időm. Több mint húsz évig voltam az MFT Ásványtan-geokémiai Szakosztályának titkára, illetve elnöke, szakfolyóiratok szerkesztőbizottságaiban vagyok tag, számos kisebb-nagyobb konferencia szervezésében vettem és veszek részt. Amióta itt vagyok, az összes ásványtani témát is érintő kiállításban benne voltam a forgatókönyvírástól a tárgyválogatáson át a berendezésig. Több mint hatvan tudományos ismeretterjesztő cikket írtam, újabban pedig a Facebookra és a múzeumi blogba is írok.

-Mivel foglalkozik tárigazgatóként?

Amikor 1987-ben idekerültem, a tárban a segéderőkkel együtt 8 órára számolva nyolcan voltunk állományban. Most négyen vagyunk, miközben a gyűjtemény sem lett kisebb, a munka sem lett kevesebb. Amikor a feladatok táranként és nem létszámarányosan oszlanak meg, egy ilyen kis tárnak, mint a miénk, különösen nehéz a dolga. Tárigazgatóként tehát egyrészt meg kell szerveznem és felügyelnem a tár munkáját, és emellett természetesen magamnak is részt kell vennem ebben a munkában, nem üldögélhetek nyugodtan a főnöki szobámban – már csak azért sem, mert jelenleg mindannyian egy szobában dolgozunk. Amibe aránylag kevéssé igyekszem beleszólni, az a munkatársak egyéni kutatási témája.

Ha meg kellene nevezni egy tudományterületet, ami iránt érdeklődik a geológián kívül, mi lenne az?

A tudomány manapság olyan specializált, hogy még a földtudományon belül is nehéz követni az egyes tudományterületek fejlődését, hiába tanultam meg egykor az alapokat. Régen nagyon sokat olvastam az Élet és Tudományt, a Históriát és más tudományos ismeretterjesztő lapokat, mostanában inkább csak a számítógép segítségével böngészek a tudományos hírportálokon. Talán nem meglepő, hogy a földtudományokon kívül legjobban a történettudomány iránt érdeklődöm.

Mi a kedvenc tárgya a múzeumban?

Rengeteg van, igazán nem tudok belőlük választani, hiszen majdnem minden fiókban akad valami érdekes vagy „csak” szép példány, mint a képen látható kristály. A „legnagyobb kedvenc”, már ami a méreteket illeti, bizonyosan a Nagyapó nevű, mázsán felüli füstkvarc, „őt” meg is személyesítettem az egyik Múzeumok éjszakáján.

Szabadidejét mivel tölti?

Hétköznap általában 6-7 között érek haza, esténként nemigen mozdulunk ki otthonról, legfeljebb ha színházba megyünk. Ekkor marad a tévé vagy az internetes barangolás. Az internet veszélyes csábító, hiszen pár kattintással a legkülönbözőbb helyekre eljuthatunk, aztán csak röpülnek a percek a képernyő előtt. Bár az igaz, hogy az internetes erőforrások sokat segítenek a tudománytörténeti kutatásban. A régi szakkönyveket alig egy évtizede még véres verejtékkel kellett összeszedni különböző könyvtárakból, most gyakran elég, ha beírom a címét, és megtalálom a Google Booksban. Hát ha még lenne annyi pénze a múzeumnak, hogy a modern szakirodalmi adatbázisokhoz is hozzáférnénk... A Google Maps és az internet elterjedése előtt gigászi munka volt a korábban említett lelőhelynévtárat összehozni. No de megint visszatértünk a munkához, úgy tűnik, javíthatatlan munkamániás vagyok. Nos, a hétvégén végre kialszom magam, ami, be kell vallanom, egyre fontosabb. Ilyenkor vannak a családi programok, meg persze valamikor a lakást rendbe kell raknunk, szóval a hétvége is hamar elröppen. Sajnos eléggé otthonülő típus vagyok, ami régi hibám. Gyerekkoromban is főleg otthon töltöttem az időmet, sok szépirodalmat olvastam – a mai ifjúság nyilván jól megmosolyogna, mert Jókai is nagy kedvencem volt –, és persze tudományos ismeretterjesztő könyveket. A munka miatt már sokkal kevesebbet olvasok a szakirodalmon túl, nincs annyi nyugodt időm – a metrón meg nem lehet elmélyedni a szépirodalomban, legfeljebb Örkény-egyperceseket lehet olvasni. Ha szabadságon vagyunk, igyekszünk elutazni valahova itthon, illetve évente egyszer-kétszer külföldre is.

Mivel szeretne foglalkozni a jövőben?

Alapvető kutatói tulajdonság, hogy mindig azzal szeretnénk foglalkozni, amiről nem tudunk eleget, és voltaképpen soha nem lehet igazán egy téma végére érni. Ha benézek a szekrényembe, a rengeteg cikkem mellett majdnem annyi félkész kézirat néz rám, mondhatni szemrehányóan, hogy miért nem foglalkozom vele. Most jelent meg két olyan cikk, amelyekben még a szakdolgozatomban megkezdett kutatásokat folytattuk egy fiatalabb kolléga jóvoltából. Ha végig tudnám minden munkámat vinni, nagyon örülnék, de ez lehetetlen. Még a legnagyobb szaktekintélyek is sok befejezetlen művet hagytak hátra. Mauritz Bélától éppen itt, a gyűjteményben találtam publikálatlan kristálytani méréseket szép kristályrajzokkal. Krenner József, a legnagyobb magyar mineralógus, sok töredékes kéziratát halála után egészítették ki és adták ki. Nekem még tíz évem van a nyugdíjig, addig is sok teendőm lenne, és ha jó egészségben leszek, azután is szeretném folytatni kutatásaimat.

Fotók: Simó Szabolcs