A magyar múzeumok díjnyertes műtárgya

A MúzeumCafé bronzérme

A MúzeumCafé május 14-én a Vilniusban megrendezett Design Héten megkapta a European Design Awards bronzérmét.

Cikk küldése

e-mail:

A MúzeumCafé nemcsak díjat oszt, hanem őt is díjazzák. Nem is akárhogyan! A Szépművészeti Múzeum magazinja több jelentős hazai kitüntetés (Pro Typographia – 2009, Év Magazinja – 2009) után idén először egy nemzetközi pályázaton is indult, ahol a lap designja magazinkategóriában bronzérmet nyert. Az elismerés értékét emeli, hogy az European Design Awards 13 tagú zsűrije a szigorú bizottságok közé tartozik: tavaly például nem talált olyan magazint, amelyet aranyéremmel jutalmazott volna. Ugyanakkor a 2007 óta évente – a grafikai design és vizuális kommunikáció fejlesztése érdekében – megrendezett egyik legnagyobb európai versenyen még soha sem díjaztak magyar alkotást.

A most kitüntetett MúzeumCafé arculattervezője és művészeti vezetője Salát Zalán Péter, a lapterv megvalósításában mellette Lencsés Dávid, Suszter Viktor és Németh Dániel vesz részt, a magazin illusztrátora Kovács Lehel. A kiadvány képszerkesztője és fotográfusa a többek között World Press-díjas Dezső Tamás (aki egyébként ugyancsak a közelmúltban nyerte el az egyik legjelentősebb amerikai fotográfus-elismerést, a Center Award fődíját), őt munkájában Kovalik Máté segíti. A MúzeumCafé első főszerkesztője F. Tóth Benedek volt, tavaly március óta pedig Martos Gábor áll a lap élén.
Dezső Tamással és Salát Zalán Péterrel a hamarosan megjelenő 23. lapszám szerkesztése közben ültünk le beszélgetni.

− A világon minden múzeum szeretne olyan kiadvánnyal megjelenni, amely rendszeresen, az ország valamennyi hasonló intézményébe eljut. A Szépművészeti Múzeumnak ez sikerült. 2007 októbere óta kéthavonta minden hazai múzeum, könyvtár megkapja azt a magazint, amely a nyomtatott lapok piacán mára egyedül képviseli a közgyűjteményeket. Ez a monopólium azonban nem ront a minőségen, és külső megjelenésében is egyre színvonalasabb lapot vehet kézbe az olvasó. Ahogy a lap főszerkesztői, ti sem a múzeumi világ berkeiből kerültetek ki. Hogyan kaptátok meg a lehetőséget, hogy ilyen minőségű magazint hozhassatok létre?

Salát Zalán Péter: − 2000 környékén mi készítettük a Magyar Hírlap hétvégi kulturális mellékletét, az Ahogy tetsziket. Közben pedig arról álmodoztunk, milyen jó lenne kulturális magazint csinálni. Addig álmodoztunk, amíg be nem vonzottunk egy ilyet. Az álmaink azonban szerényebbek voltak, mint amibe csöppentünk, és amit sikerült kihoznunk belőle…

− Olvastátok a pályázati kiírást, vagy szólt valaki, hogy van egy ilyen lehetőség?

Salát Zalán Péter: − Felkértek, hogy pályázzunk. A Szépművészeti Múzeum kommunikációs osztályán végignézték a napilapok kulturális mellékleteit, és az Ahogy tetsziket tartották a legszínvonalasabbnak. A melléklet akkori szerkesztőjét, F. Tóth Benedeket kérték fel a MúzeumCafé főszerkesztőjének, ő pedig bennünket kérdezett meg, van-e kedvünk a Szépművészeti Múzeumnak egy ilyen pályázatot összerakni. Mi egyből igent mondtunk!

− Mi szerepelt a pályázatban? Milyen irányelveket fogalmaztatok meg akkor?

Salát Zalán Péter: − Leírtuk, kik vagyunk, mivel foglalkoztunk eddig, és árajánlatot adtunk. Baán László főigazgató úr pedig mindenféle ismeretség nélkül, korábbi munkáink alapján bennünket választott. Utána kezdődött el az a kommunikáció, amelynek során kibontottuk a tervünket. Azt nem mondhatjuk, hogy ez már az első lapszám megjelenésekor megvalósult. Évekig tartott, ameddig a lap elnyerte mai formáját.

− Mire épült ez a kommunikáció, mi volt az elképzelésetek lényege?

Salát Zalán Péter: − Röviden úgy fogalmaztuk meg, hogy egy új műtárgyat szeretnénk készíteni a Szépművészeti Múzeumnak és a magyar muzeológiának.

− Gondolom, ez bejött!

Salát Zalán Péter: − A múzeum teljesen más magazint, a magyar lappiacon megszokott képes újságot képzelt el 48–56 oldalon. Egyedül a British Museum – nagyközönséghez szóló – magazinját tették elénk példaként, de nem volt kidolgozott elképzelésük. A megbízónk nem volt professzionális lapkiadó, nem írt szigorú briefet, amelynek meg kellett volna felelnünk. Nagyon fontos volt, hogy már induláskor választhattunk egy gyönyörű kreatív papírt, amely azóta is a lapterv alapja, továbbá vásárolhattunk a magazin koncepciójához illő betűkészletet. Nyilván volt egy pénzügyi határ, de azon belül mi, az alkotók dönthettünk azokban a kérdésekben, amelyek a laptervet meghatározták. Az első számok tördelésébe még beleszólt a múzeumvezetés, de a harmadik, negyedik szám után már szabad kezet kaptunk!

− Milyen mintákkal, előképekkel dolgoztatok? Mi inspirált benneteket?

Dezső Tamás: − Nem volt minta, a MúzeumCafé száz százalékig a saját szellemi termékünk. Fotográfiai szempontból a cél az, hogy nagyon egységes képi világot teremtsünk. Aki fellapozza az újságot, érezze úgy, mintha egy homogén, egystílusú kiállításon sétálna végig.

Salát Zalán Péter: − Statikus képi világot szerettünk volna teremteni, hogy a teljesen különböző témák egységes vizuális rendszerben olvadjanak fel. Ugyanaz van a tipográfiában, mint Tamás fotóiban: szigorú szabályrendszer, keretek, aminek minden körülmények között meg kell felelni. A lap igazi ereje az, hogy kéthavonta megcsináljuk ugyanazt, teljesen eltérő témákkal és a magunk által, magunk számára felállított maximalista elvárásokkal.

− Olyan régi tördelési rendszerekhez nyúltok vissza, mint a lipcsei
hármas soresési szabály!

Salát Zalán Péter: − Nekem senki sem említette, hogy az évszázados szabályokat visszavonták volna! A tipográfia szabályai végtelenül egyszerűek, csak a többség nem használja, mivel macera, dolgozni kell vele, nincs rá igény,
és a gyártási folyamatot is lelassítja.

− Kiharcolod például, hogy a szerkesztők olyan címeket találjanak ki, amelyek beilleszthetők a rendszerbe, vagy úgy alakítsák ki a kenyérszövegeket, hogy a design szempontjából a legelőnyösebb legyen.

Salát Zalán Péter: − Szerencsénk van! Azért csinálhatunk ilyen designt, mert nem vagyunk az utcán. Nem versenyzünk az újságosstandokon, nem kell eladnunk mindenáron a magazint, hiszen nonprofit termék. A szerkesztők elfogadták, megtanulták és megszerették a lapterv rendszerét, és sokat tesznek azért, hogy valamennyi tanulmány, cikk esetében érvényesüljön. Igaz, az első tíz számot ki sem szeretem nyitni, bár sokan nem veszik észre az eltéréseket. A színek ugyanazok, csak apró különbségek vannak, az anyagok elhelyezése azonban sokat változott.

Dezső Tamás: − Minden magazinnak van egy természetes evolúciója, tartalmilag, külsőleg egyaránt. Ha egy nagyobb kiadó nagyobb példányszámú magazinjáról lenne szó, akkor ez a folyamat gyorsabb lenne. Miután mi kicsi szerkesztőség vagyunk, és évente csak hatszor jelenik meg a magazin, ez évekig tartott. Gyakorlatilag most mondhatjuk, négy év után, hogy készen vagyunk.

Salát Zalán Péter: − Most éreztük azt, hogy egy nemzetközi pályázaton eséllyel elindíthatjuk, eddig direkt visszafogtuk.

− Mit éreztetek a lap legnagyobb hiányosságának?

Dezső Tamás: − Egy magazin, egy termék akkor jó, ha a tartalom okos, és szimbiózisban él a külsőségekkel. Ha a tartalom nem okos, a jó design nagyon nehezen tud önmagában megállni. Ha a tartalom feljön valamilyen szintre, felnő a látványhoz, akkor a kettő látványosan tud együtt létezni, fejlődni. Ez történt a MúzeumCaféval is; mindenki évekig tanulta a szerepét, most kezd összeállni egy működő szimbiózis. És még egy dolog, ami az evolúciónkhoz tartozik: a múzeumokkal, a magyar múzeumi szakemberekkel való kapcsolatunk, akikkel együtt kell dolgozunk. Nekik is meg kellett szokniuk, hogy van egy ilyen magazinjuk.

− Sok kritika ért benneteket a múzeumok részéről. Sokan azt mondták, szép, szép, csak olvashatatlan, a design a funkció rovására megy.

Salát Zalán Péter: − Hosszú ideig tartott, ameddig elfogadtak, és sokáig kemény csatákat vívtunk. Problémát jelentett például, ha a kapott, általunk nem elkészíthető illusztrációkat formai szabályokra hivatkozva nem fogadtuk el. Való igaz, hogy szembemegyünk a hirdetési piacon versenyző magazinokkal. De más a célunk, más a célzott olvasótáborunk: egy nemzetközi színvonalú, tartalmában és formájában is művészeti magazint készítünk. Bizonyos kritikákkal azonban egyetértek. A képaláírások rendszerének még mindig fejlődnie kell: még keressük azt a betűt, amelyik beleillik a magazin betűkollekciójába, de jobban olvasható.

Dezső Tamás: − Sok olyan terület van, amelyet még tökéletesítenünk kell. A portrérovat például hosszú ideig nem volt az igazi.

Salát Zalán Péter: − A lapnak ez a része most kezd jól működni. Korábban a Múzeumőr rovatban nem volt egységes koncepciónk sem a fotóra, sem a tördelésre, ezért a magazin a végére leült.

−Egy ilyen magazin a múzeumok számára akár minta is lehet. Hatással vagytok a kiállítások, kiadványok uralkodó vizuális kultúrájára?

Salát Zalán Péter: − Próbálunk, hogy tudunk-e, majd kiderül. Amikor elmegyünk egy vidéki múzeumba, gyakran halljuk: „Igen, Budapesten, a Szépművészetiben lehet sok pénzből ilyet csinálni.” Ez nem igaz. Sok olyan múzeumi kiadványt látok, amelyik több pénzből készül, mégsem látszik rajta. Szeretnénk megmutatni – a hazai lapkiadóknak, tervezőknek, fotósoknak, nyomdáknak is –, hogy elszántsággal, elkötelezettséggel igenis lehet jobb minőséget előállítani.

Dezső Tamás: − Ugyanakkor ránk is hatással vannak a múzeumok. A letisztult, európai szinten is jelentős kiállítások folyamatosan inspirálnak bennünket. Ilyen például a balatonfüredi Jókai Emlékház, amely az első MúzeumCafé által alapított díjat elnyerte.

– A kritikák ellenére nagyon sok pozitív visszajelzést kaptatok. Kevés magyar kiadó mondhatja el, hogy külföldön is irigylésre méltónak találják: „A tervezők kivételes magazint alkottak. Ez egy múzeum igaz képi világa és egyedi látásmódja. Egyszerű, mégis nagyfokú jártasságot mutat az elrendezés, a jól kiválasztott képek, kontrasztok és színek avatott elegyítése, a cikkek tördelése. Jó lenne, ha külföldön is minél többen ismernék ezt a folyóiratot, sőt örömmel töltene el, ha ilyen magas színvonalú magazinokat láthatnék Franciaországban, a Musée d’Orsay-ben vagy a Louvre-ban” – írta a MúzeumCafé szerkesztőségének küldött levelében Jean François Porchez úr, a Nemzetközi Tipográfiai Szövetség volt elnöke. Ugyanakkor itthon is elismernek benneteket: 2009-ben a MúzeumCafé elnyerte a hazai Pro Typographia arany fokozatú díjat, illetve ugyanabban az évben a MAGMA pályázatán az Év Magazinja lett.

Salát Zalán Péter: − Baán László főigazgató úr már az első néhány szám után nagyon sok pozitív visszajelzést kapott. Egyszer azt hallottuk a Szépművészeti Múzeumban, hogy sokkal jobb magazint tettünk le az asztalra, mint amire bárki is számított.
A díjak, elismerések nagyon fontos visszaigazolások, igaz, mi ettől függetlenül is tudtuk, hogy kivételes lapot alkottunk.

Dezső Tamás: − Közhely, de ránk fokozottan igaz: elsősorban magunknak akarunk megfelelni. Ez a legfontosabb mérce.

− Ez mindkettőtök pályáján így van. Korábbi munkáitok is nyertek már kitüntetést. Zalán, 2008-ban egy könyvterved a Leica European Publishers Award finalistája lett. Ez a világ egyik legfontosabb ilyen versenye.

Salát Zalán Péter: − Gárdi Balázs World Press-díjas fotósorozatához, amely Afganisztánban egy amerikai katonai akciót örökített meg, terveztünk a munkatársaimmal egy albumot. Ez a fotókönyv-makett a 2008-as pályázaton bekerült a hét legjobb alkotás közé. Nagy szívfájdalmam, hogy máig nem jelent meg, és a díjazott könyvterv az íróasztalom fiókjában hever.

− Tamás, te nemrég kaptál meg egy fontos kitüntetést: a közelmúltban nyerted el az egyik legjelentősebb amerikai fotográfuselismerést, a Center Award fődíját. Hamarosan Santa Fében és New Yorkban állíthatod ki a most épp a Raiffeisen Galériában látható nyertes sorozatodat, „fotóesszédet”: te magad is múzeumba kerülsz…

Dezső Tamás: − Csak a képeim, szerencsére!

− Díjazott képeid főleg a documentary fine art műfajába tartoznak, mély szociális érzékenységről tanúskodnak. Ez a vizuális látásmód mennyiben jelenik meg a MúzeumCaféban?

Dezső Tamás: − Folyamatosan, persze a tematika függvényében. A panorámaképekkel igyekszünk hűen bemutatni a kiállításokat. Mivel ez pozitív indíttatású magazin, szeretnénk a jó példákat megmutatni, és igyekszem minden kiállítást szépnek láttatni. Ugyanakkor a lényeg a részletekben rejlik! Nem fotózom le a tárlatok egészét, nem akarok mindent megmutatni, folyamatosan ébren szeretném tartani az olvasó kíváncsiságát: igyekszem rávenni, hogy nézze meg a kiállítást eredetiben.

Salát Zalán Péter: − Egész egyszerűen a legapróbb részletekre is odafigyelünk. Mivel azt mondtuk, hogy ez a magazin egy új műtárgy, folyamatosan felül is írjuk a szabályokat. Egy kiállításkatalógusban nekem pontosan le kell képeznem azt a színvilágot, amit a kiállításon látok. Itt nem így van. Ezért is választottunk egy sárgás kreatív, matt papírt, ezen nem lehet bizonyos színeket megjeleníteni, de egységes hangulatot áraszt. Másrészt nincs olyan műalkotás, amit ne vágnánk meg, ne értelmeznénk újra, nincs olyan kép, amit ne illesztenénk be a magazin merev formavilágába. Ha nem az lenne a cél, hogy új műtárgyat hozzunk létre, nem így történne.

− Úgy tudom, a tervezgetésről sem mondtatok le: könyveket szeretnétek létrehozni. Ugyancsak műtárgyat.

Salát Zalán Péter: − Most Tamás díjnyertes anyagából szeretnénk egy, a közönség érzelmeire erősen ható kötetet alkotni. Ez ugyanolyan álom, mint a magazin volt egykor, reméljük, ezt is bevonzzuk.