Bencsik Barnabás az új múzeumi negyedről

Múzeumi negyed

Bár a Ludwig Múzeum a művészeti múzeumaink közül a legmodernebb épületben működik, mégis költözésre számíthat. Miért?

Cikk küldése

e-mail:

Sokak számára meglepetés volt, hogy a budapesti Ötvenhatosok terére tervezett múzeumi negyed legújabb koncepciójában már öt új épület és hat intézmény kap helyet. A Magyar Nemzeti Galéria és Szépművészeti Múzeum gyűjteményei mellett a reprezentatív épületekbe költözhet a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum, a Néprajzi Múzeum, a Magyar Építészeti Múzeum és a Magyar Fotográfia Múzeuma, valamint itt kap teret az újonnan megvalósuló Magyar Zeneház is. Bővebben itt! Bencsik Barnabást, az intézményi önállóságát a későbbiekben is megőrző Ludwig Múzeum igazgatóját arról kérdeztük, a múzeum hogyan viszonyul az új elképzeléshez.

Baán László, azon a sajtótájékoztatón, ahol bejelentették, hogy a Ludwig Múzeum is helyet kap a Városligetbe tervezett új múzeumi negyedben, újságírói kérdésre elmondta, hogy a költözés azért vált szükségessé, mert a magyar állam 1989-es Ludwig Múzeum megalapítására vonatkozó szerződése tartalmazza a Magyar Nemzeti Galéria legújabb kori gyűjteményrészének egyesítését a Ludwig Múzeum nemzetközi anyagával. Pontosan mit takar ez a több évtizede kötött, eddig nem teljesített szerződési feltétel? Hogyan változott az értelmezése?

Fotó: Németh Dániel

Európában a háború után Peter és Irene Ludwig voltak az első magángyűjtők, akik jelentős kortárs művészektől valóban nagy tételben, jelentős műveket vásároltak, és ezzel különleges pozíciót vívtak ki maguknak az akkori nyugat-európai kortárs színtéren. Peter Ludwigot, a legtöbb magángyűjtővel ellentétben, nemcsak személyes szenvedélyének kiélése ösztönözte újabb és újabb vásárlásokra, hanem komoly stratégiát alakított ki, hogy a megvásárolt művek adományozásával vagy letétbe helyezésével bizonyos folyamatokat indítson el. Ahol gyűjteménye jelentős darabjainak szerepet szánt, határozott elképzelések szerint igyekezett befolyásolni az adott kulturális mikroklímát. Európa-szerte közintézmények alapítását kezdeményezte, átformálta az intézményi térképet. Tisztában volt azzal, hogy egy nagyon jelentős és sok tételből álló műtárgyállománynak mindenütt intézményrendszert átalakító jelentősége van, éppen ezért nagyon tudatosan minden esetben speciális konstrukciókban állapodott meg. (A Ludwig nemzetközi intézményeinek kialakításáról bővebben: itt) Egészen más hangsúlyai voltak a megkötött szerződésnek Kölnben, mint Bécsben vagy Budapesten. Az egyes városokban kifejezetten az adott kulturális-intézményi helyzetre, annak igényeire kidolgozott konstrukciók alapján születtek a megállapodások. Ebbe a sorba illeszkedik a budapesti múzeumalapítás is. Az 1989-ben Magyarországnak adományozott, válogatott nemzetközi műtárgyegyüttessel egyértelmű szándéka az volt, hogy a magyarországi kortárs képzőművészet – még a berlini fal lebontása előtt vagyunk fél évvel – politikai-ideológiai táborokon átnyúló nemzetközi kontextusát teremtse meg, és ennek érdekében támasztott bizonyos feltételeket.
Peter Ludwig legfontosabb magyarországi tárgyalópartnere Bereczky Lóránd, a Galéria akkori főigazgatója, partnerintézménye pedig a Magyar Nemzeti Galéria volt. A Ludwig család korábban az akkori szocialista országokban már több helyen is próbálkozott múzeumalapítással, a hidegháború utolsó éveiben is, de a két ideológiai tábor szembenállása ezeket a terveket nem tette lehetővé, pedig a Ludwig házaspár a nyolcvanas évektől épp ezt a kommunikációképtelenséget szerette volna oldani. Peter Ludwig rengeteget utazott Moszkvába, ami persze összefüggésben volt üzleti érdekeltségeivel, a csokoládéval és a cukorüzlettel is. Ahogy Hans Haacke Der Pralinenmesiter című művében (1981), és mások is kritizálták emiatt, és azért, mert a nevéhez kapcsolódó intézmények működésére határozott befolyást igyekezett gyakorolni. Mindenesetre ennek a stratégiának köszönhető, hogy Budapesten létrejöhetett egy új, kifejezetten a kortárs művészetnek szentelt múzeum, a Nemzeti Galéria tőszomszédságában, a Budai Vár kulturális hálózatának egy újabb elemeként, a korábbi Munkásmozgalmi Múzeum helyén.

Hogyan képzelete el Peter Ludwig a budapesti intézményt?

Hetven olyan műtárgyat adományozott az államnak, amely reprezentálja a hatvanas évektől kezdve a globális képzőművészeti fejleményeket. Ezt ő állította össze. A Ludwig házaspár együttműködései nagyon sok esetben hosszú távú letéttel indultak, más esetben önálló alapítványt hoztak létre az állammal vagy a várossal, illetve az adott önkormányzattal, és abban helyezték el a műveket. Itt teljesen egyértelmű tulajdonátadásról volt szó, amelynek mai értéke már több tízmilliárd forint fölött jár. Bereczky Lóránd tisztában volt azzal, hogy ilyen jelentőségű művészektől ilyen értékű műveket a magyar állam soha nem fog tudni megvásárolni, s hogy mindez az ország kultúrkincseinek értékét növeli. Ezt például Bulgáriában vagy a Szovjetunióban, ahol Peter Ludwig korábban szintén próbálkozott, nem ismerték fel.
Magyarországon végül 1989 márciusában, a Ludwig Alapítvány, a minisztérium és a Nemzeti Galéria képviselői aláírták azt az adományozói és az új múzeum megalapítására kötelezettséget vállaló szerződést, amelyben megállapodtak abban, hogy a Ludwig család "A gyűjtemény" című katalógusunkban is látható hetven művet három lényeges feltétel mellett adományozza a magyar államnak.

Melyek ezek a feltételek?

A múzeum 2007-es "Fókuszban a gyűjtemény" című kiállítása

Az egyik, hogy a múzeum nevében szerepeljen a Ludwig név. A másik, hogy új, önálló intézmény jöjjön létre, ami azért nagyon lényeges, mert addig nem volt Magyarországon kifejezetten a kortárs képzőművészetet gyűjtő és bemutató múzeum. A harmadik pedig, hogy a múzeum gyűjteményének alapját az általa adományozott hetven mű és a később hosszú távú letétbe helyezett, több mint kilencven mű mellett a Nemzeti Galéria műtárgyállományának az a része alkossa, amely releváns az általa adományozott művek keletkezésének szempontjából, azaz a hatvanas évektől kezdve. (A Galéria Jelenkori Gyűjteményének egy jelentős része – szerk.) Mindemellett fölajánlott 500 ezer nyugatnémet márkát, ami elég jelentős összeg volt akkoriban, az új múzeum kiállítótereinek kialakítására. Ezzel elkezdődött a Ludwig Múzeum története, de a harmadik feltétel egészen mostanáig nem teljesült.

Mi ennek az oka?

A gyakorlati feltételek mindig is hiányoztak, kicsik voltak a raktárak, soha nem gondoskodtak megfelelő elhelyezési lehetőségekről, és hosszú ideig a szándék is hiányzott. Ezt a szituációt nem akaródzott megoldania senkinek sem az elmúlt évtizedekben.

Pedig Peter Ludwig olyan intézmény lehetőségeit teremtette meg, amelyről Baán László kormánybiztos a kezdetektől fogva beszél: ahol a hazai és a nemzetközi művészet egymás mellett, egymással kommunikálva látható. Melynek hiánya már akkor megfogalmazódott…

Igen. De most itt, ebben a helyzetben van arra lehetőség, hogy a magyar művészet a gótikától napjainkig – jelentős párhuzamosságokat felmutatva – nemzetközi összefüggéseiben, a kapcsolódási pontjait és az egyediségét egyaránt hangsúlyozva megmutathassa magát. Ha a Ludwig Múzeum és a gyűjtemény által képviselt művészettörténeti szegmens ebből kimaradna, akkor az egész koncepció megbicsaklana.

Ez az új koncepció a Ludwig Múzeum vagy a kormánybiztos részéről merült fel?

Az aacheni Ludwig Alapítvány részéről. Az alapítvány hosszú ideig tudomásul vette, hogy a harmadik feltététel, a Galéria Jelenkori Gyűjteménye egy részének átadása, egyelőre megoldhatatlan. Folyamatosan fenntartották azonban az igényüket, amit alkalomadtán jeleztek is. Többek között akkor, amikor a Ludwig Múzeum a Művészetek Palotájába költözött. Amikor kiderült, hogy a Galériát és a Szépművészeti Múzeumot összevonják, illetve új múzeumi negyed épül, azaz lehetőség van a teljesítésére, a Ludwig Alapítvány levélben fordult a minisztériumhoz.

Még 2011-ben?

2011 decemberében kezdődtek el az egyeztetések. És végül a most bejelentett megoldás született meg.

A múzeumi negyed legújabb tervének másik „meglepetésvendége” a főleg társadalmi múzeumként működő Néprajzi Múzeum. Mivel a képzőművészeti múzeumok közül elsősorban a Ludwig Múzeum gondolkodik társadalmi kontextusban, akár össze is tudja kötni a két intézménytípust. Van-e ezzel kapcsolatos koncepciója a múzeumnak?

A múzeum most látható "A hős, a hősnő és a szerző" című kiállítása

A kortárs művészet alapvetően – vagy legalábbis alkotóinak egy jelentős része – ebben a kontextusban gondolkodik. A kortárs képzőművészet mindig az adott korszakra reflektál, bármi legyen is a témája. Azt gondolom, hogy a Ludwig Múzeum kiállítási programja és gyűjtési politikája ezt eléggé határozottan reprezentálja. A Ludwig mindemellett a múzeumi negyedben gyűjteményének közép-európai hangsúlyát is nagyon markánssá tudja tenni, azzal együtt, hogy ez a Közép-Európa nagyon erős globális összefüggésben jelenik meg. Kortárs múzeum ilyen gazdag nemzetközi gyűjteménnyel nincs több ebben a régióban. A szomszéd országok hasonló gyűjteményei nemzetközi vonatkozásban nem ennyire reprezentatívak.
Ha valaki a közép-európai művészetet globális perspektívából akarja megismerni a hatvanas évektől kezdve, már most, de egy ilyen új helyzetben még inkább megteheti. Hiszen olyan jelentőségű alkotók művei vannak együtt régióbeli kortársaikkal, mint például Andy Warhol, Jasper Johns, Baselitz vagy Beuys. A mi folyamatosan gyarapodó gyűjteményünk ezért egészen egyedülálló, nemcsak Nyugat-Európából, hanem az Egyesült Államokból vagy a Távol-Keletről nézve is. A következő egy-másfél év előkészítő munkája alatt megformálódó épületkomplexum a Ludwig Múzeumban a jelenlegi keretek között is meglévő potenciális lehetőséget teljesítheti ki. Számunkra ez az igazi jelentősége a múzeumi negyednek.

Mit jelent, hogy a jelenlegi keretek között? A képzőművészeti gyűjtemények közül a Ludwig Múzeum rendelkezik a legmodernebb épülettel, igaz, már a beköltözés előtt kiderült, hogy ha megkérdeznek benneteket a tervezők, máshogy alakítottátok volna ki. Milyen tapasztalataitok vannak ezen a téren?

Mind a tervezési fázisból, mind az azóta eltelt időszakból rengeteg tapasztalatunk halmozódott fel, amelyeket feltétlen hasznosítani szeretnénk. Nagyon sok értékes tudásra és tanulságra tettünk szert azzal kapcsolatban, miként érdemes egy önálló intézménynek az önálló építészeti arculatát és hatékonyan működő funkcióit megteremteni.

Hogyan kell?

Hogy valóban képes legyen önálló, másoktól független, hatékony és racionális működésre, és csak hogy egyet mondjak, legyen hangsúlyos, saját bejárata. A gépészettől és a múzeumtechnológiai rendszerektől kezdve valamennyi funkció úgy legyen kitalálva, hogy egyértelműen azt a szakmai célt szolgálják, amelyet az intézmény képvisel. A múzeumpedagógiai foglalkozások, a könyvtár, az előadók terei a pontosan megfogalmazott funkciókat kell, hogy kompromisszumok nélkül szolgálják. És természetesen ma már elmaradhatatlan egy saját működtetésű múzeumi bolt és legalább egy kávézó.

Házon belül hogyan akartok erre készülni?

Most kezdődik el ez a munka, egyeztettünk a kormánybiztossal, lesznek munkacsoportok az érintett és érdekelt intézményekkel közösen, különböző szempontrendszerek szerint. Az előkészítés legnagyobb erénye, hogy tudható, melyik intézmények kerülnek az új épületekbe, és hogy a folyamat kezdetétől bevonják őket a tervezés minden fázisába. Ez azért nagy dolog, mert a jelenlegi helyére a Ludwig Múzeum nem így került.

A főigazgatói mandátumod hamarosan lejár. Pályázol?

Ha kiírják a pályázatot, igen.

Hogyan írod meg majd a pályázatot? Lesz egy „A” terv, ha az uniós források megnyílnak a múzeumi negyed előtt, és lesz egy „B”, ha nem?

Ez nem lehet kérdés. Hosszú folyamat előtt állunk, amelyet végéig kell csinálni, és mellette még működtetni is kell a múzeumot...

Fotók: Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum Adattára