Cinkos, aki néma
Berlin 1933 - Út a diktatúrába
Vannak társadalmak, amelyek felismerték, hogy a közös jövő egyik legfontosabb záloga a múlttal való kérlelhetetlen szembenézés. Németország és fővárosa egy szomorú emlékév kapcsán újra példát mutat ebben.
| Hermann Veronika |
2013-02-07 16:05 |
A berlini Topographie des Terrors nevű dokumentációs központot a náci belbiztonsági hatóságok egykori székhelyén alakították ki, és állandó kiállításai mellett rendezvényeknek és időszaki tárlatoknak is teret ad. Nem annyira régen, egy késő tavaszi napon Zwischen Propaganda und Terror (Propaganda és terror között) című szabadtéri kiállításukon szembesültem azzal, hogy a múlt legsötétebb óráiról is lehet őszintén beszélni. A hatás okosan megrázó, és fájóan katartikus, pedig a koncepció, mondhatni, sallangmentes. Korabeli képek és dokumentumok segítségével mutatják be azt az iszonyatot, amelyet más módon talán fel sem lehetne fogni. Nem a giccs, hanem a hitelesség az a minőség, amelyet az elbeszélés módjának választottak, és különösen fontos ez a mostani emlékévben, amely Hitler hatalomra kerülésének 80. évfordulója köré szerveződik.
Mert emlékezni kell erre is, és emlékeztetni mindenkit, hogy a szembenézéssel elkerülhető legyen a felelősség elhárítása. Hitler ugyanis nem puccsal, hanem törvényes választások útján került hatalomra a gazdasági válságtól, munkanélküliségtől, és zavaros belpolitikai harcoktól szenvedő Németországban. A most kezdődő emlékév keretében rendezik az Elpusztított sokszínűség című programsorozatot, amely november 10-ig, a kristályéjszaka néven elhíresült zsidóellenes pogrom 75. évfordulójáig tart. Több mint 500 kiállítással, felolvasással, előadással, könyvbemutatóval, filmvetítéssel és egyéb projekttel mutatják be, hogy miként változott át egy kozmopolita világváros a náci rémuralom fővárosává.
Az évfordulóra szervezett projektek a társadalomtörténet felől közelítenek a múlthoz, a mindennapok világára, a társadalom átalakulására koncentrálnak. Ez a megközelítés egyre inkább teret nyer, hiszen kevés árulkodóbb hordozója van egy diktatúrának, mint a hétköznapi valóság. A Topographie des Terrorsban január 30-án Angela Merkel kancellár nyitotta meg a Berlin 1933 – Der Weg in die Diktatur (Berlin 1933 – Út a diktatúrába) című kiállítást. A képi és szöveges dokumentumokat felvonultató tárlat a Hitler hatalomra jutását követő első hat hónap történetét, a demokrácia lebontását és a diktatúra berendezkedését követi nyomon. A képek, videók és újságcikkek bemutatják az elképesztő méreteket öltő náci propaganda-gépezet működését. A képi retorika egyszerű: a káoszból egyedül a nácik vezethetik ki az országot, minden, ami ezen kívül esik: rossz. Gonosz, bűnös és megsemmisítendő. Hitler rezsimjének alig fél évre volt szüksége, hogy erőszakkal, megfélemlítéssel és propagandával felszámolja a demokratikus intézményeket, miközben a többség félrenézett és hallgatott. A következő lépés pedig az Endlösung volt.
A Der Tagesspiel című újságban megjelent cikk megfogalmazása szerint ezek a kiállítások bemutatják azt a gyors és rémisztő folyamatot, ahogyan a város megsemmisítette saját magát. Mindent eltöröltek, ami emberivé és sokszínűvé tette őket, a helyén pedig nem maradt más, csak a hétköznapokba beleivódó hideg rettegés és bizonytalanság. Az átlagemberek életének kutatásával, a mindennapok részletes bemutatásával éppen azt lehet felfejteni, hogy milyen hatása volt az életükre a diktatúrának, és hogyan váltak tömegek egy elnyomó rendszer néma bűntársaivá. A kiállításnak és az egész emlékévnek ez az egyik legfontosabb, szinte tabusértő üzenete: nem lehet azt állítani, hogy mindenki elutasította a náci diktatúrát. Eltűrték, sőt, sokan szimpatizáltak velük. „A nácik azért szerezhették meg a hatalmat nyolcvan éve, mert a társadalom többsége tétlenül tűrte felemelkedésüket” – mondta Angela Merkel a kiállítás megnyitóján. „A hitleri hatalomátvétel tanulsága az, hogy a szabadságot csak a demokratikus társadalomért tenni kész polgárok védhetik meg, és az emberi jogok érvényesülését csak az aktív, bátor és elkötelezett polgárok révén lehet biztosítani” – hangsúlyozta a kancellár. Ugyanezt emelte ki Inge Deutschkron író ugyanazon a napon a Bundestagban, a német törvényhozás alsóházában tartott előadásában. Egyebek mellett bírálta Konrad Adenauert, a Német Szövetségi Köztársaság (BRD) első kancellárját, amiért azt állította, hogy a németek többsége elutasította a náci diktatúrát: „Ó, bárcsak így lett volna” – mondta Inge Deutschkron.
Magyarországon az utóbbi két évtizedben pártállástól függetlenül előszeretettel dobálóznak a címben idézett, Babits Mihály Jónás könyve című nagy versének harmadik részéből kiragadott sorral: „De böjt s jámborság néked mint a pélva, / mert vétkesek közt cinkos aki néma.” Tragikusan mulatságos ez egy olyan országban, ahol nincsen még egy magával és az Istennel meghasonlott Jónás sem. Ahol sem a több évtizedes államszocializmus, sem az azt megelőző Horthy-rendszer hibáival, bűneivel és felelősségével nem igazán sikerül szembenézni. Pedig ilyesmire is van példa, és nagyon messzire sem kell érte menni. Elég csak Berlinig.
Képek forrása: Topographies des Terrors
