Róma örököse
AZ UTOLSÓ KLASSZIKUS
A szentendrei MűvészetMalomban egy kiemelkedő szlovák művésszel, Ernest Zmeták hagyatékával ismerkedhetünk meg.
| Bognár Zsófia |
2013-04-23 14:50 |
Ernest Zmeták (1919-2004) a 20. századi szlovák művészet történetének kiemelkedő alakja, aki Budapesten ismerkedetett meg a két világháború közötti magyar festészet itáliai orientációjával. Később bejárta Magyarországot, Szlovákiát, Párizst és Olaszországot, de művészetét mindvégig meghatározta mestere, Aba-Novák Vilmos és a római magyar iskola formanyelve. Polgári szellemű műgyűjteménye és hazájában szinte kizárólag egyedül képviselt stílusa tette őt a szlovák művészet „utolsó klasszikusává”.
A művész
Ernest Zmeták 1919. június 12-én született érsekújvári munkáscsaládban. 1936-ban Harmos Károly komáromi rajziskolájában egy évig tanult, majd egész későbbi pályájára hatással volt, hogy 1938-ban a budapesti Képzőművészeti Főiskolára iratkozott be. Mesterei Aba-Novák Vilmos, Szőnyi István és Kontuly Béla voltak. Innen 1943-ban tért haza, rövid időre a Szlovák Műszaki Főiskolán helyezkedett el. 1946-ban Párizsban, 1947-ben Olaszországban járt, ahova később sokszor visszatért. 1949-ben L’udovit Fulla asszisztense lett a pozsonyi Képzőművészeti Főiskolán. Az 1950-es években nagyobb állami megrendeléseket kapott, közülük kiemelkedik a pozsonyi prímási palota mozaikjainak elkészítése. 1958-ban a XXIX. Velencei Biennálén díjat nyert Menekülés Egyiptomba című művével. 1968-ban állami kitüntetésben részesült. Több mint háromezer darabos, főleg 19. századi és modernnek ítélt mesterei: Szőnyi, Aba-Novák, Derkovits, Egry, Kernstok képeit tartalmazó gyűjteményét 1977-ben adományozta Érsekújvárnak. 2004. május 15-én Pozsonyban hunyt el.
Mesterek és tanítvány
Zmeták életműve kapcsán ritka lehetőség nyílik bepillantani a római iskola hatásának határokon átívelő örökségébe, sőt a közép-kelet-európai avantgárd esetében mára elfogadott hagyományközösség mintájára, az eddig kizárólag az országon belül interpretált római iskola is nemzetközi árnyalattal bővülhet. A képlet látszólag egyszerű: Zmeták előbb festett „rómaiul”, 
minthogy a várost valóban megtapasztalta volna. A római ösztöndíjasok első generációjával az örök városba 1928-ban érkező Aba-Novák Vilmos révén olyan stílus- és formanyelvet sajátított el, ami élete végéig elkísérte.
A szlovák mester azonban Budapestről hazatérve nem a monumentális, hanem sokkal inkább a személyes és intim témák festője lett. Sorban születnek önarcképei, tájábrázolásairól pedig maga vallott így: „ha tájképet festek, azt úgy teszem, mintha jóbarátomról festenék.” Sajátos és egyedülálló továbbá festészetében az a robosztusság – a kiállítás kurátorainak szavát idézve – mely nehezen eredeztethető az Aba-Novák – Szőnyi-féle hatásokból, sokkal inkább származásával függhet össze. Parasztábrázolásai, népi formavilág ihlette fametszetei magyar 
párhuzamaként leginkább az általa is gyűjtött és nagyra tartott Derkovits Gyula említhető. Másfajta klasszicizmusról árulkodnak Mantegna és Fouquet után készített másolatai és az emeleten kiállított posztimpressziniosta vonásokat őrző álló és ülő lányaktjai.
Az 1970-es években művészetében meginduló redukció egyik végpontja a 2003-ban született Giotto tiszteletére című alkotás, melyen a mindössze két szín által uralt képtéren az egymással szembefordított sziklatömbök utalnak a trecento mesterének alakjaiban megjelenő bizánci „szoborszerűségre”.
Két emelet
A szentendrei tárlaton 110 festmény látható, túlnyomórészt Zmeták saját alkotásai, de egy kisebb szekcióban a gyűjtő is bemutatkozik. Gyűjteményét többek között olyan művek képviselik, mint Szőnyi István Leány aktja (1921), Rudnay Hölgyek fák alatt (1924), Mészöly Géza A falu végén (1879) vagy Jan de Momper Táj romokkal (1650 k.) című képei. Zmeták kollekciójának legkorábbi darabja egy Barabás Miklós portré volt, élete végén pedig saját korai festményeit kezdte visszavásárolni.
A kiállításon laza tematikus és kronologikus rend uralkodik: az első emeleten döntő többségében korai alkotásai láthatók, a félemeleten kaptak helyet fametszetei, míg a második emelet gyűjteményét és későbbi munkáit mutatja be. Az elrendezés azonban nem tartja be szigorúan ezeket a határokat – egyrészről érzékelteti, hogy a festő művészetét meghatározó Aba-Novák- vagy a Szőnyi-féle impulzus mindvégig jelen volt, másrészt utal Zmeták egy-egy témához gyakran visszatérő, újragondoló festői eljárására. Így például több változatban látható a Híd Atraniban (1969) című festmény, de visszatérő motívumok a természet, a sziklák, a zöld növényzet és tenger ábrázolásának problémái (Olasz táj, 1947; Római táj, 1947; Trapani, 1989). Önarcképein a több műfajban kibontakozó technikai virtuóz is megmutatkozik, festett portréin kívül korai, 1940-es években készített rézkarc-sorozata is látható. S végül még egy jellegzetes tárgycsoportot említhetünk, melynek inspirációja szintén a Római iskola körében kereshető: ezek pedig Zmeták vallásos témájú képei (például Szent Ferenc, 1945; Angyali üdvözlet, 1947).
Barczi Gyula, a kiállítás pozsonyi társkurátora Zmeták eredetiségét a szlovák művészetben a magyar modernizmusból vezeti le. Nem hagyja figyelmen kívül, hogy az alkotót közetlen kapcsolat fűzte a harmincas évek Magyarországának hivatalos művészetéhez. Bemutatja, hogyan egészíti ki egymást a művész és a gyűjtő, és miként lesz a modern festészet klasszikus hagyományainak tudatos vállalása az egész festői pályát meghatározó programmá. Így válik szimbolikusan Zmeták nem csupán - ahogyan a 2011-ben rendezett monumentális pozsonyi kiállításán találóan nevezték -, az utolsó klasszikussá, hanem a római iskola utolsó örökösévé is.
Egy modern festő és klasszikus gyűjteménye. Válogatás Ernest Zmeták (1919-2004) alkotásaiból és gyűjteményéből.
Szentendre, MűvészetMalom
2013.04-05 – 2013.06.02.
A kiállítás kurátorai: dr. Basics Beatrix és Barczi Gyula
