Örömet a szemnek
Bartl József szentendrei tárlata
Aki most a szentendrei MűvészetMalomba látogat, nem csupán a Bartl-életmű tipikus állomásait kísérheti végig.
| Bognár Zsófia |
2012-12-08 12:00 |
A kiállításon megelevenedik az ötvenes évek Képzőművészeti Főiskolájának hangulata, az 1970–80-as évek szentendrei művésztelepének világa, és az is kiderül, hogy mindennek mi köze van Cézanne-hoz és a trombitához.
A Bartl József képeiről sugárzó derű egyik forrása talán az a csendes és őszinte kizárólagosság, amellyel a festő a művészethez viszonyul. Nem konfliktuskereső, vívódó, kritikai alkotói világ az övé. Sokkal inkább egy állandóan épülő, tisztuló nyelvezet, amelyben a jel és a szín mindig egymásra reflektáló, meghatározó elemmé válik. A tárlat nem titkolt szándéka, hogy bemutassa, miként lehet eljutni Bernáth Aurél osztályából és egy figurális posztimpresszionista hagyományokra épülő stílusból az önmaga jelentését reprezentáló képig. Mindezt festőkéssel, végletekig letisztult ikonrendszerrel s egy népi motívumokból táplálkozó képnyelvvel.
 |
Bartl József: Trombita
|
Korai évek és a főiskola
A három szinten elhelyezett kiállítás földszintjén Bartl pályakezdését és korábbi éveit követhetjük nyomon. Gyermekkorának meghatározó közege a soroksári zenész-trombitás környezet, még 2011-es visszaemlékezésében is mosolyogva idézi fel a híres rézfúvós, Galambos János alakját. S bár nem volt közvetlen művész felmenője, szövőnő édesanyja ismerte fel fia tehetségét, és ő szerette volna, ha fiából textiltervező válik. Így került a Szépműves Líceum textil szakára, ahol megismerkedett a síkszerű képalkotás lehetőségeivel és a szövés archaikus módszerével, ami később is visszaköszön nemcsak gobelinjeiben, falikárpitjaiban, hanem a nyolcvanas évektől születő „jelképkataszterek” apró négyzeteinek láncolatában is.
Talán érzékenysége is innen ered a színekre, színfoltokra, amit csak megerősít új iskolájában, a Képzőművészeti Gimnáziumban tanára, Kántor Andor. Ekkor találkozott a művészetét végig meghatározó Cézanne képeivel is először, hiszen osztálytársaival Kovásznai Györggyel, Major Jánossal, Keserü Ilonával szinte hetente jártak a Szépművészetibe, hogy a francia mester csendéletét elemezzék. Bartl gimnáziumban kialakult szellemi közege alapvetően nem váltott, csupán bővült a Képzőművészeti Főiskolán. Előképzettségüknek köszönhetően osztálytársai közül ugyanis mindenkit felvettek, aki jelentkezett. Pap Gyula, Bán Béla és Fónyi Géza után végül Bernáth Aurél osztályába került. A korszakban született képeinek stílusát a kiállításon két, ötvenes évekbeli Önarcképe mutatja. A főiskolán könnyed, plen air hatású tájképeivel, csendéleteivel kivívja ugyan Bernáth elismerését, és sikerül néhány képét már ekkor eladnia, de közben saját kedvére, a szigorúan megkövetelt formai stúdiumok mellett már másmilyen útra készül.
 |
Bartl József: Derű
|
Az út Szentendréig
Az 1959-es Sortex-gyári szövőlányokról készített diplomamunka után belépett a Fiatal Képzőművészek Stúdiójába. 1963-ban Derkovits-ösztöndíjat kap. A következő évtől jár rendszeres népművészeti gyűjtésekre, amelyek során bejárja az országot a Börzsönytől egészen délig, a szerb határig. Az utak tárgyi emlékei ott sorakoztak már szentendrei műtermében (1972), de abban az időben – emlékezik a művész – mindenki gyűjtött: Korniss, Vajda… Ekkoriban születnek első „jel”-képei, az alkotásokon egyre dominánsabbá válnak a motívumok, az elvont formák és az egész festői világ az absztrakció felé fordul. Ezekben az években meghatározó Korniss Dezső és Ilosvai Varga István jelenléte és a szentendrei művésztelep inspiráló közege.
Jel-kép-nyelv
A kiállítás emeleti része már a letisztult, elvont logikai konstrukcióra épülő képek tere. A korábban megismert és kikísérletezett népi motívumok – a szív, a kereszt, a kör, a fejfa, a „tímárjel”, a négyzet – egy sajátos rendszerbe sorolódva önálló helyet és jelentést nyernek a képeken. Az absztrakció legmagasabb fokán álló művek, mint a Gyertek velem mind (1983) vagy a Barna kép (1992), egyszerre játszanak a különböző jelek közti logikai-matematikai kapcsolódási lehetőségekkel, a nyelvi jelek konnotációjával és a kép mint létrehozott, fizikai tárgy valóságával. Bartlt a jelek érdeklik akkor is, amikor a formai válaszokat nem a festészetben keresi. A szövéshez való vonzalmán túl a kiállítás bemutat faragott tárgyaiból és üvegből épített szimbólumsorozatából – mert talán nincs is jobb kifejezés üvegplasztikáira – néhány darabot. Kiváló arányérzékkel illesztették ezeket a tárgyakat a festmények közé: a műfaji sokszínűség, melyet az életmű mutat, mintha csak illusztrációja lenne a folyamatosan jelen lévő problémának: az önálló szín- és jelnyelv kialakításának.
 |
Bartl József: Ami már megtörtént
|
Az emeleti képek közül jól elkülöníthetők az egy-egy szín révén alakított sorozatok. A fehér, a kék, a barna és a fekete meghatározó alaprétegein hol a megvastagított festék mint matéria hordozza a jelentést, hol a teljesen síkba transzponált logikai jelek hálója. Bartl világa azonban soha, még a sötét tónusok vagy az absztrakt kép(zet)társítások ellenére sem válik komorrá, súlyossá. A látszólag untig ismételt szériák mögött sem feltétlenül az elidegenítés szándékát érezhetjük, inkább kapcsolatteremtési kísérletet egy olyan egyensúlyra, amely a kép, a jelentés és a befogadó között létrejöhet. Ennek a törekvésnek elsődleges eszköze Bartl számára a szín. Művészete meghatározásakor a tárlaton is látható interjújában Cézanne-t idézi, mert végül is „a festészet színfolt a térben” – összegzi.
A kiállítás megnyitóján Geiger György trombitaművész, a festő barátja, betekintést engedett az alkotási folyamatba is. Vidám hangulatú polkájáról elárulta, hogy Bartl is sokat hallgatta festés közben, s hogy ez a Soroksárról hozott zenei világ mindvégig fontos maradt számára. Csakúgy, mint az a cél – amit a művész videoüzenetében tolmácsolt a megnyitón összegyűlt közönség számára –, hogy képeivel örömet szerezzen a szemnek.
Bartl József: Jel – tranzit, 2012. 11. 23. – 2013. 01. 27. Szentendre, MűvészetMalom
Kurátor: Kopin Katalin
