Fehér szirmok sárga szíved körül
DIVAT
Nem költői túlzás, valóban ez a címe a University of Pennsylvania kortárs művészeti központjában rendezett kiállításnak, amely amerikai képzőművészek divathoz kötődő alkotásaiból válogat.
| Hermann Veronika |
2013-06-14 12:25 |
A University of Pennsylvania (közismert becenevén UPenn) egyike a világ legjobb egyetemeinek. Éppen ezért nem véletlen, hogy az egyetem művészeti karához tartozó Institute of Contemporary Art a keleti parti térség kiemelkedő kiállítóhelye az Egyesült Államokban, ahol nemcsak vezető kortárs művészeknek, de az innováció és a szubverzió különböző formáinak is teret adnak. A White Petals Surround Your Yellow Heart című tárlat – melynek címe nézőponttól függően borzongatóan szép avagy obskúrusan giccses – olyan alkotásokat mutat be, amelyek a divat, a külső megjelenés és a tárgyi kultúrán keresztül történő önkifejezés metaforáival operálnak.
Vonzások és választások
Huszonnyolc művész közel ugyanennyi munkája tekinthető meg 2013. február 6 és július 28. között Philadelphiában, azt bemutatva, hogy a posztmodern fogyasztói és anyagi kultúra nemcsak megtöbbszörözni, de megváltoztatni is képes személyiségünket. Az önmeghatározás a kiállítás honlapján is olvasható, meglehetősen ironikus J.G. Ballard idézet szerint: „Divat: annak felismerése, hogy a természet eggyel kevesebb réteg bőrt adott ránk, és ezért egy teljesen érző lénynek kívül kell hordania az idegrendszerét.” A kiállított tárgyak különféle médiumokon keresztül vonultatnak fel nem a kifutókra tervezett ruhákat és anyagokat, amelyek azt hirdetik, hogy a minket körülvevő társadalmi tér meglehetősen bizonytalan. Georg Simmel német szociológus már a 20. század elején megállapította A divat című, nagy hatású tanulmányában, hogy a tömegtermelés felgyorsulásával a divat a nagyvárosokban kialakuló elidegenedés elleni küzdelem egyik eszköze, de éppen emiatt egyúttal a társadalmi különbségek és instabil identitások erősítője is egyben. Nem mellékesen Simmel tanulmányának megjelenése után hét évtizeddel a kortárs punk öregedő királynője, Vivianne Westwood azt nyilatkozta, hogy a divat a nagyvárosi túlélés záloga lehet. Bizonyos tekintetben ez egy elég pontos megállapítás, hiszen a divat alapvető eleme a változás, és a választás szabadsága, amely persze számtalan tényezőtől függően továbbra is különböző mértékben adatik meg. Az Institute of Contemporary Art tárlatán kiállított alkotások között ugyanúgy található saját kiadású divatmagazin, mint ékszerekből összeállított szobor, festmény és performansz: közös hívószavuk a divat, működésük pedig a branding, az önfelfedezés, a szexuális fluiditás, a politikai üzenetek és a gazdasági válság társadalmi hatásait ugyanúgy felidézi. Mindazt tehát, amelyet kulturális értelemben a jelenlegi nyugati társadalom kihívásként élhet meg. Az értékrelativizmus az, amely a nyugati kultúrát működésben tartja, még akkor is, ha néhány jobboldali (?) ideológia igyekszik ezt csupán liberális ármánynak beállítani. Hogyan választjuk ki a társadalomban betöltött helyünket? Hogyan találjuk meg a magunkhoz hasonló embereket? A felszínesség és a nárcizmus korában hogyan lehetséges mégis minden eddiginél szorosabb és tartalmasabb, akár a hivatalos kategóriarendszereken kívül eső kapcsolatokat kialakítani? Hogyan egyeztethető össze fogyasztás és tudatosság, egyediség és tömegtermelés? Az alkotói szándék és a kurátori koncepció alapján a kiállítás ezeket a – sokszor egyébként kényelmetlen vagy intim – kérdéseket feszegeti. És a határokat, természetesen. A képi-majd médiarobbanás után ugyanis nemcsak privát és közösségi tér, hanem művészet és tárgyi kultúra között meglévő, korábban jóval markánsabb határvonalak is elmozdulni látszanak.
Veszedelmes viszonyok
A művészettörténeti kánonba való bekerülés egyetlen garanciáját sokáig a műalkotás elvitathatatlan tulajdonságának tartott időtállóság jelentette. Mintha a művészetnek valamiféle garanciát kellett volna vállalnia önnön érvényességére, a múzeummal kötött láthatatlan szerződés alapja a tartósság és az örök értékek képviselete volt, nota bene: az aktuális újdonságokat egészen addig gyanakvással kezelték, ameddig bizonyos értelemben nem állták ki az idők próbáit. A 20. század kataklizmikus történelme, társadalmi változásai és a művészetfogalom radikális újragondolásai azonban véget vetettek ennek a több évszázados gyakorlatnak. A divat fenoménjának múzeumi térben való kanonizálása kiválóan példázza ennek a folyamatnak a jelentőségét, hiszen a divat, és úgy általában a tárgyak kultúrája sokak számára még ma azt jelenti, ami kizárja az imént felvázolt művészetfogalomból. Nevezetesen, hogy profán, illékony, és örökké változik. Az autentikusság és igazságvágy romantikus koncepciója azonban, bármily hihetetlenül is hangzik, nem tűnt el a divattal kapcsolatos kiállítások narratívájából, csupán átalakult. Egyrészt az egyre népszerűbb tervezői életmű-kiállítások az egyszeri, kifutóra, vagy múzeumba tervezett alkotásokat leválasztották a tömegtermelésről, és autonóm műtárgyként legitimálták azokat. Másrészt pedig – ami a philadlephiai kiállítás esetében is lényeges – a művészet és a művészek egyre nagyobb mértékben vállalták a társadalmi problémákkal való konfrontációt.
♥ helyén épül már a Halálcsillag
A kiállítás névadója egyébként Frances Stark azonos című installációja, melynek alapja egy nagyméretű fekete póló. A fej nélküli próbababára felhúzott ruha elején egy régi, tárcsázós telefonkészüléket idéző meg, még egy zsinór is fut belőle a végén. A félszobányi méretet és a huzalt leszámítva teljesen eladható koncepciónak tűnik, valószínűleg sokan hordanák örömmel az egyszerre szellemes és retró darabot. A tárcsagombok körül elhelyezkedő fehér színű számok szirmokból vannak összerakva, amelyek körbe vesznek egy telefonszámot a baloldalon. A szív helyén.
Képek forrása: UPenn Institute of Contemporary Art
