A múzeum az élet
MCL
A múzeumok többé nem a szakralitás üres terei, hanem a társadalommal kölcsönhatásban létező, annak folyamataira érzékenyen reagáló, hierarchikusság helyett rizomatikusan működő intézmények. Legalábbis a Museums Association legújabb programja szerint.
| Hermann Veronika |
2013-07-19 13:50 |
Elképzelt közösségek
Igencsak elnagyoltan fogalmazva, a 20. századi társadalomtudományok egyik legfontosabb belátása az volt, hogy a különböző – nemzeti, vallási, etnikai – közösségek soha nem organikusan, hanem különböző ideológiák, érdekek és fikciók mentén alakítják ki identitásukat. Ezeknek az identitásoknak a tapasztalata, bármilyen csábító konstrukciónak tűnik ez a szélsőséges eszmék számára, soha nem lehet kizárólagos vagy homogén. Benedict Anderson a nacionalizmus természetrajzát vizsgáló, Elképzelt közösségek című munkájában kiemeli, hogy a nacionalizmusoknak van ugyan politikai hatalmuk, filozófiailag ugyanakkor gyengék, szuverenitásuk pedig összefüggéstelen. A különféle társadalmi és kulturális identitások olyan általánosításokat hoztak létre, amelyek különböző kategóriákat betonoztak be a társadalmi tudatba. Ilyen volt hosszú ideig a múzeum is, amely bár a jelenlegi fogalom kialakulása óta folyamatos változásokon ment át, alapvetően mégis a csendes szemlélődés és a felhalmozás tereként működött. Ez azonban az elmúlt évtizedekben radikálisan megváltozott. A múzeumok templom helyett köztérré alakultak, a befogadás módja és normája is radikálisan átalakult. A múzeum a társadalmi folyamatok interpretálójává vált, amely akkor is a kortárs kultúra ütőerén tartja ujját, ha történeti-történelmi portfólióval dolgozik. Itthon sajnos sok múzeumot nem érintett meg a változás szele, ahogyan sok látogató gondolkozik még mindig a múzeumokról jóval szűkebb és hagyományosabb keretben, mint ahogyan az intézményben rejlő lehetőségek megengednék.
A múzeum hatása
A Museums Association az Egyesült Királyság legnagyobb, múzeumokat tömörítő szervezete. 2013 júliusában megjelent, Museums Change Lives (“a múzeum életeket változtat meg”) című beszámolójuk alcíme “látomás a múzeumok hatásáról”, amelyből máris sejthető, hogy a rövid összefoglaló írás sokkal inkább kiáltvány, mint klasszikus ismertető. Megfogalmazásuk szerint a múzeumok megváltoztatják az emberek életét, gazdagítják őket intellektuálisan, és segítenek abban, hogy erős és ellenálló közösségek jöjjenek létre. A látogatók cserébe szintén folyamatosan alakítják a múzeumokat, a közösség kreatív és intellektuális képességeivel. A szöveg lényegi eleme és fő retorikai fegyvere a kortársiasságnak a közösségivel való azonosítása, legalábbis felcserélhetősége. A múzeum és a társadalom egymásra gyakorolt hatását kölcsönösen aktív folyamatként írják le. Egy nyitott rendszer tagjaként mindenki kiválaszthatja a neki legelőnyösebb kombinációt. A kiáltványban az is olvasható, hogy a múzeumok segítenek egy közösségnek, egy helynek, egy városnak, vagy akár egy nemzetnek abban, hogy meghatározzák saját identitásukat, sőt: maguk lehetnek ezen identitás szimbólumai is. Érdekes megfigyelni, hogy a szöveg hogyan működteti azokat a bejáratott kategóriarendszereket, amelyek gyengítésében érdekelt lenne. Ugyanakkor mégis érvényesen teszi, hiszen ezeket a fogalmakat nem lezárt, hanem demokratikus térként kezeli. Ahogyan a múzeumot is. Minden múzeum megtalálhatja azt a módszert, amelynek segítségével hatással lehet az emberekre, a legfontosabb pedig az lenne, hogy törekedjenek is erre. Poros tárgyakkal és undok teremőrökkel nem lehet múzeumot működtetni a 21. században. A szervezet weboldalán az is kiderül, hogy a beszámoló csak egy része a Museums Change Lives programnak, hiszen azt valóban közösségivé és elérhetővé tették. Bárki beszámolhat eget és földet megrengető, az életét megváltoztató múzeumi élményekről a honlapon, vagy Twitteren a #museumschangelives hashtaget használva. A mikroblog oldalon máris több száz ilyen tweet létezik, ami nemcsak reménykeltő, hanem ráadásul menő is.
Akcióterv tíz pontban
A dokumentum végén tíz pontban foglalják össze, hogyan növelheti egy múzeum a társadalmi hatást. Nem meglepő módon ennek kulcsfogalmai az egyenlőség, a tanulás, a hosszútávú változás, a kommunikáció és a folyamatos önreflexió. A Nemzeti Együttműködés Nyilatkozata helyett jobb lenne ezt a listát kifüggeszteni a közintézmények falára, és nem csak a múzeumokba. Azt foglalja ugyanis össze, hogy bármilyen demokratikus intézményrendszer csak akkor működhet, ha mindenki számára fontos a nyitottság, a tudás, az egyenlőség, és a jövő. Lenne mit tanulnunk belőle.
Fotók: Museums Association, The Guardian, Orselli
