Mamma Barcelona
Pasolini Roma
A barcelonai kortárs kulturális központban olyan nagyszabású kiállítást rendeztek Pier Paolo Pasolini munkáiból, amely méltó az olasz író-rendező sokoldalú életművéhez.
| Hermann Veronika |
2013-08-06 14:30 |
A határ poétikája
A botrány és a szex majdnem mindenkit érdekel. Éppen ezért lehetséges, hogy Pasolini neve azoknak is ismerősen cseng, akik soha egyetlen alkotásával sem találkoztak. A Dekameron, a Canterbury mesék vagy a Szodoma 120 napja a felszínes szemlélőnek egyszerű tabusértésnek tűnhetnek, gyakorlatilag olyan pornóknak, amelyek történelmi díszletek között játszódnak. Pedig Pier Paolo Pasolini egyike volt a 20. század legjelentősebb alkotóinak. A filmművészet mellett az irodalom, a nyelvtudomány és a filozófia terén is kiemelkedő volt. A barcelonai egyetem filológiai fakultásával szemben található Centre de Cultura Contemporánia de Barcelona szeptember 15-ig látható, Pasolini Roma elnevezésű kiállítása izgalmas, kettős szerkezetben mutatja be egyrészt az életművet, másrészt pedig az 1950-es 60-as évek lenyűgöző és irigylésre méltóan izgalmas nyugat-európai értelmiségi világát, ahol egymás mellett ült Pasolini, Jean-Luc Godard, Allen Ginsberg, Michel Foucault és Roland Barthes. A kiállítás jóval kevésbé koncentrál a rendezői munkásságra, mint az Pasolini recepciója alapján várható lenne. A kurátori szándék szerint a tárlat inkább szeretné bemutatni kevésbé ismert, irodalmi és nyelvelméleti alkotásait, és az őt körülvevő korszakot, mint csupán a néhány filmet, amely botrányos reputációját megalapozta.
Főleg archívum
A látogató az első termekben megismerheti Pasolini életének főbb állomásait és szereplőit. Számos levél, fénykép és újságcikk rajzolja ki az archívumként működő narratívát, amely végig domináns marad. Pasolinit nagyon szoros kapcsolat fűzte anyjához, melynek kidomborítása szinte freudi mélységekbe taszítja a kiállítás első szakaszát, bár kétségtelen, hogy ezzel sok kritika foglalkozott Oidipusz király című filmje kapcsán is. A leggyengébb pontot azonban szerencsére ezzel ki is pipálhatjuk. A dokumentumokból kiderül, a kisvárosi tanár hogyan költözik vissza 1955-ben Rómába, hogy aztán korának egyik legfontosabb értelmiségije és alkotója váljon belőle. Pasolini kezdetben főleg kisregényeket és verseket írt. Ezek közül néhány alkotás hangfelvételről szól a kiállítás terében, illetve angol fordításban is elolvashatók. Az Antonio Gramscihoz, illetve Marylin Monroe-hoz írt versei kifejezetten megrázóak, ezek installáció-szerűen a falra is kivetülnek. A rossznyelvek – és bizonyos kritikai iskolák – szerint Pasolini azért fordult a filmkészítéshez, mert íróként visszhangtalan maradt: visszaemlékezései, levelei alapján azonban óriási hatást gyakorolt rá az olasz neorealizmus és a francia újhullám is. Kontemplatív nyelvészeti fejtegetései voltaképpen azzal a problémával foglalkoznak, hogy a médiumok közötti átjárhatóság mennyiben van nyelvileg meghatározva. Kifejezőkészségét tekintve a filmnyelv valóban alkalmasabbnak tűnik komplex világképek lefordítására.
Elveszett nemzedékek
Első filmje, a saját forgatókönyvből 1961-ben készített A csóró című mozi azonnal hatalmas sikert aratott. Érdekes adalék, hogy a rendezőasszisztens Bernardo Bertolucci volt, akinek ez volt az első filmes munkája, és aki haláláig jó barátságban maradt Pasolinivel. Második filmje a legendás Mamma Roma volt 1962-ben. A főszereplő Anna Magnani elég sok fényképen megjelenik a kiállítás terében is, hiszen fontos múzsája volt a rendezőnek. Ahogyan haladunk a termekben a későbbi alkotások felé, a kiállítás hangulata egyre komorabb lesz. Michel Foucault a Dekameron után kezdett behatóan foglalkozni Pasolini munkáival, egy korabeli újságcikk szerint Foucault azt nyilatkozta, hogy Pasolini hozta be a szexet Olaszországba. Az arról való különböző beszédmódokat mindenképpen. Ez tényleg botrányos volt a mélyen vallásos országban, ahol akkoriban még a válás is tilos volt. Pasolini tabukat döntött le, amellyel sokakat viszont az ellenségévé tett. New York-i útja alatt ismerkedett össze Allen Ginsberggel, akihez aztán élete végéig édes, angyali Ginsberg megszólítással írt leveleket. Foucault, Ginsberg, Pasolini és Giorgio Agamben uralják ezt a teret. Egy olyan korban járunk, amelyben máig ható ideológiák kezdtek szárba szökkenni. Amikor a fiatal értelmiségiek egy pillanatra elhitték, hogy amit nyugati kultúrának nevezünk, talán mégsem érkezett el a végpontjához, hanem egy radikális fordulattal megmenthető. Szerelmesek voltak a moziba, a drogokba, a nyelvbe, és persze egymásba. Ám hiába volt a Szodoma 120 napja, hiába a Kifulladásig vagy A szexualitás története: 1968 saját jelenében is csak egy utópia volt. A kiállítás nem próbál tanulságokat levonni, azt a látogatóra bízza. Az utolsó teremben életnagyságú videofelvétel látható az ostiai tengerparton található villájáról. Pasolini itt halt meg 1975 novemberében, máig tisztázatlan körülmények között. Nem is történhetett volna másképpen.
Fotók: saját
