Ne sírj értem, Argentína
Terek és múzeumok Buenos Airesben
Az új pápa miatt az elmúlt hetekben a világ Buenos Airesre vetette vigyázó szemeit. A sajtóban a legtöbbet emlegetett téma a katonai diktatúra és az egyház viszonya volt, de mi a helyzet az argentin múzeumokkal?
| Hermann Veronika |
2013-03-21 10:20 |
Nevezetesen sehogy
Európában, de különösen Magyarországon egyszerű, ám zavaros kép él Dél-Amerikáról. Elsősorban az egykor oly népszerű szappanoperák nyomán léteznek homályos elképzelések karneválokról, indián őslakosokról, félkatonai rendszerekről, drogháborúkról és valamiféle mágikus kereszténységről. Ez azonban egy teljes kontinens megítéléséhez igazán kevés. Dél-Amerika, vagy ahogyan sokszor emlegetik, Latin-Amerika ugyanis ezerszínű, kultúrája és hagyományai éppen olyan összetettek, mint amennyire az európai felfogás szerint érthetetlenek. Buenos Aires, vagyis „jó szél” valószínűleg egyike a világ legszebb nevű fővárosainak. Külterületeivel együtt tizenhárom millió lakosa van, majdnem másfélszer annyi, mint Magyarországnak. Az 1976 és 1983 között tartó junta, vagyis katonai diktatúra a lakosság mellett a fejlődést is megtépázta, mára azonban újra virágzónak nevezik az argentin fővárost. Bede Márton újságíró, aki immáron másfél éve utazgat Dél-Amerikában, roppant szórakoztató útinaplójában a következőket írta: „Ez minden bizonnyal a világ egyetlen metropolisza, amely ugyanakkor, ugyanazok a Nyugat-Európából importált eszmék és művészeti irányzatok mentén alakult ki, mint Budapest, és azóta is hasonlóan alakult a fejlődése – nevezetesen sehogy. És így valamennyit igenis meg lehet belőle érteni.”
Az eltűnt gyermekek városa
Az egyik legmegrázóbb nevezetessége a városnak nem egy múzeum, hanem egy tér, a Plaza de Mayo. Azok az anyák a tüntetnek ott évtizedek óta, akiknek gyermekeit a diktatúra alatt elrabolták, és rendszerhű családoknak adták. A Mothers of Plaza Mayo nevű szervezet 14 alapítója 1977-ben, gyerekeik eltűnése után kezdett el tiltakozó akcióikat tartani a téren. Nem hivatalos becslések szerint harmincezer gyermeket szakítottak el családjuktól. Az elrabolt több ezer csecsemő ma már fiatal felnőtt, akik közül nagyon sokan soha nem tudják meg, hogy politikai kényszer hatására hazugságban nevelkedtek. Az anyákat tömörítő szervezet rengeteg állami vezető szimpátiáját is kiváltotta. Az 1990-es évektől nemcsak azok csatlakoznak hozzájuk, akiknek a háború poklában tönkrement a családjuk, hanem olyanok is, akik egyéb társadalmi igazságtalanság ellen tiltakozva kerestek fórumot. Jelenleg is minden csütörtökön tartanak megmozdulásokat, aktuális ügyekben kifejezve álláspontjukat. A Mayo téri anyák a populáris kultúrába is beírták magukat. Sting nekik dedikálta They dance alone című számát 1988-ban, az Amnesty International által Buenos Airesben szervezett jótékonysági koncerten, majd később még több dél-amerikai koncertjén is. El Salvadore-i társaiknak állít emléket az emberjogi aktivitásukról híres U2 együttes Mothers of the Disappeared című dala, 1987-es Joshua Tree lemezükön. A városban természetesen egy Eva Perón emlékmúzeum is működik, Museo Evita néven, hiszen Argentína egykori első asszonyát ma is hatalmas tisztelet övezi az országban. Cristina Fernández de Kirchner argentin elnök azt nyilatkozta, hogy Evita neki és generációjának is példakép volt. Figyelemre méltó, hogy a szokásos relikviák, újságcikkek, fényképek és interaktív alkalmazások mellett a múzeumban Evita ujjlenyomatait is megtekinthetik az érdeklődők, amely ad némi misztikus konnotációt a történelmi legendáriumnak. A felvonuló emlékfolyam nagyjából olyan módszertani megoldásokkal operál, mint a berlini DDR-múzeum, vagyis egy történelmileg és politikailag egyaránt terhelt témát giccses, olykor ízléstelen tárgykultusszal próbál befogadhatóvá tenni.
Formák bűvöletében
2012 szeptemberében megnyílt a kontinens egyik legnagyobb kortárs művészeti centruma, a Museo de Arte Contemporáneo Buenos Aires. A legtöbb hasonló intézményhez hasonlóan nemcsak kiállítótérként funkcionál, hanem kulturális-és rendezvényközpont is egyben. Bemutatkozójuk alapján a kortárs művészeti trendek bemutatására törekednek, különös hangsúlyt fektetve a geometrikus, absztrakt irányzatokra, amelyek nagy hagyománnyal bírnak a térségben. Ez mind az gyűjteményen, mind az időszaki kiállításokon érezhető. A múzeum tulajdonában elsősorban spanyol és argentin konstruktivista, konceptuális és op-art alkotók munkái vannak. Az ismertebb nevek között ott van Matilde Pérez, Antonio Asis, Rosa Brun, vagy a középgenerációból Fabián Burgos és Adrés Sobrino. Az állandó gyűjtemény része még Victor Vasarely egy 1975 és 1988 készült festménye, ahogyan Gyula Kosice „Fénylő kék relief” című 1970-es installációja is. A szlovák származású, de Argentínában letelepedő Kosice egyébként elsősorban kinetikus szobraival vált ismertté az 1940-es években. A jelenleg látható időszaki tárlatok egyike is ezekre a művekre épül. „Fókuszban a gyűjtemény: argentin geometria” címmel március 9-től a gyűjtemény legismertebb, emblematikus darabjai tekinthetők meg egy térbe rendezve. A másik időszaki kiállítás Juan José Cambre Cromatic című kiállítása, amely 2013. március 16. és május 12. között várja a látogatókat. Cambre 1948-ban született Buenos Airesben, és nemzedékének egyik legismertebb kortárs alkotójává vált Dél-Amerikában. A legtöbb egyéni kiállítása Buenos Airesben volt, de New York-ban, Panamában és Costa Ricában is bemutatták műveit, és sok európai gyűjteményben is ott vannak.
Buenos Airest tehát nemcsak a katolikusoknak, hanem minden kíváncsi kószálónak érdemes meglátogatni. Nyomokban elhanyagolt, titkokkal terhelt, de izgalmasnak tetsző kultúra ez, sajátságos hitvilággal, és művészet-felfogással. Budapestről az út egy kicsit bonyolult, viszont jó szelek és végtelen tengerek visznek arra.
Képek forrása: Panamericana, Museo de Arte Contemporáneo Buenos Aires
