Spirálban a tökéletességre nem törekvés irányába
KORTÁRS JAPÁN
A BTM-ben november 11-ig látható Miyasako Masaaki japán kortárs képzőművész kiállítása.
| Mecsi Beatrix |
2013-11-03 09:05 |
Mielőtt belépnénk a kiállítótermekbe, talán mindannyiunk gondolataiban megjelennek az általunk „japán művészet” címszó alatt előzetesen kialakított elképzelések, emlékképek. Mitől japános egy japán alkotás? Mit várunk egy japán kortárs képzőművésztől? Japán képzőművészete akkor került az európai gondolkodás és művészet érdeklődésének középpontjába, amikor a 19. század végén, illetve a 20. század elején a Japánban nem különösebb művészi presztízzsel rendelkező fametszetes nyomatok (ukiyo-e) megjelentek Európa nagyvárosaiban, és óriási hatást gyakoroltak az akadémiai hagyományoktól eltávolodni igyekvő impresszionista és posztimpresszionista festők, Monet, Manet, Van Gogh és társaik művészetére. Igazi „Japán-mánia” alakult ki e művészcsoportok köreiben, és divattá vált a japán tárgyak és elsősorban a nyomatok gyűjtése. A 21. században is sokan érdeklődnek Japán képzőművészete iránt, és a populáris kultúra képeivel is kapcsolatot tartó, a mangák és animék világát felidéző alkotásokat üdvözlik és vásárolják előszeretettel – mint például Murakami Takashi „superflat” képeit és tárgyait.
De mit gondolnak a japánok saját hagyományaikról? Mit szeretnének bemutatni Európa városaiban ma, Budapesten majd Lisszabon múzeumaiban? Volt idő, az úgynevezett Meiji-korszak, amikor Japán a modernizáció és a nyugatiasodás következtében szinte elfelejtkezni látszott saját hagyományos művészetéről és technikáiról, és ennek következtében – részben éppen nyugati hatásra, Ernest Fenollosa amerikai professzor japáni működésének következtében –, a japán hagyományos művészet értékeit lassan újra felfedezték, megmentették a pusztulástól, és megkülönböztetve a nyugati stílusban alkotó művészek munkáitól, yōga és nihonga néven két irányt vett a japán képzőművészek működése: az előbbiek minél hűebb módon követni igyekeztek a nyugatról érkező technikákat és stílusokat, míg a nihonga művelői megpróbálták ebbe a nyugati hatásokkal átszőtt világba becsempészni a japános stílusjegyeket és művészeti technikákat.
A BTM-ben most bemutatott kiállítás is inkább ez utóbbi műfajba sorolható. Azonban a művész nem a felszínes hasonlóságok és japános motívumok nyomán kötődik saját országának művészeti hagyományaihoz, hanem mint gyakorló restaurátor alkalmazza a bonyolult festészeti eljárások hagyományait, és ebből a tapasztalatból indul ki, amikor létrehozza sajátosan modern és a nézőket emberi mivoltukban megszólító műveit. Nem egyszerűen egy egzotikus világ rég elmúlt képeinek nosztalgikus és számunkra távoli érzéseit nyújtja. Miyasako Masaaki a papír hátoldalára festésének hagyományos technikáját használja fel az alkotás során: azt a technikát, amit restaurátorként sajátított el, ma is alkalmazzák a minél tartósabb és tetszetős, nagyon vékony japán papírra készült alkotások esetén. Ez egy több lépcsős, nagyon bonyolult eljárás: feltételezi a különféle anyagok fizikai tulajdonságainak pontos ismeretét. A technika még apró méretű képeknél is hosszadalmas és nehéz művelet, viszont a művész kitartó munkával, odaadással apró vonalak millióit helyezi el óriási méretű képein. A papírnak nemcsak a látható felszínén, hanem a számunkra csak közvetetten látható hátoldalán is alaposan kidolgozza műveit, hogy elérje azt a sajátos, semmihez sem hasonlítható, szinte térbeli hatást, amit képei láttán érzünk. A hagyományos technikát a hagyományos keretezés, montírozás is erősíti: a modern témák, például a lóverseny képe is több panelből álló paraván formájában kerül bemutatásra, díszes, önmagában mintás selyemmel körbevonva, majd lakkréteggel bevont fakeretre erősítve.
A japános forma azonban nem minden esetben mutat japános tartalmat: nem tipikusan japán, hanem emberi, sőt, nemzetközi motívumokat fedezhetünk fel e képeken: iszlám csempés belső terek, kupolák, belső-ázsiai arcok, kínai és európai elemek is megjelennek bizonyos műveken. A képek különleges zenei ritmusa, az ellentétek (sötét-világos) váltakozása a címadásban is nyomon követhető: zenei elnevezések, a hagyományos, keleti világképből ismert elemek nevei (tűz, víz, föld) a képeken és a címekben is egyértelművé teszik a művész kulturális hovatartozását.
A művek érdekes dinamikával hatnak ránk: ennek okai a nem egyenes képkivágások, és a spirális kompozíciók, a szimmetria tudatos kerülése. A művész különös hangsúlyt fektet a spirálok megjelenítésének, ami hol egyértelműen, hol kevésbé feltűnően rejtőzik a festményeken. Ahogy a művész maga is mondja, ennek a fajta spirális kompozíciónak az alkotóból tudattalanul fakadnak, mégis tetten érhető, hogy maga Miyasako Masaaki sem kerülheti el az erre való tudatos törekvés látszatát. A spirális mozgás jelentőségéről így nyilatkozik: A japán kiwameru (tökéletesíteni) szó azt jelenti, hogy „egyenesen haladni egy cél felé. De ha már elértük (a célt), megszűnik az út, nincs tovább hová haladni. Ezért fontos, hogy a tökéletességre törekvés vágyát tudatosan elnyomjuk magunkban, és ne fejezzük be a folyamatot. (…) Ez a japán kultúra és művészet valódi lényege. Hogyan kell tehát a tökéletességre nem törekedve élni? Ne törtessünk egyenesen egy távoli cél felé, hanem − természetesen teljes erőbedobással−, tegyünk kerülőt. És amikor így, kitérőkkel megközelítettük a célunkat, akkor se válasszuk a tökéletességet, hanem csak érintsük a peremét. Így belül maradunk a tökéletlenség határán, és megállás nélkül futhatunk tovább kiindulási pontunk felé. Csakhogy ez a mozgás nem lineáris, hanem körkörös, (…) és a nem-tökéletesítés folyamata örökké tarthat. Most a szememre vethetik, hogy ez így egy végtelen ciklust szül, amelyben sohasem érhetjük el céljainkat. Ám aki kerülőutat sem rest tenni céljáért, abban minden bizonnyal megvan a belső vágy önmaga fejlesztéséért.”
Miyasako Masaaki festészete számunkra már szinte maga a tökély, ahogyan fáradtságot nem kímélve, apró vonásokkal, a képek hátoldalán alkalmazott színezéssel, újabb és újabb festési rétegekkel elénk tárja hatalmas méretű műveit, de közben érezzük ezt az állandó törekvést, az alkotás élvezetét, ami a nézőt is magával ragadja, és csodálattal vegyes esztétikai élményben részesíti.
Miyasako Masaaki japán festő kiállítás-sorozata
Fotó: F. Szalatnyay Judit
