©2011 magyarmuzeumok.hu Minden jog fenntartva.

A punkokat nem lehet legyőzni

Retrospektív kiállítás nyílik Mike Kelley amerikai képzőművész pop-punk alkotásaiból a Los Angeles-i kortárs képzőművészeti múzeumban.

Több mint 200 tételt felvonultató retrospektív kiállítás nyílik Mike Kelley amerikai képzőművész munkáiból 2014. március 31-én a Los Angeles-i Museum of Contemporary Art (MOCA) központi épületében. A 2012-ben öngyilkosságot elkövető, azóta pedig legendává váló Kelley már életében is nemzedékének egyik legfontosabb képzőművésze volt, aki ráadásul eminensen a kaliforniai punk szcénához kötődött. A punk szubkultúra elemei egyre gyakrabban kerülnek nagy múzeumok falai közé, ám ez korántsem jelenti azt, hogy a punk mozgalom üzenetei elvesztették volna érvényességüket, elég csak az orosz Pussy Riotot említeni. A punk mozgalom éppen azért újul meg folyamatosan közel négy évtizede, mert időről időre jelentkeznek olyan buta és önkényes elnyomó rendszerek, amelyek ellen lázadni kell.

Dekonstrukció és autentikusság

A punk szubkultúra az 1970-es évek közepén, a posztmodern társadalom visszásságaira adott lehetséges válaszként született Londonban és New Yorkban. Az 1960-as évek polgárjogi aktivizmusa után óriási munkanélküliség-hullám és gazdasági válság következett. Az indusztriális társadalmi berendezkedés hitelvesztése miatt az elégedetlen – elsősorban fiatal – tömegek körében népszerű lett a nihilizmust és a tagadást személyessé tévő punk mozgalom. A baloldali mozgalmak kifáradtak, a korlátolt konzervativizmus hegemóniája pedig társadalmi igazságtalanságok sorozatához, közvetve a rasszizmus és az idegengyűlölet újbóli népszerűségéhez vezetett. A punk alapvetően két típusú kulturális gyakorlatot valósított meg, időben és térben nem függetlenül egymástól.

Az egyik, amelyet a dekonstrukció gyakorlatának szokás nevezni, a mainstream médiumok szimbólumrendszerét kiforgatva, azokat új kontextusba helyezve hoz létre új jelentéseket. A másik típus az autentikusság kultúrája, amely kifejezetten eltávolodik a tömegmédiumoktól, a fogyasztói társadalom szimbólumaitól, és underground, független, lokális intézményeket alapít. Ryan Moore Postmodernism and Punk Subculture című tanulmányában amellett érvel, hogy bár az autentikusságot erősebben szokás a szubkultúrához kapcsolni, a posztmodern episztéméhez mégis a dekonstrukciós megoldás hasonlít, ezért vált elterjedtebbé. Mike Kelley életműve egyértelműen ezt igazolja. Munkáinak jellegzetessége mind a punk, mind a posztmodern mikronarratívának megfelelnek. Eltolja a határokat magas-és alacsony kultúra között, lineáris helyett fragmentált kultúrafogalmat hoz játékba, önreflexív iróniával hasznosítja újra a normatív kulturális képzeteket, mindemellett pedig megkérdőjelezi szerzőség és eredetiség agyonelemzett fogalmait is.

Mike Kelley a punk szcéna mellett intenzív kapcsolatot ápolt számos egyéb könnyűzenei formációval is, ő tervezte például a Sonic Youth legendás Dirty című albumának borítóját 1992-ben. Kelley leginkább kevert médiumos installációiról, illetve emlékmű-parafrázisairól ismert, és bár Detroitban született, tipikusan kaliforniai művésznek tartotta magát. Itt találkozott egyetemi évei alatt, az 1970-es évek közepén a punk mozgalommal, amely végül leginkább hatott munkáira. A sokszor sötét hangulatú, a klasszikus képzőművészeti techné kelléktárát felvonultató műalkotások karcosan reagálnak a kortárs fogyasztói kultúra problémáira, különösen az elnyomó társadalmi intézményrendszerekre. Kelley egy korábbi interjúban azt nyilatkozta, hogy ő az ellenkultúra, a punk szcéna felől érkezett a képzőművészetbe, és munkáiban azért forgatja ki a tömegmédiumok médiaszövegeit, hogy ezáltal felszínre kerüljenek az eltitkolt, tabusított jelentésrétegek.