Dries Van Noten – a burzsoá a hatból

INSPIRÁCIÓ

Dries Van Noten, a nyolcvanas években indult mitikus antwerpeni hatos divattervezői csoport tagja a párizsi Musée des Arts Décortifs-ban mutatja meg, miből és hogyan dolgozik. Lássuk!

Keszeg Anna 2014-05-22 14:00
Cikk küldése e-mail:

Hol? Ki? Kit?

A Musée des Arts Décortifs szezonális divatkiállításai magas presztizsűek. A múzeum kezdeményező szerepet játszott a divatjavak nemzetközi arhiválási szabályzatának kialakításában, s a jelzett kiállításokkal folyamatosan új képleteket dolgoz ki a vizuális kultúra elit rétegének megjelenítésére. Arisztokratikus és luxusfogyasztásra szánt tárlatai a divatjavak kiállításában paradigmát teremtettek.

Ezt a paradigmát részben egy húsz évesen a múzeum élére került sztárkurátor, Pamela Golbin honosította meg, aki a jelen kiállítás kurátora is volt. A gyerekként Párizs, Caracas, Buenos Aires és Miami között ingázó Golbin élettörténete tipikus példája azoknak a hibrid identitásoknak, melyek a Nyugat felső középosztályának művészettel és vizualitással foglalkozó elitjére jellemzőek. A kurátor például örömmel nyilatkozott arról, hogy a közeli Antwerpenben élő Dries Van Noten miatt szerette meg a mindig gyűlölt vonatokat, hiszen ő már gyerekkora óta a repülőgépekhez szokott, de Antwerpen és Párizs között szükségtelen volt repülőre ülni.

Dries Van Noten életpályája hasonlóan tipikus. Ő egy olyan belga családban született, ahol a felmenők két generációra visszamenőleg textiliparban dolgoztak, így a kifinomult öltözék iránti vonzalomnak csak öröklődnie kellett. Emellett Van Noten tagja volt a nyolcvanas évek sztártervezői csoportosulásának, az antwerpeni hatoknak, akik a Royal Academy of Fine Arts divattervezői képzésének nemzetközi hírnevét megteremtették. Ezóta van „belga divat” – a minimalizmus jegyében. A hatok közül Dries Van Noten követi a legklasszikusabb pályát. Eszköztárában a nyugat-európai nagy szabászati tradícióknak fontos helye van. A kiállítás pedig e két kreatív szakember (a tervező és a kurátor) színrevitelében azt a történetet akarja összerakni, hogy hol van ma Dries Van Noten helye a divat rendszerében.

Itt nézheted meg a kiállítás making off-járól szóló videót.

 

Kiállítani az exkluzív inspirációt

A Dries Van Noten – Inspirations-nak megvan az a bája, hogy a nyugati elit kulturális paradigmát azzal az egyértelműséggel kezeli, mellyel ma már csak a divatkiállítások képesek. Az 1400m2-es térben Dries Van Noten összeszedi azokat a kulturális referenciákat (zenék, filmek, könyvek, szerzők, műalkotások, a divattörténet klasszikus ruhadarabjai), amelyek kollekcióit ihletik. Damien Hirst, Yves Klein művei, Jacques-Émile Blanche Proust-portréja, a Mechanikus narancs részletei, Elsa Schiaparelli ruhái vagy Madonna Like a virginje tökéletes kontextusai lesznek egymásnak. Négyszáz, nem Dries Van Noten szerzői név alatt futó tárgy kerül itt a tervező alkotásai mellé. Tökéletes ez a hibrid, de tökéletesen törékeny is.

A kiállítás forgatókönyve azt a vizuális kultúra elitjét egyre inkább foglalkoztató kérdést viszi színre, hogy kiállítható-e az inspiráció. A tervezői divat a participatív kultúra problémájára mindeddig azt a választ tudta kidolgozni, hogy a sztárkurátorokkal szövetkezve halmozza az igényes, exkluzív és kreatív szempontokat. És ebben a történetben nem társak vagyunk, hanem csak voyeurök. Illúzió lenne azt hinni, hogy mindenki részt vehet abban, ami ennyire kivételes.

 A kiállítás térmetaforája pedig a „cabinet de curiosités”, a „chambre de merveilles”, az európai gyűjtés- és gyűjteménytörténet első nagy hagyománya. A műélvező arisztokrata szobája, ahol az egyéni gyűjtés szeszélyei által meghatározottan kerülnek egymás mellé értékes tárgyak. Dries Van Noten arisztokrata. Paul Huvenne, az antwerpeni szépművészeti múzeum mostanában leköszönő igazgatója, felajánl neki egy Van Dyckot – hiszen Van Noten és Van Dyck hasonlóan jót tesznek a város arculatának. Pamela Golbin is arisztokrata. Csak átlép a Louvre-ba és elkéri a tárlat egyik Bronzino-festményét, mert a kultúrának ezt a rétegét csak innen lehet ilyen elegánsan és könnyen mozgatni.

Aki egy fényűző és melankolikus délutánt szeretne magának, nézze meg a kiállítást. Ha minden jól ment volna, a Nyugat ezt adta volna minden érdemdús polgárának.

 

Dries Van Noten – Inspirations, Musée des Arts Décoratifs, Paris, 2014. 03. 01 – 2014. 08. 31.

Rendkívül igényes szabászat

DIVAT

Helyszín: a divat (francia) fővárosa, Hôtel de Ville. Téma: az elegancia művészete. Kiállítók: Chanel, Dior, Lagerfeld...

2013. április 04. Heilmann Anna

Utcadivat a templomban

Kiállítás

100 év divatkörképe, ami az utcán hever. Kiállítás a Kiscelli Múzeumban.

2012. július 07. Heilmann Anna

Ziggy Stardust mi vagyunk

David Bowie Londonban

Nagyszabású David Bowie-kiállítás nyílt a londoni Victoria and Albert múzeumban, amelyen Tilda Swinton is beszédet mondott. Bevallottan elfogult írás következik.

2013. március 03. Hermann Veronika
 
Az Erimtan Múzeum Ankarában
 
Baselitz. Újrajátszott múlt
    Muzeumok.hu Rss betöltése...