„Sírva jössz a világra, és körülötted mindenki mosolyog”
KIÁLLÍTÁS
A nagycsaládtól a mobil játékokig: születésről egykor és ma a zalaegerszegi Göcseji Múzeumban.
| Szigeti Éva |
2014-11-29 08:58 |
A zalaegerszegi Göcseji Múzeumban néhány héttel ezelőtt megnyílt a Sírva jössz a világra, és körülötted mindenki mosolyog című, születésről, várandósságról, gyermekágyról szóló kiállítás 100-150 év aktuális tárgykultúráján keresztül mutatja be, melyik korban miképp várták az érkezőt, s hogy aztán a kisembernek miképp segítették az útját szűkebb s tágabb értelemben a társadalmi beilleszkedésben.
 |
 |
A születéssel kapcsolatban mindenkinek van valamilyen élménye: a család, a rokonság, a barátok, a kollegiális viszonyok ma is mindennapi eseménnyé teszik az érkezés aktusát, amelyhez sokféleképpen lehet viszonyulni. A Göcseji Múzeum tárlata sajátos tematikában mutatja be az „egykor és most” állapotát, a tárlat rendezője, Marx Mária etnográfus, főmuzeológus bevallottan arra helyezte a legnagyobb hangsúlyt, hogy megmutassa, a születés csodáját miként váltjuk aprópénzre napról napra (egyébként a legnagyobb jó szándékkal). Nem idealizált ugyanakkor a régmúlt sem: a kiállítás tényszerűen mutatja be a korabeli születéssel, élettel és halállal kapcsolatos tárgykultúrát és a hozzájuk kötődő rítusokat, nézeteket.
A kiállítás koncepciója az volt, hogy már a várandósság is megjelenjen, hiszen az élet ott kezdődik, sőt: „A gyerek a szülők fejében kezdődik, de már a társadalmi elvárásokban is megjelenik: mikor mit kell vagy nem kell csinálni. Ma már természetes például, hogy ezt az állapotot megmutatjuk a világnak, természetes, hogy a nőnek nagy a hasa, és ezt nem kendőzi el. Régen gyereket kellett szülni, ez akkor sem volt kérdés, de közben úgy kellett csinálni, mintha a gyerek az égből vagy a kéményből pottyant volna. Ez a szemlélet meg is jelent a korabeli terhesruhákon, amely nem kiemelt, hanem elrejtett, ezeket ma sokkal inkább fehérneműnek gondolnánk. Nem volt kultuszuk természetesen a ma nagyon is divatos »pocakfotóknak« sem, a kiállításon például egyetlen olyan első világháborús kép látható, ahol a házaspár a harmadik gyermekük érkezése előtt fényképésszel örökítette meg magát: a frontra induló apa az akkor született gyermekét már nem ismerhette meg” – meséli Marx Mária.
|
 |
Az etnográfus megmutatja azt is, manapság miként gyártjuk magunknak és gyermekeinknek az emlékeket: hányféle módon (és mennyi tárggyal) örökítjük meg a születés és a hozzá kapcsolódó rítusok valamennyi aktusát. A 21. század bababiznisze mögött sajátos, a kornak megfelelő attitűdünk is megfigyelhető: manapság már semmit sem bízunk a véletlenre. Ma úgy gondoljuk, hogy csak annak születik gyereke, aki nagyon akarja, ugyanis minden lehetőségünk megvan a szabályozásra. Régen a nagyarányú csecsemőhalandóság miatt a gyereket akkor kezdték emberszámba venni, amikor már túlesett az első gyerekbetegségeken, amikor már nagy valószínűséggel életben maradt. Ekkor kezdte el környezete a szükséges tárgyakkal körülvenni, ekkor kezdett anyagilag is „áldozni” rá, addig csupán a lelki üdvéről gondoskodtak keresztelő formájában. Ma már a születés előtt rengeteg az „invesztálás”: anyagilag, mentálisan és minden követ megmozgatva minden áldozhatót áldozunk a várva várt gyermek érkezéséért. „Akkor legyen gyerek, amikor akarom, de akkor aztán legyen, és ezért én mindent el is követek a terhesvitaminoktól a tornán keresztül a megfelelő időpontban történő fogamzáson át. És ha megszületett, hihetetlen mennyiségű tárggyal vesszük körül, egyféle dologból is 25 van minden családban, szinte kényszeresen foglalkoztatjuk őt minden pillanatban. Nem hagyunk neki annyi önállóságot sem, hogy arra fordítsa a kis fejét, amerre szeretné, hanem arra kell fordítania, ahol a kis csöngő-böngő színes szalagocskák meg zenélő akármicsodácskák vannak. Már a kiságyon is mobiljáték van, meg a mózeskosáron is, úgyhogy mi nem bízunk a véletlenre semmit, nem bízunk a természetre semmit, és nem bízunk a gyerekre semmit. Mi mindent jobban tudunk, és mindent elkövetünk annak érdekében, hogy a gyerek mindent megkapjon, ami csak létezik. Ugyanakkor sokkal kevesebbet kapnak (és látnak) a szüleikből (és egyáltalán az emberekből), mint a „régi” gyerekek” – teszi hozzá Marx Mária. Mára pedig maradnak a mobiljátékok a kiságyon.
A tárlat 2014. március 1-jéig látogatható a Göcseji Múzeumban.
