Száz bögre, négy pávián, és egy művész
BESZÉD
Hétfőn nyílt Lublóy Zoltán kiállítása a Museion No1 Galériában. A megnyitón elhangzott beszédet olvashatják most.
| Sári Zsolt |
2015-03-11 08:37 |
Lublóy Zoltán porcelán designer, több mint fazekas, több mint iparművész. Aki agyaggal dolgozik, olyan mint egy isteni tevékenységet végző mester. A fazekas képe az Ó- és az Újszövetségben is az Isten teremtő, mindenható képességére utal, hiszen Ő is sárból teremtette az embert. Az Ószövetségben olvassuk: „Elmentem tehát a fazekas házába, aki éppen dolgozott a korongon. De rosszul sikerült az edény, amelyet a fazekas agyagból készített a kezével. Ekkor egy másik edényt készített belőle a fazekas, ahogyan azt jónak látta.” (Jer 18,1-4.)
Mi is lehetett a hiba? A mester tudása vagy az anyag minősége? A kiállításon látható bögrék korongon készültek. Aki a koronghoz ül, az nem bújhat el, nem bújhat sablonok mögé. Biztos tudás kell hozzá. Meg kell mutatnod magad, és Lublóy Zoli megmutatja, hogy ért az anyaghoz, biztos kézzel nyúl hozzá, formázza meg azt. Nem egyformák, ugyanaz a tárgy 100 különböző alakban.
Bögre, a tömegkultúra szimbóluma is lehetne. Mindenki használja, sőt egyre jobban terjed újra. Túl vagyunk itt fazekasságon, nem múzeumi gyűjtemények népi vagy éppen polgári kerámiainak szolgai másolatai, másolásai. Kísérlet vagy éppen válasz a tömegkultúra kihívásaira? Egyedi alkotások egy tömegkulturális termékből. Amelyben anyagi és művészi érték jelenik meg egyszerre. Minden egyes bögre egyedi. Együtt kell ehhez technikai és grafikai tudás, hiszen a formai gazdagság mellett a dekorativitás is új értelmet nyer. Hiszen a színek mellett nagyon fontos az ábrázolás: a geometriai mintáktól a sablonok és matricákon keresztül a kézzel festett motívumokig mindent kipróbált Lublóy Zoltán. Ez lehet a megújítása a megfásult magyar kerámiaművészetnek. Ez már nem csak minimál design –még ha szeretjük is azt-, igazi kísérleteknek lehetünk tanúi. Profin nyúl a különböző technikákhoz, merészen kísérletezik, vintage motívumok, régi címkék (mint a festékmentes tojásos áru vagy a „szivárvány áruház”), a szelfiző lilaruhás nőn és a koronás pópa formájú öregemberen át az örök művészi megformálás istenszeméig jelennek meg a grafikai elemek. Külön felhívnám a figyelmet a lila gömbbel játszó bajszos tornász bácsi alakjára, amit Zoli maga rajzolt meg. Itt megmutatkozik grafikai tudása is.
Minden bögre egyedi, van női, férfi és unisex. A bögre igazán személyes, a reggeli kávétól, a napközbeni teán át az esti kakaóig, vagy a forralt borig magunkkal hordozzuk, hiszen ma már nem a klasszikus méretekben használjuk, nem ritka a 4-5 vagy éppen hat decisek. Van aki facebook profilképnek használja a bögréjét, van aki a különválás után nem tudott osztozni és újra gyártatta a bögréjét. Lehet hogy mégis népi kultúra ez? A tömegkultúra egyedivé, személyessé tett terméke?
Mit is csinál ezekkel Lublóy Zoli? Részese lett, lesz a lokális értékteremtésnek? Igen, ez lehet egy válasz a skandináv tárgykultúra által generált és eddig reflektálatlan közép-európai kihívásaira. Egy sajátos, egyedi önnön arcát mutató magyar, közép-európai tárgyalkotó kultúrának a 21. században. Ami nem önmagáért való, nem köldöknéző (ál)művészieskedés. Mert mihez nyúl vissza a művész? A népi és a polgári kerámia alapjaihoz, azt gondolja tovább. Mert ha megnézzük felfedezhetünk sok mindent, aminek előképei a népi fazekasság és a polgári kerámia készítésben is megtalálható volt. Van olyan bögre, ami a csákvári csíkos edénydíszítés hatását mutatja, vagy a dél-alföldi pöttyözött díszítményeket, esetleg sárközi motívumot elevenít föl. De több ez már, mint a névtelen fazekasok terméke, egyedivé válik és nemcsak amiatt, hogy szignózza a művész, számozza, mintahogy tették már a korai cserépárugyárak mesterei Városlődön, Apátfalván vagy éppen Hollóházán, esetleg a Zsolnay vagy a herendi manufaktúrákban.
Azt szeretném, ha ez a kiállítás egy újfajta galerista és stúdió art, stúdió fazekasság állomása lenne. Ahol ki lehet mondani, hogy a kultúra áru, az alkotás pedig termék, aminek igenis lehet marketingje, ami kommunikálható, ami eladható. Meg vagyok győződve, hogy lassan itt az ideje itthon is kilépni a tucatáruk világából. Hiszen mindannyian önmagunk akarunk lenni, amit ki akarunk fejezni a minket körülvevő tárgyakkal. Tárgyakkal, amik kicsit vagy éppen nagyon olyanok, mint mi magunk, önmagunkat fejezzük ki velük. Mindenki keresse meg saját arcképét, önmaga attribútumait ezekben a bögrékben. És ha megvan, akkor tessék vásárolni: egyedit és művészit.
A kiállítás március 28-ig látogatható.
Fotók: Lublóy Zoltán
