©2011 magyarmuzeumok.hu Minden jog fenntartva.

A Szabó család Szentendrén

Táskarádió, diafilmvetítő, kávédaráló, szódásszifon – a szentendrei Képtár kirakatában. Múzeumi kirándulás a Kádár-korszak ékszerdobozába!

De kik azok a Szabóék?

Mert ugyebár itthon nem interpretálhatjuk úgy a szocializmust, vagy az életet a szocializmusban, mint ahogyan azt a berlini Múzeumsziget kulturális fellegvárának közelében, a Spree folyó partján fekvő DDR (alias NDK) Múzeum teszi. A multikulturális befogadó-özönre felkészülve kompaktizált szocializmus életérzés történetében minden és bármi helyet kapott, amire az Alexanderplatz tornyát megmászó turistának szüksége van a messze elnyúló lakótelepekre nyíló panorámán kívül. Itthon nem avathatunk műtárggyá Trabantot, nem rendezhetünk be másfél-szoba összkomfortot megtekintésre. Nem zárhatjuk le végleg azt az örökséget, amit a Kádár-kortól kaptunk, ugyanis az – ma még – lehetetlen.

Alaptörténetünk persze adott. Szentendre a Kádár-korban. Egy kisváros sikertörténete? Átalakulása? Kiteljesedése? Egy adott kontextusban biztosan. Az a történet, melynek során a Dunakanyar – sőt az egész ország – egyik legkisebb városából „ékszerdoboz”, turisztikai és kulturális központ vált. Az imidzsváltás mögött, mint ahogyan az a kiállítás helyes arányérzékkel elhelyezett kísérőszövegeiből kiderül, több okot is kereshetünk. A hazai turisztika fejlődése az üdülővárossá alakulást segítette, így lett a hatvanas években az agrár jellegű, csendes kisvárosból lassan a „Dunakanyar gyöngye”. Ezzel párhuzamosan a budapesti agglomeráció növekedésével, a lakótelepek kialakításával, a munkahelyek biztosításával a város összképe teljesen átalakult. A fellendülő kulturális élet: a gyors egymásutánban, a hetvenes években megnyíló múzeumok, valamint a Szentendrei Teátrum nyári előadásai mind az új Szentendre-kép szolgálatában álltak. Mindez azonban nem akadályozhatta meg azt a folyamatot, melynek során a város díszletté, kirakattá emelkedett, majd szép lassan a turisztika szolgálatában álló butiksorrá avanzsált.

Mindez így kerek. De mit keresnek itt Szabóék? Természetesen a Magyar Rádió ikonikus rádiójátékáról beszélünk (amelyet sokan már csak hírből – vagy még onnan sem ismernek, noha 2007-ig játszották). Szabóék 1966 tavaszán a forgatókönyv szerint ellátogattak Szentendrére. Megcsodálták a város mediterrán hangulatú sikátorait, lángost ettek. Ők adják a kiindulópontot a kurátorok fentebb vázolt gondolatmenetéhez: amit a Szabó család fölfedezett, azt egyúttal a kádári kultúrpolitika is fölfedezte. Így válhatott Szentendre múzeumvárossá, a protokolláris kirándulások legfontosabb állomásává.

Szabóék jöttek, majd mentek; jelen esetben sem akarják különösebben befolyásolni a látogató gondolatait. A kiállítás három termében válogatott körképet kapunk a Szentendrét a Kádár-korban jellemző tárgyakból, emlékekből.

Szentendre 3.0

A „Festők Városa” – sokszor talán valóban patetikusnak hangzó – frázisának valóságalapját, legitimáltságát a fiatal helyi művészek már több, megszívlelendő performance-ban feszegették. Itt volt az idő a már említett, párhuzamosan futó, egyéb Szentendre-jelzők (úgymint: múzeumváros, ékszerdoboz, a Dunakanyar gyöngye) számbavételére, újrainterpretálására. Mindez már a kora tavasszal megújult Kovács Margit Múzeum kapcsán is felmerülhetett, azonban a belváros rehabilitációjával, felújításával kapcsolatosan elkerülhetetlenné vált.

Nemcsak a Fő tér kap friss külsőt, hanem több épület, sőt: a MűvészetMalom is. Az új szárnnyal bővülő épületkomplexum jövőbeli funkciójának meghatározásáról még sokat hallhatunk majd, hiszen semmi sem marad a régi. Megújul a Fő tér 12. szám alatt álló Dimcsics-ház, és mint városi vendégház működik majd. Visszaépül a Templomdomb még 2006-ban leomlott támfala, megújul a szamárhegyi Tabakosok keresztje körül a park, sőt: a Bükkös sétány is. A „Szentendre 1000 év+” program keretében megvalósuló fejlesztések mögött vezető tervezőként Szuromi Imre, valamint a Kocsis testvérek: Kocsis Barnabás és Gáspár áll.

Ők a tervezői a Ferenczy Múzeum – reméljük, mihamarabb megépülő – új központjának is, mely a Kossuth utcai Pajor-kúriában kap majd helyet. A patinás épület még a 18. században épült, Pajor Gáspár – orvos, mellesleg az első hazai női folyóirat, a mindössze egy évfolyamot megélt Uránia szerkesztője – számára, de az elmúlt két évszázad folyamán többszörös funkcióváltáson ment keresztül. Mint református leánykollégium már talán senki sem emlékszik rá, rendőrségként, földhivatalként, vagy akár művészeti iskolaként azonban annál többen. Sajnos az épület rettentően romos állapotban van – mint ahogyan azt Szuromi Imre építész elmondta, a tetőszerkezetet és sok más elemet is el kell bontani. A nagyszabású beruházással viszont sor kerülhet a késő barokk ház funkciójának bővítésére, sőt egy teljesen új szárnnyal belső udvar kialakítására. A tervek szerint nemcsak a Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága és a Ferenczy Múzeum állandó kiállítása kap majd itt helyet, hanem a kőtári anyag, sőt egy kortárs kiállítótér is. A kúriát és a Castrumot új gyalogosúttal kötik össze, így teremtve lehetőséget a további fejlesztéshez (lásd a korábban már szárnyra kapott Castrum-projektet).

Bár a város jelene nem éppen felhőtlen, jövője remélhetően biztos kezekben van. Az elmúlt évtizedekben a porlepte díszleteket, a korrodálódott ékszerdobozt ideje lesz alaposan megtisztítani. A múltat érdemes bemutatni, minden szépségével és hibájával együtt. Érdemes előhúzni az emlékeket, amelyek a hetvenes, nyolcvanas évek jellegzetes tárgyi kultúrájához tapadnak. Érdemes felidézni mindent, ami a városhoz kötődik, ugyanis az idő arra is megérett, hogy mindezt levetkőzze. Jöhet a következő fejezet.

A Szabó család Szentendrén – Szentendre a Kádár-korban című kiállítás július 10-ig látható a Szentendrei Képtárban.