Vágy a közösség után
BESZÉD
A beszéd az "Ellenpedagógia a tóparton" című kiállítás megnyitóján hangzott el március 27-én, pénteken.
| Csatlós Judit |
2015-04-02 13:00 |
Lehet-e a vakációról beszélni? Feltehetően számtalanszor tették fel ezt a kérdést a bánki nyaralók maguknak, amikor a szülők, osztálytársak, később újságírók, majd a kutatók számára kellett mesélniük. A töredezett elbeszélések mind azt tanítják, hogy a történéseket fel lehet sorolni, de nem lehet visszaadni a varázst. Át lehet élni, de onnan kilépve már nincs hozzáférés az ott létrejött tapasztalathoz.
A visszaemlékezések szerint itt lehetett lustálkodni, csúnyán beszélni, szilvamagot köpködni, válogatni (persze csak az előzetes megegyezések szerint). A gyerekek azt csinálták, amit kitaláltak: megteremtették Pipecland alkotmányos monarchiáját, ahol saját időszámítás, törvények és hagyományok uralkodtak. Akik részeseivé tudtak válni ennek a mindent magába foglaló játéknak, azok előtt a szabad, spontán és kötetlen önmegvalósulás lehetősége tárult fel.
Kicsit távolabbról szemlélve Pipecland a mindennapi világ rendjében egy köztes területet hozott létre, amely felfüggesztette a történelem és a geográfia törvényeit. A köztes létben zajló folyamatok megértésére többen kísérletet tettek, hol a karneválok, hol a rítusok elemzésével. Ezek a tanulmányok racionálisak és intellektuálisak, talán éppen ezért játékrombolók, hogy a bánki nyaraltatásokat elindító Leveleki Eszter kifejezésével éljek. A játékrombolás kockázata ellenére most mégis segítségül hívom ezek tanulságait. Az átmeneti rítusok az egyént egy jól definiált helyzetből egy másik, hasonlóan egyértelmű helyzetbe vezetik át. A két állapot közötti zónán áthaladva azonban a résztvevők levetkőzik kötelességeiket, szerepeiket, és egy különleges egzisztenciális helyzetet tapasztalhatnak meg. Azaz felszabadulva a társadalmi elvárások alól, egy független emberi közösség élményében részesülnek. Ebben az együttlétben nem oldódnak fel a résztvevők egyéni különbségei, sőt a számos megpróbáltatás és játék éppen a különbségek megélésének a terepe. A Pipecland köztes terében megvalósuló együttlétben a bánki gyerekek külső hierarchiáktól mentesen mertek cselekedni és gondolkodni.
Ez a közösségélmény nem csak praktikus kulcsot ad a bánki tapasztalat megértéséhez. Úgy is gondolhatunk rá, mint a társadalom egyik lehetséges modelljére: amely totális – a valóság minden területét magába foglalja – és közösségalapú. A „bánki vakáció” így utópikus motívumokkal és ígéretekkel sűrűn átszőtt minőség, amely a közösség utáni vágyat jeleníti meg.
Ez a vágy a 19. században fogalmazódott meg a mai formájában. A modern kor változásait modellező gondolkodók szembeállították egymással a személyes kötelékekre, közös meggyőződésre, szolidaritásra, egységes normarendszerre épülő közösséget és a nagyszámú, de felületes és szegmentált kapcsolatokat létrehozó, az egyéni érdekekre épülő városi társadalmat. A 20. század elején ezekre a változásokra számtalan válasz született, mint a lakhatási, öltözködési, táplálkozási és különböző életmódreformok, testkulturális trendek, nő- és munkásemancipációs törekvések, a természetközeli életvitelt és természetgyógyászatot propagáló irányzatok. Ezek a mozgalmak adják a hátterét a 20. század elején kibontakozó új nevelési törekvéseknek, amelyek Leveleki Eszter pedagógiáját jellemezték. Elég egy pillantást vetni a közös metszetekre: a barátságon és testvériességen alapuló társadalmi kapcsolatokra, a közösség élményformáló erejére, a természetesség elvére, az individuális és közösségi kreativitás fontosságára, a puszta racionalitással szemben az érzelmi átélés és az egyéni aktivitás elsőbbségére, az érzéki és testi tapasztalat érvényességének elismerésére. Nem utolsósorban közös a reformpedagógia és az említett mozgalmak között, hogy egy új ember és egy új társadalom létrehozásába vetik hitüket.
A közösség utáni vágy megfogalmazódása a mai napig a társadalom valamilyen vélt vagy valós működési zavarához kapcsolódik, mint a fogyasztói társadalom, az ökológiai krízis, a demokratikus deficitek, a fokozódó egyenlőtlenségek, a társadalom töredezettsége vagy az egyén rossz közérzete. Az egykori bánki vakációk aktualitását a szociális-segítő szakmák közösségfejlesztő kísérletei, a művészeti szféra pedagógiai fordulata és részvételi alapú, a közönséget bevonó projektjei adják. Az már csak a véletlen műve, hogy ezeknek a kezdeményezéseknek néhány éve újra Bánk a találkozóhelyük.
A megnyitón Sarnyai Krisztina fényképezett.
