A múlt játszmái
A szocializmus játékai a Közlekedési Múzeumban
Milyen kisautókkal játszottak néhány évtizede a lakótelepi lakások nagyszobájában?
| Bódai Zsuzsanna |
2012-01-14 10:00 |
Hol és kik készítették a lendületautókat, hogyan épült a szocializmus „kicsiben”? Keserédes nosztalgia, apró kincsek és egy eltévedt hóember – a Közlekedési Múzeum nemrég megnyílt kiállításán jártunk.
A tárlat az 1948 és 1989 között, a volt szocialista országokban – a Magyar Népköztársaság mellett a Német Demokratikus Köztársaság, Bulgária, Románia, Lengyelország, a Szovjetunió és Kína is helyet kap – készült játékokat gyűjti vitrinekbe és teszi terepasztalokra. A múzeum sajtóanyaga szerint a kiállítás azt mutatja meg, milyen képet közvetítettek az egykori népi demokratikus államok magukról a gyermekeknek, és milyenek voltak valójában a szocialista ipar gyártotta játékok. A kiállítás rendezője, Janovszky Tamás döntően az utóbbira, azaz a guruló-forgó szerkezetek bemutatására koncentrál, a miért éppen ilyenek és miért éppen így? – kérdésekről kevesebb szó esik.
„Köszönöm, hogy összegyűjtötték a múlt emlékeit”[1]
Retrospektív játékkiállítás – olvasható a dizájnjában is múltidéző köszöntő plakáton. Stilizált, égősorokkal díszített kapu alatt, egy régi Ihász Gábor-dal hangjai mellett lépünk be a kiállítás terébe, amelyet három plusz egy részre osztott fel a rendező. Terepasztal Moszkvicsokkal, középen vitrinek, a bal oldali falon plakátok és MTI-fotók, így a sorminta. A kiállítás elrendezéséből kicsit kilógó s így kiemelt nappaliban egy évtizedekkel ezelőtti karácsonyt idéztek meg. Bár a filmhíradók tanúsága szerint a magyar nőtársadalom már a harmincas években mozgalmat indított a magyar játékipar fejlesztésére, a szocializmusban megvalósuló tömegtermelés ettől eltérően alakult.[2]
„Öröm, játék, szórakozás a kisvasút”[3]
A terepasztalok kísérőszövegeit böngészve a pénzverdei játék vasútról tudjuk meg a legtöbbet. Az államosítás utáni években a budapesti pénzverde kapacitásának jobb kihasználása érdekében kezdték el a játék vasutak gyártását, az első modell, a „PéVé Előre” 1954-ben jelent meg. A rendkívül népszerű játékot mindössze öt évig készítették. A vasút a 19. századtól a haladást, a modernizációt és a jövőbe vetett hitet jelképezte, talán nem véletlen, hogy az Úttörővasút 1948-as átadása után öt évvel jelent meg a pénzverdei játék vasút. A terepasztal parasztudvarában kapirgáló tyúkok, a hirdetőtábla mellett álló hatalmas hóember azonban nehezen illeszthető be a kiállítás keretei közé, hiszen a tárlat kimondottan mechanikai játékok bemutatására szorítkozik, a hóember pedig nem felhúzható, és a tyúkok sem pörögnek körbe-körbe. Apró technikai bökkenő, hogy a gyerekek által indítható elektromos autóversenypályák csak a teremőrök segítségével működnek, és a korabeli játékgyártást, játékkereskedelmet – a kiállítás ismertetője szerint – bemutató egykori híradók a projektorok/televíziók hibája miatt nem láthatók.
A holdjárók esete a Long Beach-i dzsippel
A középső vitrinekben a keleti blokk országainak kisautóit, motorjait, űrhajóit, rakétáit és építőjátékait állították ki. A győri Elzett, a keletnémet Soneberg és a lengyel Kielce szalagjairól 
legördülő évi több millió autó, traktor és motor néhány darabja katonás rendben sorakozik az üvegfalak mögött. Az egyes országokat bemutató érdekes és gondolatébresztő leírásokból megtudhatjuk, miért gyártottak kombájnokat Lengyelországban, hogyan függött össze a keletnémet export a PIKO modellvasúttal, vagy a kínai gazdasági fellendülés a játékiparral, és hogyan kerültek szovjet játékok Skandináviába. Bár a térség játékkultúráját (is) meghatározta a Szovjetunió, az államok mindegyike „specializálódott”, így lettünk mi fröccsöntésben, míg a lengyelek kisautógyártásban (majdnem) a legjobbak.
A kiállítás egyik legnagyobb erénye, hogy a hazai játékokat nemzetközi kontextusba helyezi, így elfogadja azt, hogy a budapesti események nem választhatók el a moszkvai vagy akár a bonni történésektől. Alapjaiban a rendszer minden országban megegyezett, így a lengyel kisgyerekek ugyanúgy „kicsiben”, kockákkal építették a jövőt, mint szegedi kortársaik. A szocialista ipar azonban nemcsak panelházakat épített vagy kombájnokkal szántotta a földet, hanem egészen az űrig repítette Lajka kutyát és Gagarint – nem meglepő, hogy a rakéták, űrhajók és holdjárók némileg felülreprezentáltak voltak a korabeli gyerekszobákban és így a kiállításon is. Személyes kedvencem a „kisiparosok által gyártott trafikáru járművek” szekcióban látható apró dzsip Long Beach felirattal, amelyről érdekes lenne tudni, miként juthatott át a hazai Játéktervező Intézet cenzúráján.
Görkorcsolyás eszkimók, karácsonyi újdonságok
A tárlaton ízelítőt kapunk a korszak játékreklámozási technikáiból is: plakátok és MTI-fotók idézik fel az egykor népszerű játékvásárokat és játékkiállításokat. A rendező a fekete-fehér képeket és a színes plakátokat azonban sajnos csak illusztrációként használta, pedig gazdag és érdekes anyag gyűlt össze a kiállításra. A képmagyarázatok gyakran átfedik egymást, nem válaszolják meg a látogatóban ösztönösen felmerülő kérdéseket. „Az 1977-es őszi budapesti Nemzetközi Vásáron az MTI szerint pszichológusok figyelték a gyerekeket” – olvasható az egyik kép alatt, de nem tudjuk meg, hogy a vizsgálat eredményeit hogyan használták a későbbiekben. Zavaró hiány, hogy van olyan kép, amely alatt nincsen évszám vagy éppen helymeghatározás. Az sem világos, hogy melyik évtizedben volt a karácsonyi ajánlat része a néger hajas baba vagy a görkorcsolyás eszkimó. A kiállításon felidéznek egy hatvanas évekbeli karácsonyi életképet is, amelyben a gyerekek éppen ajándékokat bontogatnak, és diafilmeket néznek. A remek ötlet megvalósítása sajnos beállított és steril lett, az „egyértelműnek” szánt utalások – a polcon kinyitott könyvben egy Ganz-röpgyűlésről készített anyag olvasható – inkább rontják a kedves összképet. Hasonló jelnek szánhatták az első vitrinben a teherautóra fektetett Szocialista iparvállalatok tervezése és szervezése című könyvet is, de nehéz elhinni, hogy apró gyerekek valóban ilyen könyvekkel játszottak volna.
A múzeumot látogató felnőttek láthatóan élvezték az időutazást, örömmel meséltek a kicsiknek a szomszéddal rendezett autóversenyekről vagy a közös diavetítésről. A kiállítás így néhány 
tévedése ellenére is kellemes perceket szerezhet a gyerekkorukra visszagondoló felnőtteknek. A tárlat a Magángyűjtők Hónapja keretében, a Műszaki Örökség Programhoz kapcsolódva jött létre: a „kiállítások nem titkolt célja, hogy a látogató megismerkedjen a műszaki emlékek értékével és érdekességével, valamint felhívja a figyelmet a mérnöki és tárgyi kultúra védésének és őrzésének fontosságára.”[4] A Moszkvicsokat, lépegető játékokat és harckocsikat hazai műgyűjtők bocsátották a múzeum rendelkezésére. A tárlatról egyelőre nem készült katalógus, de a Műszaki Örökségben számos részletet ismerhetnek meg az érdeklődők.
A szocializmus játékszerei
Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum
2011. december 8. – 2012. február 19.
Bővebb információ a kiállítás weboldalán
[1] Részlet a kiállítás vendégkönyvéből http://www.mmkm.hu/Honlap/jatekepek/Latogatoi.pdf
[2] Vö. A magyar hölgytársadalom mozgalmat indított a magyar játékipar fejlesztésére (1932. december, Magyar Világhíradó, 461.)
http://filmhiradok.nava.hu/watch.php?id=442
[3] Egy plakát szövege a kiállításon (1964).
[4] Műszaki Örökség. Szerkesztette Fekete Zsolt. Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum, Budapest, 2011.
