Múzeumi anyag + céges finanszírozás: állandó kiállítás a kanizsai várról

A HELY SZELLEME

A török elleni hadjáratban kitüntetett szerepű egykori kanizsai várat bemutató állandó kiállítás nyílt Nagykanizsán, egy önkormányzati tulajdonú cég finanszírozásában.

MTI - MMO 2015-11-14 09:18
Cikk küldése e-mail:

A nagykanizsai Vár úton, a hulladékszállító Netta-Pannonia Kft. telephelyén, a cég egyik raktárának átalakításával hozták létre az állandó tárlatot, amely a hajdani kanizsai vár építésének, kitüntetett szerepének és kényszerű pusztulásának történetét mutatja be. Korabeli metszetek nagyításai, az évtizedekkel ezelőtti feltárások fotói mellett egy pontos makett, továbbá mintegy félszáz tárgyi emlék - köztük ágyúgolyók, fegyverzetek darabjai, cseréptöredékek, valamint a vár több eredeti cölöpdarabja - látható a pénteken megnyitott, multimédiás eszközökkel is kiegészített kiállításon, amelyet a Thúry György Múzeum gyűjteményére alapoztak.

A történelmi Kanizsai-család négytornyú várkastélya, majd a később köré épült ötszögletű erődítmény éppen az önkormányzati társaság jelenlegi telephelyének területén állt. Az 1323-ban a család birtokába került Kanizsa településén valószínűleg 1393-ra fejeződött be a visegrádihoz vagy a diósgyőrihez hasonló várkastély építése. A későbbi várúr, Nádasdy Tamás az 1500-as évek közepén modernizálta és megerősítette a kanizsai várat, amely Szigetvár 1566-os eleste után a török elleni harcok legfontosabb végvára volt. Éppen ezért a vár királyi tulajdonba került, és ezt követően alakították ki körülötte az ötszögletű erődöt.
Megerősítése ellenére a törökök 1600 októberében, 43 napos ostrom után elfoglalták a várat, és csak pontosan 90 évvel később, a harmadik kísérlet után sikerült az addigra török központtá átalakított várost visszafoglalni. A dicsőséges évek után azonban szerepét vesztette a kanizsai vár, ezért alig egy évtizeddel később, 1702-ben királyi parancsra lerombolták.

Ezután csak 1954 és 1958 között tárták fel először alaposabban a vár és a várkastély alapjait. Az elmúlt évtized belvárosi fejlesztései nyomán azután további feltárásokra is mód nyílt, így ma már szinte teljes pontossággal ismert az egykori erőd és belső építményeinek alaprajza.

Az ibafai papi pipa papi fapipa

MEGÚJULÁS

Megújult a pécsi Janus Pannonius Múzeum (JPM) dohánytörténeti gyűjteményét bemutató Ibafai Pipamúzeum a közelmúltban.

2015. november 11. MTI

Bútorművészet a gótikától a biedermeierig

NAGYTÉTÉNY

A kamaratárlat Batári Ferenc művészettörténész-muzeológus bútor- és asztalosművesség témában végzett munkásságát tárja a látogatók elé.

2015. november 11. Magyar Múzeumok Online

Popra járunk

KIÁLLÍTÁS

A nyugati világon végigsöprő heveny pop-art-láz Budapestet is elérte: a Ludwig házaspár gyűjteményének legbecsesebb, hatvanas évekbeli darabjai Köln és Bécs után nálunk landoltak.

2015. november 11. Götz Eszter
 
Az Erimtan Múzeum Ankarában
 
Baselitz. Újrajátszott múlt
    Muzeumok.hu Rss betöltése...