Itt se vagyok, a ló nem is az enyém!

Kentridge-hetek Budapesten

Szeptember 20. és október 16. között a világ egyik legbefolyásosabb művészének kiállítása lesz látható a Szépművészeti Múzeumban.

Cikk küldése

e-mail:

Amennyiben Sosztakovics vérbeli dekonstruktivista zenéje, valamint Kentridge körülírhatatlan élményt nyújtó videói nem mozdítják ki a Szépművészeti Múzeumot évszázados sarokköveiből, mindannyian szem- és fültanúi lehetünk egy olyasfajta multidiszciplináris installációnak, amelyhez fogható már régóta váratott magára a hazai tárlatok nyugalmában.

Apropó: Kovásznai

Korunk legelismertebb dél-afrikai művészének Öt téma című kváziretrospektív kiállítása több amerikai és európai állomás után idén a bécsi Albertina legfelső emeletén volt látható. A tárlatot befogadó jelentős múzeumok sora, többek között a San Francisco Museum of Modern Art, a Phiadelphia Museum of Art, a Metropolitan Museum of Art; valamint az, hogy a Time magazin 2009-ben a világ száz legbefolyásosabb embere közé sorolta, mind hírnevét példázzák. A művész emellett 2010-ben megkapta a Kyoto-díjat.

Az impozáns sor szeptember végén a budapesti Szépművészeti Múzeummal egészül ki, ahol a kamaraterem laboratóriumi közegében lesz látható Kentridge egy videoinstallációja. Relevánsnak mutatkozik a kérdés: miért ez – az alapvetően régi művészetet gyűjtő – intézmény mutatja be Kentridge művét? A választ talán épp a kamarateremben, valamint Lakner László kiállításában kereshetjük: egy olyasfajta közeledési folyamat indult meg a kortárs művészet irányába a múzeumban, melynek a nemrégiben alakult fotó- és médiaművészeti gyűjteményrészleg is aktív részese. A részleg vezetője, Orosz Márton nyilatkozata szerint a múzeum profiljába a későbbiekben az új médiumok muzealizálása is beletartozik. Ezt a törekvést tükrözi jelen kiállítás, valamint a szoros együttműködés is a Trafóval ez ügyben, részletek alább.

Arra a kérdésre pedig, hogy Kentridge műve miért érkezik hazánkba, Iványi-Bitter Brigitta, a kiállítás kurátora adta meg a választ. A Kovásznai György életművét feldolgozó kutatócsoport vezetőjeként a tavalyi évben, a Magyar Nemzeti Galériában megrendezett retrospektív kiállítás előkészületei kapcsán több esetben is Kentridge művein kerültek új megvilágításba a magyar művész munkáival kapcsolatos kérdések. Hiszen mindkét művész forradalmasította a műfajok és műnemek egymáshoz való viszonyát az animációs film terén, ugyanakkor referenciakészletüket bővítve gyakorta merítettek a nyugati művészettörténeti hagyományból és a popkultúra szférájából. A művészettörténész elképzeléseit egy szerencsés véletlen kapcsán maga a művész is megerősítette: ennek tanúbizonysága az, hogy nem csupán művein keresztül, hanem személyesen is látogatást tesz hazánk fővárosában.

Az Orr

Bár Kentridge stílusa összetéveszthetetlen, kifejezésmódja tökéletesen egyedi, az általa használt médiumok alapján igen nehezen sorolható be a művészet egyes berkeibe. A legkülönbözőbb médiumokkal dolgozik: film, szénrajz animációja, sokszorosított grafika, szobrászat. Saját videóinak állandó szereplője, és – bár tagadja – igen tehetséges előadóművész. Számos színpadi produkció – operák, bábelőadások – rendezése kötődik a nevéhez. Legutóbbi fontos munkája a Gogol elbeszéléséből készült Sosztakovics-opera, Az Orr rendezése volt New York-i Metropolitan Operaházban.

A szóban forgó mű az opera színrevitele nyomán jött létre. A tervezési folyamat során készített filmfragmentumokból egy nyolccsatornás videoinstalláció készült, I am not me, the horse is not mine címmel. A meglepő cím valójában egy orosz népi közmondás – Я не я, и лошадь не моя – melyet a bűnösség letagadásakor, illetve a felelősség elhárításakor szokás használni. Nyilvánvaló, hogy Kentridge, aki magára öltve a ló szerepét, projektáltan szaglószervvé absztrahálódva nyargal egyik videójában, jelen van – azonban az is, hogy egyúttal bizonyos módon magára is hagyja nézőjét.

Hogy ki a ló és ki tartja a gyeplőt, eldöntetlen kérdés. Az biztos, hogy Kentridge szándéka a mégoly szerencsétlen véget ért orosz avantgárd fölött elmondott gyászbeszédek sorának gazdagítása volt – mindezt a mű többszörösen összetett szerkezetének különböző szintjeiből ismerhetjük meg. Gogol írása maga az abszurditás – a szó cervantesi értelmében –, az az abszurditás, melynek kidomborítása jelen összefüggésrendszerben elkerülhetetlenné válik. Sosztakovics maga is szembekerült a hivatalos szervekkel a demagogizálódó Szovjetunióban; hasonlóan Lenin és Sztálin egyik fő bizalmasához, Nyikolaj Buharinhoz, akinek utolsó – saját túléléséért folytatott, sikertelen – beszéde is helyet kap Kentridge művében.

A művész szerint a gogoli színdarab különös aktualitása abban áll, hogy csak az ok-okozati viszonyok megszakadása, a világ elvárható rendjének felborulása – azaz az abszurditás teszi lehetővé valóságunk szemléltetését. Rodcsenko, Tatlin és Liszickij kéz a kézben vonul fel saját, mára elsiratott jövőjében, melynek tükörképében Kentridge saját jelenünket ismeri fel.
Vice versa?

Kentridge-hetek

Amint már említettük, a kiállításhoz rendezvénysorozat párosul. A szeptember 20. és október 9. között látható tárlat mellett Kentridge maga is Budapestre érkezik: október 4-én Szántó András, New Yorkban élő író, kutató beszélgetését hallgathatjuk meg a művésszel.

Ugyanezen napon egy különleges installációban a művész filmes munkásságának legkiválóbb darabjait tekinthetik meg az érdeklődők: többek között a Soho és Felix sorozatot, mely a Dél-afrikai Köztársaság appartheid utáni világát dolgozza fel; valamint az Übü és az Igazság Bizottság című animációs filmeket. Kovásznai kísérletező szellemű, képzőművészeti igényű filmjeit is vetíteni fogják. Emellett, október 7-én és 8-án a Trafóban a mára méltán világhírű Handspring Puppet Company és Kentridge első közös színpadi munkája, a Woyzeck on the Highveld is látható lesz.

Kapcsolódó cikk: A kiállítás az üzenet