Minden városban élő ember tudja, hogy a bicikli ma már nem egyszerű sportszer vagy közlekedési eszköz. A bicikli világnézet, életmód, magatartás, állásfoglalás, tudatosan vállalt – egy pillanatra tekintsünk el a szó dagályos mellékzöngéjétől – küldetés. Lemondás a pillanatnyi kényelemről a sokkal fontosabb minőségek: a mozgás, a szabadság, az egészség, az élhető városi élet érdekében. Az Iparművészeti Múzeumban bemutatott Bringológia kiállítást készítő Kultúrgorilla designmenedzsment csapat is ebből indul ki. És amit a tizenkét ország projektjeiből, termékeiből, ötleteiből bemutatnak itt, az nem csupán meggyőző, de felér egy kisebb forradalommal.
Bár a kerékpározásnak komoly hagyományai vannak Magyarországon is – ebből emlékezetes kultúrtörténeti bemutatót rendezett 2010-ben a Kiscelli Múzeum –, a mostani tárlaton múzeumi tárggyal, pláne történeti magyarázattal alig találkozunk. Mindössze három régi bringát találunk: a hazai bicikligyártásnak a csepeli Weiss Manfréd gyárban készült egyik első példányát az 1930-as évekből; az ötvenes évek közepéről egy Dongó motorral felturbózott, minimális fogyasztású Csepel kerékpárt, és egy 1970 táján tervezett összecsukható, speciális táskába csomagolható darabot, egy budapesti műegyetemi diák munkáját, amely soha nem került sorozatgyártásba. Innovációk a javából, ahogyan az egész kiállítás is az innováció, ráadásul a legutóbbi években született, egészen friss gondolatok oldaláról szemléli a biciklis létet. Szakadjunk el az autó kontra bicikli vitától, az agresszív kerékpárosokról szóló sztoriktól, ne csupán a biciklihívő propagandáját lássuk itt! Kezeljük a témát kísérleti terepként, és ha lehet, vigyük tovább a tapasztalatokat más területekre!
Nézzük például a szépség felől! Elég belépni a múzeum előcsarnokába, és a fejünk fölött meglátni a Lolo Palazzo holland tervezőcsapat készítette gigaméretű, art deco hatású csillárt: bicikliláncok tömegéből komponálták, súlyos, méltóságos ékszer, 130 kg-nyi állítás arról, hogy a bringakultúra innen is megközelíthető. Majd a kiállítása terébe érve egy svéd páros gallérba hajtogatható fejvédő légzsákjával a biztonság, a lapra szerelhető holland szendvicsbicajjal a D. I. Y. mozgalom, a német biciklitartó fiókkal a bútortervezés is bevonul a bringás világba. Kidobásra érett alkatrészekből szellemes használati tárgyak (Gulyás Ferenc egészen friss recycling ötleteivel pedálos bárszék vagy gyerekjáték lesz belőlük, a csillárt is jegyző Lolo Palazzo luxuslakások enteriőrjévé avatja a meghajtóláncot), utcára hajított roncsbiciklikből örökbe fogadható „családtagok” vagy bevándorlók olcsó közlekedési eszközei lesznek, egy ötujjas kesztyűből pedig bárki csinálhat leddel működő kézi indexlámpát, mivel osztrák tervezője a készítéséhez is részletes útmutatást mellékel. Kiürült pincékben közösségi kerékpártárolók nyílnak, és Budapesten megjelenik az őstermelők zöldségcsomagjait szállító teherbringa. A biciklizésből kiinduló innovációk a bemutatott példák révén a városi élet szolgálatába állnak, és a tárgyak, videók, ötletek, modellek között bolyongva nem nehéz rácsatlakoznunk a szándékra: a jövő szolgálatába. Mert a bringa például egy holland tervezőcég ötlete nyomán a szelektív hulladékgyűjtést is okos technológiával kapcsolja össze – a Holy Crap, azaz „szent szar” projekt mindezt a városi energiahálózatba visszaforgatott ösztönzőkkel is megtámogatja –, vagy kerekesszékhez csatlakoztatva új dimenziót kínál a mozgássérülteknek. Bringásoknak szánták a Volvo tervezői a ruhából kimosható fényvisszaverő spray-t, is amely biztonságosabbá teszi a közlekedést – akár még a gyalogosokét is.
A kiállítás jelentősége emiatt jóval túlmutat a biciklis kultúrán. Valójában azt bizonyítja, hogy a design mint szemlélet kiválóan alkalmas a közösségfejlesztésre, a jövőben okosan használható módszerekre, a hálózatokban való gondolkodásra. A Bringológia nem a bringások, hanem a távlatokban gondolkodók, a városi jövőt alakítók nyílt fóruma. Olyan hely, ahol az addig csak ködösnek érzett fogalmak, mint taktikai urbanizmus, az inkluzív design, a fair trade, a repair mozgalom vagy az open data – ezeket a kurátorok szellemes ikonokkal tüntetik föl egy-egy tárgy leírásánál – kézzel fogható (vagy lábbal hajtható) értelmet nyernek.
A Magyar Múzeumok Online a Pulszky Társaság - Magyar Múzeumi Egyesület internetes folyóirata. A Pulszky Társaság fenntart minden, a portál
bármely részének bármilyen módszerrel, technikával történő másolásával és terjesztésével kapcsolatos jogot.
