56 Miskolc – A forradalom emlékezete

KIÁLLÍTÁS

Ezzel a címmel nyílik október 20-án a Herman Ottó Múzeum és Magyar Nemzeti Levéltár Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltára közös kiállítása.

Magyar Múzeumok Online 2016-10-18 08:32
Cikk küldése e-mail:

A kiállítás a forradalom miskolci eseményeinek állít emléket, a múzeum szimbolikus berendezésű belső tereiben, egy személyes emlékezésre is alkalmas Büszkeségpont köré rendezve. A városi televízióban 2000-ben, Miskolc 1956 címmel vetített háromrészes dokumentumfilm részletei adják a kiállítás gerincét. A filmben többek között olyan személyiségek nyilatkoznak, mint Földvári Rudolf, az MDP megyei első titkára, Papp Miklós és Bogár Károly, a megyei munkástanács elnökhelyettesei, Bihari Sándor költő és Renn Oszkár, a diákparlament egyik vezetője. Megjelennek mindeddig publikálatlan visszaemlékezések is, amelyeket egykori politikai foglyokkal készítettek Kis József és Somorjai Lehel történész-levéltárosok 2008-ban. A legértékesebbek pedig azok a relikviák, amelyek az emlékek és tárgyak gyűjtésére közzétett felhívás nyomán érkeztek a múzeumba.

A megnyitót követően múzeumpedagógiai foglalkozások várják az általános- és középiskolás diákokat.

Október 23-án a múzeum valamennyi kiállítása ingyenesen látogatható.

A kiállítás 2017. június 15-ig látogatható.

Ezer év - Szabadsághegy - Galilei. A forradalom műsora

KIÁLLÍTÁS-ELŐREJELZÉS

Kiállítással és beszélgetéssorozattal emlékezik az 1956-os forradalom színházi eseményeire az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI) a Bajor Gizi Színészmúzeumban.

2016. október 10. MTI

Éjszaka harckocsit szállítottak a Budai Várba

TANK

A Hadtörténeti Múzeum udvarára új vendég érkezett az 1956-os megemlékezések alkalmából.

2016. október 10. MTI

Szerepelj a történelem színpadán!

NÍVÓDÍJ PÁLYÁZAT

Az Országgyűlési Múzeum múzeumpedagógiai programjai is versengenek a múzeumpedagógiai nívódíjért.

2016. szeptember 09. Magyar Múzeumok Online
 
Az Erimtan Múzeum Ankarában
 
Baselitz. Újrajátszott múlt
    Muzeumok.hu Rss betöltése...