Kondor-kiállítás nyílik Hódmezővásárhelyen

KIÁLLÍTÁS-ELŐREJELZÉS

Jelet hagyni címmel nyílik meg Kondor Béla gyűjteményes kiállítás a Tornyai János Múzeumban.

Elek András 2016-11-17 12:10
Cikk küldése e-mail:

A Kovács Gábor Művészeti Alapítvány 2016. november 27. – 2017. február 12. között rendezi meg Kondor Béla gyűjteményes kiállítását Hódmezővásárhelyen, a Tornyai János Múzeumban.

 

 

Bukás, Szent Antal megkísértése (1966) olaj, vászon
200 x 194 cm Magyar Nemzeti Galéria

 

 

Kondor Béla (1931-1972) a magyar képzőművészet II. világháború utáni nemzedékének egyik legfontosabb alkotója, akinek munkássága csak olyan stílusteremtő mesterekhez mérhető, mint Csontváry Kosztka Tivadar, Gulácsy Lajos, Vajda Lajos vagy Tóth Menyhért. Nem kötődött semmilyen irányzathoz vagy iskolához, művészetének ihlető forrása az európai festészet egyetemes öröksége, amelyből saját motívumrendszeren alapuló magánmitológiát teremtett.

Művészete elbeszélő, amely a múlt tradícióihoz kapcsolódik, ám saját korának kérdéseire reflektál. Dürer, Rembrandt és William Blake mellett a szürrealizmus és Hieronymus Bosch vízionárius művészete hatott rá elsősorban, de képes volt a hagyomány vállalásán túl saját korának legegységesebb és egyben leginkább előremutató életművét létrehozni.

Kondor életműve alig több, mint másfél évtizedet tesz ki, így művészetében nem lehet szigorúan vett alkotóperiódusokat, korszakokat vagy stílusokat elkülöníteni. A kiállítás ezért tartalmi szempontok szerint, motívumok, sorozatok és témák alapján épül fel: a klasszikus művészetre visszautaló angyalok, szentek, próféták és történelmi események mellett megjelennek saját korának izgalmas témái is, mint a repülés, a gépmonstrumok vagy az ember fokozatos elidegenedése az egyre inkább széteső világban. A kiállítás külön érdekessége a művész murális munkáit felvonultató terem, ahol az első vázlatoktól a végleges változatig együtt láthatja a közönség Kondor Béla szinte minden jelentős falfestészeti munkáját.

Kondor életművét közel 2000 festmény és grafikai lap alkotja, amelynek nagyobbik része (több mint 2/3-a) a Magyar Nemzeti Galériában, a Petőfi Irodalmi Múzeumban és más, főleg vidéki múzeumokban (Ferenczy Múzeum – Szentendre, Hermann Ottó Múzeum – Miskolc, Munkácsy Mihály Múzeum – Békéscsaba, Janus Pannonius Múzeum – Pécs, Szent István Király Múzeum – Székesfehérvár stb.), kisebb része magángyűjtőknél lelhető fel.

A tárlat az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával, a Kovács Gábor Művészeti Alapítvány, Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Tornyai János Múzeum közös szervezésében jött létre, és 2017. február 12-ig látogatható.

Diana hercegnő legemlékezetesebb ruhái

KIÁLLÍTÁS-ELŐREJELZÉS

- Diana hercegnő legemlékezetesebb ruhakölteményeit felvonultató kiállítás nyílik februárban a londoni Kensington-palotában a walesi hercegnő halálának 20. évfordulójára emlékezve.

2016. november 11. MTI

Brassai a graffitikről a Pompidou Központban

FOTÓK

A világhírű magyar származású fotóművésznek, Brassainak a párizsi házfalak graffitijeiről készült eredeti felvételeiből látható kiállítás a párizsi Pompidou Központban.

2016. november 11. MTI

Művész az iparban

KIÁLLÍTÁS

A Kispesti Helytörténeti Gyűjtemény “Gyűjtők és Gyűjtemények” című kamarakiállítás-sorozata Sebők Judit figurális porcelángyűjteményét mutatja be. A tárlat, hosszabbítás után, 2016. január 20-ig látogatható....

2016. november 11. Magyar Múzeumok Online
 
Az Erimtan Múzeum Ankarában
 
Baselitz. Újrajátszott múlt
    Muzeumok.hu Rss betöltése...