Saját magunkat szőjük szövetté

KIÁLLÍTÁS

Egy kiállítás, amely a Budapesti Metropolitan Egyetem integrált társművészeti kurzusának keretében a Magyar Nemzeti Galéria és a Budapesti Metropolitan Egyetem együttműködésében valósult meg.

Magyar Múzeumok Online 2017-01-13 12:01
Cikk küldése e-mail:

 

A kiállítás célja egy műalkotás megidézése, amely fizikai formájában nincs jelen; pusztán asszociációk segítségével rekonstruálják, ugyanakkor újra is értelmezik annak hangulatát, atmoszféráját. Kiindulópontnak Imre Mariann Szent Cecília című installációját választották, amely a Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításán látható.

Imre Mariann alkotása egy földre helyezett betontestből és egy mennyezetre függesztett plexiből áll, ám a lényeg a két tárgyat – az „égi” és a „földi” testet – összekötő fonalszálak sokasága: a különböző magasságban megkötött csomók a testet elhagyó lelket ábrázolják.

De a fonalszálak utalhatnak akár húrokra is, hiszen a szentként tisztelt szűz és vértanú a zene védőszentje, ábrázolásain gyakran látható lanttal vagy hárfával.

Szent Cecília emberi és szent mivolta között ebben a kiállításban is a fonalak jelentik a kapcsolatot.

A látogatóknak lehetőségük van arra, hogy egy-egy fonalszálat megragadva részt vegyenek a kiállítás végső formájának kialakításában. Az így kialakuló, egyre sokasodó szövetrendszer körbe fonja, egy idő után talán el is takarja majd a választott szövegrészleteket, amelyek ritmusa – Imre Mariann installációjához hasonlóan – a materiálistól az anyagtalan felé halad.

A kiállítás a Budapesti Metropolitan Egyetem integrált társművészeti kurzusának keretében, a Magyar Nemzeti Galéria és a Budapesti Metropolitan Egyetem együttműködésében valósult meg.

 

Koncepció: VYSZTUP-HORVÁTH Csilla, HORVÁTH Kitti, MAROZSÁN Fanni, SCHUCH Lili

A koncepció kidolgozásában részt vettek: BÁN Attila, DERENÁK Gabriella, GRŐGER Nándor, MAKKOS Zsófia, POLONKAI Kata, TÓTH Adrienn, TÖRÖK Bianka, SÁSDI Laura, SZEIDL Dóra, VÁRKUTI Tünde Krisztina

Projektvezető: László Zsófia

 

SAJÁT MAGUNKAT SZŐJÜK SZÖVETTÉ Imre Mariann Szent Cecília című műve nyomán
Magyar Nemzeti Galéria
2017. január 13-20.
A tárlat az MNG állandó kiállítási belépőjegyével látogatható.

BARCSAY 2017

KIÁLLÍTÁS

Válogatás a 2016/2017-es tanév Barcsay Pályázatra beadott munkákból 2016. január 13-20-án a Magyar Képzőművészeti Egyetem Aulájában.

2017. január 01. Magyar Múzeumok Online

Víg város

SZÍNHÁZ

Állandó kiállításának újrarendezésével és jubileumi rendezvénysorozattal ünnepli fennállásának huszadik évfordulóját a miskolci Színháztörténeti és Színészmúzeum.

2017. január 01. Szathmáry-Király Ágnes

„50 frank jutalom annak, aki elmagyarázza nekünk, mi a dada”

DLADLA 100

2016. december 30-án 16 órától óév búcsúztató pezsgőzés mellett a Magyar Képzőművészeti Egyetem Barcsay Termében a DLADLA100 c. kiállítás No.1 tárlatvezetésén a kiállítás kurátorai és művészei bonyolódnak...

2016. december 12. Magyar Múzeumok Online
 
Az Erimtan Múzeum Ankarában
 
Baselitz. Újrajátszott múlt
    Muzeumok.hu Rss betöltése...