Miskolci Téli Tárlat, huszonharmadszor
KIÁLLÍTÁS
A több mint 80 művész munkáiból megnyílt idei tárlat profi és amatőr művészek, stílusok, anyagok, technikák és témák hihetetlen sokféleségről árulkodik és eközben a miskolci Téli Tárlat történetével is megismerkedhetünk.
| Hajdú Ildikó |
2017-01-14 09:01 |
Miskolc városának képzőművészeti élete a II. világháború után új lendületet vett. Művészek sora választotta az egyetemi, főiskolai képzés elvégzése után Miskolcot. Vonzotta és lehetőséget biztosított a város mindazoknak, akik itt születtek vagy épp az ország más pontjairól érkezve új helyet, új művészeti közösséget és lehetőségeket kerestek. Az Alkotóházban újjáéledő művésztelep és Grafikai Műhely erős közösségteremtő feladatot vállalt magára az 1950-es évektől, amelyet tovább erősített az 1960-as évek elején megalakuló Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsége és annak erőteljes kulturális és művészeti szervező tevékenysége.
FEJÉR ERNŐ: A nagy Kánonizátor. (F. Picabia-nak),2016
montázs, viaszceruza színezés, 50x70 cm
Az 1950-es évek a változás időszaka a helyi művészetben. A nagybányai alapokon nyugvó, II. világháború előtti művészeti szemléletet mindinkább az ekkor pályájuk elején járó fiatal művészek újító törekvései váltják fel. Megújul a művészi formanyelv, s vele párhuzamosan a kifejezési technikákban is átalakulás megy végbe. A korábban elsődleges szerepet játszó festészet helyét mindinkább a grafikában rejlő lehetőségek veszik át. A város képzőművészetében meghatározó szerepre tesz szert a sokszorosított grafika, amelynek megjelenésében, majd fejlődésében fontos része volt Feledy Gyulának, Miskolc egyik jelentős képzőművészének. Mindazzal, amit a Krakkói Képzőművészeti Akadémián tanult, illetve külföldön szervezett sokszorosított grafikai és a grafikai biennálékkal megismert jelentősen hozzájárult a város művészetéhez. Olyan újszerű látásmódot hozott magával és honosított meg, amely egy évtizeden belül az egyik legjelentősebb helyszínné tette Miskolcot és az Alkotóházat a képzőművészet ezen területén.
Az 1950-es évek közepére érik meg a helyzet a város művészetének átalakulására, mely egybeesik egy fiatal, lelkes és új utakat kereső művészgeneráció megjelenésével. Ennek első lépéseként indul útjára 1955-ben a Miskolci Országos Képzőművészeti Kiállítás, amely egyedülálló és sikeres kezdeményezésként működött hosszú időn keresztül. Jelentőségét az adta, hogy az első országos vidéki kiállítás-sorozatként jött létre. 1960-ig évente került megrendezésre, majd ezt követően kialakult kétévenkénti ritmusa.
A művészeti élet dinamikus erősödését ugyanakkor nemcsak ezen első országos kiállítás-sorozat mutatja. Ebben az évben az Alkotóház Grafikai Műhelye is tovább fejlődött: a grafikai sokszorosító gépek beszerzése új utakat nyitott meg a művészek előtt. Ez a folyamat találkozott Feledy Gyula külföldről hozott tapasztalataival s a hazai, főleg fiatalabb korosztályhoz tartozó művészek azon törekvésével, hogy az addig kevesebb figyelemben részesült, de nagyobb szabadságot biztosító technikában kifejezhessék gondolataikat, s olyan új irányokat is kipróbálhassanak, amelyet a sokkal kötöttebb és nagyobb ellenőrzés alatt tartott festészet, vagy szobrászat nem tehetett meg. A sokszorosító grafika révén képes volt a város művészete nemcsak a műfaji megújulásra, hanem országos elismertség megszerzésére is. Hiszen ennek a technikának nem voltak Miskolcon előzményei, s országosan is csak ekkor kezdett valójában helyet találni magának a műfajok sorában. Mondhatjuk azt, hogy ennek köszönhetően, Feledy és fiatal kortársai a városban élő idősebb művészekkel együtt olyan közösséggé szerveződtek, amely hosszú évtizedekre irányt mutatott a művészeti élet fejlődésének.
KOVÁCS NIKOLETT: Epidermolysis, 2016
szitanyomat, 100x70 cm
Olyan erőként hatott a sokszorosító prés megjelenése a város képzőművészeti életére, amely alól szinte egyetlen művész sem tudta kivonni magát, s gyakran még a festők is rézkarcok, litográfiák sorát készítették, ahogy az idősebbek közül Csabai Kálmán, vagy a fiatalabbak közül Mazsaroff Miklós, Lukovszky László vagy épp Papp László. S nemcsak az itt élő festők, grafikusok kapcsolódtak be a munkába. A Képzőművészeti Főiskolán kívül egyedül Miskolcon lehetett sokszorosított grafikát készíteni. Művészek sorát vonzotta a városba még a fővárosból is, melyre így emlékezett vissza Feledy Gyula:
„…. részem volt [abban] hogy mindenekelőtt állandó vendége lett [a grafikai műhelynek] Kondor Béla, akivel a főiskolán, mint növendékemmel találkoztam és ismertem meg, mint ’nálam messze jelentősebb művészt’. De hát vonzáskörömbe került Csohány, Reich Károly, Kass János, akik szintén gyakori vendégekké váltak, és az ő utódaik is, mint például Pásztor Gábor, Rékassy Csaba generációja. Innen startolt Lenkey Zoltán, majd jött vissza, akárcsak Tóth Imre. Az itt levők közül hál Istennek még köztünk van Seres János is, akinek szintén nagyon jelentős szerepe volt mind a szervezésben, mind a helyi művészi élet vagy szellem megteremtésében. Aztán voltak ide került pályatársak, akik ide érkeztek, vagy innen származtak. Ilyen volt Cs. Nagy András vagy Vati József, aki aztán visszaszármazott. Mindannyian alakítói voltak ennek a mai miskolci művészeti légkörnek.”
Mindezek eredményeként országosan ismertté válik az itt szerveződő művésztelep és grafikai műhely, s lassan kiforrja magát az igény is: európai szintű kiállítás-sorozaton mutatni be az ország elismert grafikusainak a sokszorosító grafika terén elért legújabb eredményeit. Olyan seregszemlét szervezni, amellyel Miskolc a grafika fővárosa lesz. Ekkorra ahogy az idővel minden, évente megrendezett tárlatnál megfigyelhető, szemléletváltásra volt szükség az Országos Képzőművészeti Kiállítás szervezésében. A gazdag műfaji, technikai változatosságból adódóan jelentkezett az igény diverzifikáltabb kiállítás-sorozatok létrehozására, egyes speciális területek kiemelésére. A kiállításokon rendszeresen szereplő helyi művészekben az 1960-as évek elejére érett meg az a gondolat, hogy annak koncepcióját továbbgondolva egy új irányt jelöljenek ki: „Elhatározásunknál abból a meggondolásból indultunk ki, hogy a magyar képzőművészetben a sokszorosító grafikai eljárások (fametszés, kőrajz, rézkarc) részint nem rendelkeznek olyan gazdag hagyományokkal, mint a festészet, másrészt, hogy e sokárnyalatú, gazdag kifejezési lehetőségű műfaj számára eddig nem volt nagyobb szabású, rendszeresen megrendezett országos kiállítás. Célunk tehát az, hogy a magyar grafika fejlődését a kiállítások rendszeres megrendezésével serkentsük, s annak eredményeit lemérhetővé tegyük.” - írta Vati József 1960-ban. Ezen terveket realizálták az 1961-ben induló Miskolci Országos Grafikai Biennáléban, mellyel olyan alapokat raktak le helyi művészek és a művészet iránt elkötelezett szakemberek, amelyek Miskolcot és a magyar grafika történetében meghatározó szerepet vállaló Miskolci Galériát a mai napig hirdetik.
Miskolc városa és kulturális élete az 1960-as években is dinamikusan fejlődött, mellyel párhuzamosan a művészetben is újabb és újabb változások vették kezdetüket. Ez az évtized hozza meg a kor művészei számára az első állandó kiállítóhely megalapítását. Hosszú utat bejárva, végül 1967-ben Miskolcon megalapítja a városi tanács a budapesti Műcsarnok mintájára a Miskolci Kiállítási Csarnokot, a később Miskolci Galéria néven ismertté váló intézményt. A művészek számára ezáltal megteremtődött a lehetősége a rendszeres bemutatkozásnak. Azonban nemcsak az új kiállítási csarnok jelenti a fejlődést. A következő évek úgyszintén ösztönzői a város kulturális életének. A Galéria megalapítását követően 1969-ben alakult a Miskolci Képtár, amely a város által vásárolt képzőművészeti anyagot mutatta be a látogatók számára. Olyan gyűjteményt tekinthettek meg az érdeklődők, amely a II. világháború óta rendezett kiállításokon bemutatkozó művészek munkáiból alakult.
DURUCSKÓ ZSOLT: Ipiapacs I., 2016
egyéni technika, 70x50 cm
S az intézményi fejlődések mellett a képzőművészet is tovább erősödött. Először 1969-ben az Észak-Magyarországon dolgozó művészek egyedi grafikáinak bemutatására megalakult a Rajzok című kiállítás-sorozat, majd 1970-ben útjára indult az ekkor már országosan számos városban megrendezésre kerülő regionális kiállítás-sorozat, a Téli Tárlat a korábbi Miskolci Országos Képzőművészeti Kiállítás folytatásaként. Mindezek mutatják azt a folyamatos szemléletváltást is, amelyek mentén a művészeti kiállítás-sorozatok alakulnak. Hol az országos seregszemlék, hol azoknak egy leszűkített, tematikus területe kerül előtérbe, hol regionális, földrajzi alapok mentén kristályosodnak ki új irányvonalak.
Ettől az időtől kezdve e két nagy sorozat határozza meg a Miskolci Galéria fő rendezvényeit, s évente váltakozva szervezi és várja a városba a művészek különböző csoportjait. A két sorozat mind a mai napig fontos kiállításai a városnak és a Galériának egyaránt, melyek közül az elmúlt években Biennáléból Triennálévá váló grafikai kiállítás 2017-ben 27., míg a Téli Tárlat 2016 decemberében 23. alkalommal nyitja ki kapuit az érdeklődők előtt.
Szinte minden jelentősebb város szervez évente vagy kétévente olyan seregszemlét, amely a város, szűkebb környezete, vagy a városhoz kötődő művészek legutolsó években készült munkáiból nyújt áttekintést. Ezzel egy kettős feladatot képesek a kiállítások megvalósítani. Bemutatják az adott városban élő, dolgozó, jól ismert művészeket és munkáikat, miközben párhuzamba állítják „távolabbi” művészek munkáival. Olyan „vibrálás” születik ezáltal, „amely a jobb szó híján helyinek mondható vagy a közelben született művek és az ide máshonnét meghívott alkotások szembesítéséből következik.”
Ezek, a különböző évszakokban megrendezésre kerülő kiállítás-sorozatok jó keresztmetszetét adják a kortárs művészetnek, mindenféle technikai, műfaji megkötés nélkül. Festmények, grafikák, szobrok miskolci és az ország más pontjairól érkező művészek munkái sorakoznak egymás mellett. Erősítik egymást, és elgondolkozásra késztetik mind a szemlélődőt, mind a művészt. Mindarról, amit a kortárs művészet e seregszemléje a néző elé tár. S a hetvenes évektől egyfajta korrajz rajzolódik ki előttünk. A város meghatározó művészei, akik útjára indították a 20. század második felében a miskolci művészet új irányait, s mindazok, akik ismeretségeik, baráti kapcsolataik által ösztönözve voltak munkáik bemutatására, együttesen rajzolják meg Miskolc helyét és szerepét a művészet „térképén.” Olyan összehasonlítási alapot kínálnak, amelynek fényében elhelyezhetők a szűkebb környezetben alkotó művészek munkái egy országos művészeti tendenciában.
RÁCMOLNÁR SÁNDOR: Demain
Holnapra az időjárás lehet, hogy rosszabbra fordul. Talán nagyon hideg lesz. Lehet, hogy az összes víz jéggé változik. Talán a hó is leesik és mindent fehérré tesz. Olyan lesz a holnap, mint ez?, 2014
akril, fa 45x60 cm
Mindezek alapján három különböző művészcsoportot alkotnak a kiállító művészek. Nagy hangsúlyt kapnak a helyi, városban élő művészek, köztük professzionális és a művészetet második hivatásul választókkal, de jelen vannak a városhoz életük, munkásságuk által hol szorosabb, hol lazább szállal kötődő alkotók, s végül azok a fiatal, pályakezdő művészek, akik a Téli Tárlaton, vagy épp a más városokban hasonló alapokon szerveződő kiállításokon mutatkoznak be első alkalmaik egyikén.
A Tárlat „életében” az 1980-as évek első fele hozott újabb változásokat. Egyrészt az eltelt évtizedben országosan lezajló művészeti változások, újonnan induló sorozatok miatt, mely időközben színvonalbeli csökkenés is eredményezett, leszűkült a meghívott művészek köre, s elsősorban az észak-magyarországi régióban dolgozó művészek számára nyitotta meg kapuit 1984-ben. Emellett nyitott az amatőr művészek felé, s bemutatkozási lehetőséget kínált a Borsodi Amatőr Képzőművész Stúdió nagyszámú tagja részére, akiknek korábban nem adatott hasonló bemutatkozási fórum. Művészetüket elsősorban a valóság reálisabb leképzését, a hagyományokhoz való erősebb ragaszkodás jellemzi. Az újítással teret nyitottak a regionális művészet – bár változatosabb – de mélyebb megismerésére. Mellettük ugyanakkor megjelentek a kiállításon azok a művészek is, akik az Alkotóházban dolgoztak.
Mára sokat változott a művészek köre. Lassan a nagy öregek, a kiállítás-sorozatokat életre hívó, s azokon rendszeresen kiállító ismert művészek (Barczi Pál, Feledy Gyula, Kunt Ernő, Mazsaroff Miklós, Papp László, Pető János, Seres János, Tóth Imre, Zsignár István) mellett, felnőttek a fiatalabb korosztályok, s észrevétlen végbement egy generációs váltás. S bár idővel a ma kiállító művészek közül is csak kevesen fognak emlékezni a miskolci műhely meghatározó alakjaira, hatásuk azonban tovább él a helyi művészetben. E változások során jelentkezett az idősebb generáció mellett egy fiatalabb nemzedék, akik az 1970-es években kezdik pályájukat a városban. Ekkor jelentkezik többek között Szanyi Péter, Varga Éva, Jószay Zsolt, majd Drozsnyik István, az 1980-as években pedig Fejér Ernő és Urbán Tibor.
Ezzel párhuzamosan az első években a nemzetközi és hazai trendeket képviselő művészeket is az Alkotóházban és a kiállításokra időről időre visszatérő, az 1970-80-as évektől itt is dolgozó (feLugossy László, Eszik Alajos, Lévay Jenő, Madácsy István, Pásztor Gábor, Pinczehelyi Sándor, Püspöky István, Rácmolnár Sándor, stb.) alkotók váltották fel, s hoztak magukkal az ország különböző pontjairól új, friss szemléletet. E művészek köre ugyanakkor talán még szorosabban kapcsolódik az Országos Grafikai Triennálékhoz, ahol lassan a gerincét jelentik a sokszorosított grafika itt megjelenő színterének. Nemcsak a pályájukon ismert művészek esetében figyelhető meg a Biennálék és Téli Tárlatok közötti átjárás. Jelen van ez a tendencia a fiatal művészek körében is, akik a Biennálékat követően gyakran a következő Téli Tárlaton is megmutatják munkásságukat.
E fiatal művészeknek egy másik, szűkebb csoportja azonban erősebben kötődik a városhoz. A pályája legelején járó, az 1980-1990-es években született generáció körében mostanra körvonalazódik azon művészek köre, akik rendszeres szereplőivé váltak a Téli Tárlatnak az elmúlt években (Fajgerné Dudás Andrea, Durucskó Zsolt, Éles Bulcsú, Fejes Adrienn, Miklós Gábor). Regionális kötődéseiknek is köszönhetően nem csak egy kiállításon mutatkoztak be, hanem az utolsó három tárlaton minden alkalommal szerepeltek. Lassan tehát megjelenik a művészet színterén a legfiatalabb alkotók csoportja, akik idővel talán a már ismert, idősebb generáció nyomdokaiba lépnek és tovább viszik a közel fél évszázada útjára indított sorozat lendületét és sikerét. Munkásságukat a fiatalos kísérletező kedv, néha az útkeresés jellemzi, miközben mégis érett, önálló művészeti látásmódot tükröző alkotások sorát vonultatják fel.
NÉGYESI ÁDÁM: K_ RV_ JÓ I., 2016
grafika, 60x84 cm
Nem szabad ugyanakkor említés nélkül hagyni a művészek azon közösségét sem, akik munkásságukban egy sokkal nehezebb utat választottak: egyszerre dolgoznak mesterként és művészként. Állandó résztvevői a Téli Tárlatoknak a nagy mesterek szárnyai alatt felnövő, rajztanári, oktatói pályáját választó művészek is. Itt kell megemlíteni Seres János és Papp László ma is aktívan alkotó tanítványai közül elsőként Rézművesné Nagy Ildikót, aki maga is rajztanárok sorát támogatta munkájában hosszú évtizedeken keresztül, s aki 1984 óta szinte rendszeresen jelen van munkáival a Téli Tárlatokon. Az 1970-es években kezdő, majd az 1980-as évek második felétől, 1990-es évektől a kiállításokon is rendszeresen részt vevő művésztanárok (Homonna György, F. Pollner Erika, Fábián Katalin, Törő Irén), s a következő generáció (Aranyosi Zsuzsanna, J. Szalay Edit, Orosz Csaba vagy Pál Pető János) napjainkra számos fiatal művészt indított el pályáján. Ezen művésztanárok tanítványai az 1990-es, 2000-es évek elején jelentek meg a Téli Tárlatokon, s többen szintén e kettős életet választották (Dunai Beáta, Horváth Kinga, Lenkey-Tóth Péter, Lukács Róbert, Varsányi Emília). S a miskolciak mellett meg kell említeni a környező főiskolákon, egyetemeken oktató tanárok (F. Balogh Erzsébet, Kavecsánszki Gyula, Horváth Kinga, Orosz Csaba, Szepessy Béla, Aranyosi Zsuzsánna) erős jelenlétét és szerepét is, akik saját hallgatóikat is ösztönzik e fórumon való megjelenésre. A Miskolci Galériának így erős kapcsolata alakult ki a felsőfokú művészeti oktatásban meghatározó szerepet betöltő Nyíregyházi Főiskola, az egri Eszterházy Károly Egyetem és a Képzőművészeti Egyetem oktatóival.
Szintén az 1990-es évektől van jelen a Miskolci Galéria kiállításain és a Téli Tárlatokon többek között Litwin József, Borgó és Vass Tibor, majd az ezredfordulótól Pálfalusi Attila, akik ekkor már pályájukon elismert művészként csatlakoznak a város képzőművészeti életéhez, s ettől kezdve rendszeres résztvevői a kiállításoknak.
Bár az idősebb, Miskolc képzőművészeti életének kialakításában meghatározó szerepet játszó művészgeneráció lassan csak a fiatalabb művészek emlékezetében él, örökségük a Téli Tárlatok sorát végigtekintve mégis nyomon követhető. Ezen mesterek, majd a mellettük felnövő művésztanárok indították útjukra a fiatal művészeknek azon generációját, akiknek a 2000-es években indult nemzedékéből többen is országosan ismert művészekké nőtték ki magukat (Szabó Virág, Sütő Róbert, Lenkey-Tóth Péter, Horváth Kinga, Batykó Róbert, Bánki Ákos, Braun András), akik közül ezen 23. Téli Tárlaton is szerepelnek többen.
Szintén ezen idős művészgeneráció munkásságát hirdeti a művészek azon csoportja, akik szakköreikből indultak pályájuk elején, s példájuk, személyes hatásuk ösztönzésére választották a művészetet – ha nem is elsődleges – életcélként. S azáltal, hogy a Téli Tárlatokon való részvétel számukra is elérhetővé vált, a Miskolci Galéria egy olyan művészcsoportot tudott megszólítani, akik elkötelezettek a rendezvény iránt, s körülbelül 16 alkotó szinte állandó résztvevője, kiállító művésze a Téli Tárlatoknak. A szakköröket idővel felváltó egyesületek és tagjaik ma is szoros kapcsolatban állnak az intézménnyel.
E dinamikus folyamatok állandó jellemzői a Téli Tárlatnak, amely azóta is több művésszel gazdagodott. A fiatal, pályakezdők mellett, ahogy korábban is megfigyelhető volt, az ezredfordulót követően, az elmúlt években is megjelentek olyan művészek, akik helyi kapcsolataik révén meghatározó szereplői lettek nem ezen sorozatnak, de a Miskolci Galéria életének is (Seres László, Láng Eszter).
OROSZ CSABA: 2. Létállapotok II., 2016
akril, vászon, műanyag 100x70 cm
Azonban még ma is vannak élő emlékezetei e hosszú időszaknak, s bár Pataki János ezen alkalommal nem adott be munkát, mégis Máger Ágnessel együtt azon művészek közé tartoznak, akik szinte a Téli Tárlat kezdeteitől részesei a város képzőművészeti életének. Művészetük, jelenlétük az állandóságot jelképezi. A változások örök körforgásában a relatívvá váló időt, a kortárs művészet két különböző mégis esztétikájában, kifejezésmódjában máig érvényes művészeti szemléletmódot testesítik meg, miközben mégis képesek megújulni, akárcsak a kiállítás-sorozat.
Gazdag, változatos anyagot tár a látogató elé a Téli Tárlat, amely 2016-ban immár 23. alkalommal nyitotta meg kapuit. Ez alkalommal is több mint 80 művész munkái sorakoznak a falakon, bepillantást engedve korunk izgalmas művészetébe. Generációk, professzionális és amatőr művészek, stílusok, anyagok, technikák és témák, mind hihetetlen sokféleségről árulkodnak. A kortárs művészet olyan keresztmetszetét nyújtják, amely feltárja az érdeklődő előtt azokat az irányokat, tendenciákat, amelyek meghatározzák napjainkban a művészek gondolkodásmódját, művészeti és esztétikai szemléletét.
Számos modern és kortárs irányzattal lehet találkozni a kiállításon, megtapasztalva a művészet azon változékonyságát, folyamatos átalakulását, új irányokat kereső törekvéseit, amelyek annyira gazdaggá képesek tenni e tárlatokat. Az anyagok, stílusok, kifejezési formák sokasága minden évben valami újat nyújt a látogatók elé. Hol elvont, absztrakt megfogalmazással, hol líraibb, vagy épp realista stílusban, mind újabb témák bukkannak fel, s gyakran a korszakra, társadalmi eseményekre reflektáló alkotások sem hiányoznak a palettáról.
A kiállítás január végéig látható.
Az illusztrációkban a tárlat díjazottjainak műveiből válogattunk. A leadben látható alkotás BANDIS BARBARA MELITTA: Var(r)asodás, 2014vegyes technika 40x30 cm munkája.
