Bethlen Gábor fejedelem Debrecenben

KIÁLLÍTÁSAJÁNLÓ

Bethlen Gábor fejedelem, Debrecen patrónusa címmel nyitottak meg kiállítást a Magyar Református Egyház jubileumi emlékéve keretében kedden a helyi Déri Múzeumban.

MTI 2017-02-02 08:47
Cikk küldése e-mail:

 

Papp László, Debrecen polgármestere megemlékezésében kiemelte: Bethlen Gábor fejedelem többször járt Debrecenben, több alkalommal erősítette meg a város kiváltságait, s a tűzvészben leégett András templom újjáépítése érdekében lemondott a város egy évi hűbéri díjáról, s az építkezést saját vagyonából is támogatta.

Fekete Károly tiszántúli református püspök arról a hármas örökségről beszélt, amelyet a debreceni reformátusok köszönhetnek Bethlen Gábornak.

Ő rendelte el a debreceni kollégiumi diákok tógaviseletét, amellyel "Erdély színeibe öltöztetett bennünket" - mondta a püspök hozzátéve: útmutatásával pedig - tudománnyal és fegyverrel harcolunk -, "belső, lelki öltözetet adott" a lelkipásztoroknak.

 

Végezetül megörökölték Bethlen híres mondatát, amelyet a halálos ágyán vetett papírra: "Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?".

Kató Béla erdélyi református püspök a kiállítás megnyitóján úgy fogalmazott, hogy "Bethlen Gábor fejedelem nélkül ez az ötszáz év nem volna igazán ünnepelhető".

Az erélyi fejedelem, bár maga a református értékek szerint vezette Erdélyt, megkövetelte a vallási türelmet, a szabad vallásgyakorlást, elsődlegesnek mindig a haza, azaz Erdély értékeit tekintette - mondta.

 

 

Kató Béla felidézte a protestánsok összefogása mellett Bethlen Gábor a katolikusokat, de még a román ortodox egyházat is támogatta. Nevéhez fűződik a gyulafehérvári román főiskola alapítása és a biblia román nyelvű fordítása is.

Az erdélyi püspök végezetül megjegyezte: Bethlen Gábornak "a különböző vallások, etnikai népcsoportok iránt tanúsított türelmét a mai politikusok is példának tekinthetnék".

A debreceni Déri Múzeum kupolatermében rendezett kamaratárlaton Bethlen-karbeli erdélyi relikviákat, pénzérméket, írásos dokumentumokat tekinthetnek meg az érdeklődők február 26-ig.

 

Luther Márton Ágoston-rendi német szerzetes, teológus 1517. október 31-én függesztette ki az egyházi megújulást követelő reformtéziseit a wittenbergi vártemplom kapujára, ettől a naptól számítjuk a reformáció kezdetét. A reformáció emlékévében csaknem négyszáz programot tartanak szerte a Kárpát-medencében.

...az az igazi kiállítás, amikor egy új minőség létrejön...

INTERJÚ

Magyari Márta a debreceni Déri Múzeum muzeológusa, a 2014 tavaszán megnyílt Ethno-trezor c. kiállítás kurátora. 2015-ben muzeológusi munkásságér Móra Ferenc-díjat kapott. Ez alkalomból muzeológiáról,...

2015. november 11. Keszeg Anna

A debreceni Déri Saga 2. nagyfejezete

ETHNO-TREZOR

A debreceni Déri Múzeum Ethno-trezor kiállítása minden tekintetben újdonság a néprajzi kiállítások történetében. Keszeg Anna elemzése!

2014. október 10. Keszeg Anna

Elkészült a Déri Múzeum felújítása

DEBRECEN

Az intézmény kedden nyitja meg a kapuit a nagyközönség előtt.

2015. november 11. MTI - MMO
 
Az Erimtan Múzeum Ankarában
 
Baselitz. Újrajátszott múlt
    Muzeumok.hu Rss betöltése...