Rembrandt és bandája a Prágai Nemzeti Galériában

avagy a holland festészet 17. századi aranykora

A várbeli Sternberg Palota épülete a Prágai Nemzeti Galéria Régi Képtárának őrzője. Februárban itt nyílt meg a Rembrandt & Co. című időszaki kiállítás.

Cikk küldése

e-mail:

A kiállításon Rembrandt két festménye képviseli a mértani közepet, köré gyűrűzik a nagyrészt hazai képanyag, kiegészülve magyar és néhány más, külföldi kölcsönzéssel. A tizennégy teremben rengeteg a befogadásra váró ismeretanyag, így történhetett, hogy a koncepcióba még egy családegyesítés is belefért.

A budapesti Szépművészeti Múzeumból kölcsönzött festmény ugyanis a prágai képtárban őrzött Nicoleas Meas kettős portréjának hiányzó fele. A két kép így együtt, egy négyfős család portréfestményét adja. A prágai viszonylatban nagyszabású kiállítás 2. termében ez a látványos családegyesítés a látogatók számára biztos kapaszkodó, népszerű etap, megkockáztatható, hogy legalább annyira érdekfeszítő, mint a két Rembrandt-festmény vagy akár a Rembrandt és Saskia portrékettős. De ne szaladjunk annyira előre.

A kiállítás koncepciója az volt, hogy a prágai múzeum, kihasználva a kollekciója adta lehetőségeket, némi külföldi kiegészítéssel bemutatja, milyen történeteket mesél képekben a hollandok híres évszázada. Az első termekben megismerkedhetünk a németalföldi területek kereskedelemének ugrásszerű növekedésével együtt járó polgárosodással, illetve annak a kulturális életre gyakorolt hatásával. Számokban kifejezve: a 17. századi Hollandiában 650-700 festő tevékenykedett, akik összesen mintegy 70.000 alkotást hagytak maguk mögött, hozzájárulva ezzel a későbbi statisztikához, mely szerint a század végére minden polgárra átlag 2-3 festmény jutott. Az elkápráztató számadatok után csendéletekkel, portrékkal, családi csoportképekkel találkozhatunk – köztük a budapesti kölcsönzéssel – majd következnek a tájképek. Mivel festőmodorról, technikai adalékokról kevés szó esik, ennél a fejezetnél a tájékozottabb néző is elmerülhet a kísérőszövegek fejtegetéseiben: amíg a 17. századi tájfestők alkotásaikban a realisztikus ábrázolásmódot csodálták és keresték, ugyanakkor a festők „valósághű” ábrázolásaikat bevallottan a vásárlói igényekhez szabták, így kerülhettek néha a mediterráneumot idéző fények az északi hajókikötő- vagy tengeri jelenekre.

Találkozhatunk Rembrandt első tanítványával, Gerard Douval, aki fiatalon iskolát alapított, és aki állítólag egykor keresettebb festő volt mesterénél is. Az ötödik teremben jutunk el a Rembrandt-festményekig. A két egymás mellé akasztott portré ugyanarról a férfiről készült, bár a neve nem maradt fenn, az tudható róla, hogy sokszor szolgált modellként Rembrandt műtermében. A cseh múzeum Rembrandt festménye látványában is kiemelkedik a korábbi kisméretű képek sorából; a Tudós a dolgozószobájában (1634) életnagyságú, háromnegyedes portréja olyan finom részletességgel készült, hogy szinte nem érezhető a távolság a néző és a képből kitekintő férfi alakja között. Az amszterdami festmény Férfi mellképe keleti ruhában (1635) még közelebb hozza ugyanennek a férfinek az arcát. Könnyen felismerhető az azonosság, mégis egészen más benyomásokat kapunk. Egy alak, két identitás – szól a fejezetcím a kiállítótérben, és mintha nemcsak erre a két festményre vonatkozna mindez. A kiállításnak ebben a termében egymás mellé kerültek a mester és tanítványainak alkotásai, és tudjuk, hogy rajtuk kívül Rembrandtnak még rengeteg tanítványa volt. Govert Flinck 1636-ban festett kettős portréja Rembrandtról és Saskiáról a festőt és nejét pásztor és pásztorlány alakjában ábrázolja. Végezetül ott áll egy festmény, melyet nagyon sokáig Rembrandtnak tulajdonítottak, Aert de Gelder: Vertumnus és Pomona. A példákat látva, ez a fejezetcím is utal arra, hogy a mester és a műhely működése sokáig nem tette lehetővé a festőmodor tökéletes beazonosíthatóságát.

A Rembrandt-festményekkel való találkozás beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Aki az ötödik teremig eljut, nem csalódik abban, amiért a kiállításra jött. A Prágai Nemzeti Galéria a közel 600 darabos németalföldi és holland festészeti és grafikai gyűjteményéből való válogatás bőséges látnivalót kínál. Különösen gazdag a grafikákat bemutató egyik terem, többek között Rembrandt ismert önarcképével.

Ezután azonban megbicsaklik a koncepció, és nemcsak azért mert a kiállított, mintegy 120 kép egy részén már túl van a látogató. A Rembrandt-teremig a kiállítás az adott képanyag segítségével dolgozza fel a holland mű- és kultúrtörténetet. Még a tudománytörténet ábrázolását bemutató terem is (Adriaen Backer: F. Ruysch anatómialeckéjével (1670) megállja a helyét, ám a további fejezetek, mint a Politika és háború vagy a Hit és jótékonyság nem tudnak elegendő példát felsorakoztatni, így sok helyen – például a bibliai jelenetek ábrázoló résznél ­– a magyarázó szöveg már üres és illusztrálatlan marad.

A kiállításhoz kapcsolódóan két mozzanat mindenképpen a szervezőket dicséri. Egyrészt nagyon sokoldalú gyerekfoglalkoztató műhelyt és programot rendeltek a kiállítás mellé, ahol rajzolni, babákat öltözhetni, képeket lehet másolni. Másrészt a kiállítást elérhetővé tették a facebook közösségi portálon is, ahol a cseh anyag teljes egészében meg is nézhető. A kiállítás megtekintését természetesen ez nem helyettesíti, ám az ott található kiegészítő információk, vagy csak a posztokkal biztosított folyamatos jelenlét miatt ez a kiterjesztés határozottan a kiállítás előnyére válik.

A Rembrandt & Co. címválasztás annyira vagány gesztus, mint, teszem azt egy rózsaszín köntösbe bújtatott holland metszeteket bemutató tanulmánykötet. (Ami egyébként valóság, hiszen az Antwerpenben 2005-ben kiadott Extravaganza! Forgotten Chapters németalföldi kiállítási katalógusa éppen egy ilyen darab.) Nem csoda hát, ha felcsillan a látogató tekintete. A címet leszámítva azonban semmi más nem mondható vagánynak a Rembrandt-kiállításon, hacsak az nem, hogy a kiállítási arculatot, ami nem több néhány narancsszínű feliratnál és grafikai elemnél, nem átallottak az egyik ismert biztosítótársaság illetékességébe utalni, annak jól ismert arculatát idézve - ezzel is erősítve a gyanút, hogy a támogatásuk nélkül a tárlat aligha nyílhatott volna meg. Mindez persze akár még megbocsátható is lehetne, ha egyéb ötletes megoldással is találhozhatnánk a kiállításon.