Álomutazások
Destination X
A göteborgi Világkultúra Múzeum 2004-ben nyitotta meg kapuit. A városi etnográfiai múzeumból átalakult modern intézmény a globalizáció társadalmi változásait célozta meg.
| Szeljak György |
2012-03-21 12:00 |
A göteborgi Világkultúra Múzeum (Världskulturmuseet) 2004-ben nyitotta meg kapuit. A városi etnográfiai múzeumból – mely gazdag latin-amerikai gyűjteményéről volt híres – átalakult modern intézmény elsősorban a globalizáció társadalmi változásainak interdiszciplináris bemutatására törekszik. Túllép a hagyományos etnológiai múzeumok értelmezési keretein, kiállításain kezdetektől fogva bátran vegyíti egymással a kortárs antropológiai és művészeti megközelítéseket, reprezentációs módokat. A kultúrát egy lezáratlan, dinamikusan változó folyamatként szemléli, és újszerű módon igyekszik megragadni a kulturális különbözőségek és hasonlóságok egyediségét.
A Destination X című provokatív kiállítása az utazásról, az úton levésről szól. A tömeges és egyre gyorsuló mobilitás ma a globalizálódó világ egyik legjellemzőbb jegye. Vajon miért utaznak, vándorolnak az emberek? – teszik fel az elsőre talán kissé banálisnak ható kérdést a rendezők. Mi ösztönözte a középkor és újkor utazóit, kalandorait, jámbor zarándokait, és mi hajtja a ma tömegturistáit, hátizsákos utazóit, migránsait és menekültjeit? Mi az, ami után kutatnak, vágyakoznak? Egyszóval: mit jelent úton lenni? Milyen motivációk, álmok, várakozások sűrűsödnek össze egy-egy utazásban, legyen szó egy középosztálybeli nyugat-európai család egzotikus tengerparti nyaralásáról vagy egy fekete-afrikai menekült elkeseredett próbálkozásáról, hogy valahogy eljusson az Unió területére? Miért vesszük annyira természetesnek, hogy bizonyos utazási formák szabadok és támogatottak, mások viszont illegálisak? Egyáltalán megőrizhetjük-e felfedezési vágyunkat, motivációinkat anélkül, hogy a világot puszta fogyasztási cikknek tekintsük?
A látogatók a tárlaton olyan etnográfiai és kortárs művészeti tárgyakkal, filmekkel, fényképekkel és személyes narratívákkal találkozhatnak, amelyek a fenti kérdéseket boncolgatják.
A kiállítást megelőző facebook-kampány eredményeként a múzeumba számtalan olyan emléktárgyat, szuvenírt és hozzájuk kapcsolódó elbeszélést küldtek, amelyek az utazási élmények tárgyiasult lenyomatai. Hogyan tudjuk összegyűjteni az útjainkat, mi változott az idők során? – kérdezik a rendezők, és egy szuvenír oltárra 300 olyan tárgyat raktak egymás mellé, amelyek 100 évvel ezelőtti és mai utazási élményeket sűrítenek magukban.
De helyet kap a térben például Michael Schroeder kerékpárja is, amivel Spanyolországtól Kínáig és Szenegálig bejárta a világot. Pontosabban bejárták, ahogy személyes vallomásából kiderül: „Együtt álltunk meg és együtt száguldottunk. Együtt tűzött minket a nap, viharban és hóesésben mentünk előre, gyakran elestünk, vér izzadság és olaj borított minket, de újra és újra felálltunk és elindultunk”.
Hideg víz és „úszómedence”
A kiállítás talán leginkább torokszorító részei azok a kortárs művészeti alkotások, amelyek a különböző utazási formákat és célokat állítják éles kontrasztba egymással. Rogelio López Cuenca (Spanyolország) a reklám- és turistaipar képei illetve a dokumentumfotók szoros szembeállítása által teremt feszültséget. Fotóin az utazás és a víz korántsem egyértelmű kapcsolatát mutatja be.
Az egyik képen egy úszómedencében vidáman lubickoló turistacsoportot látunk, talán egy tunéziai turistaparadicsomban. Mellette egy feltételezhetően Észak-Afrikából elindult menekülő csoport, amelynek zsúfolt lélekvesztője a hosszú út után végre partot ér valahol. Egy másik képen a Davidoff cég Cool Water parfümjét reklámozó, a tengerből kilépő férfimanöken nedves arca, mellette egy menekült partra sodródott hulláját emelik ki a hideg vízből.
Megpróbáltatások és remény
Mexikó és az Egyesült Államok közötti országhatár a föld egyik legforgalmasabb határszakasza, az illegális bevándorlók többsége itt próbálnak bejutni az Államokba. Az amerikai kormány becslése szerint évente úgy 300-400 ezren. A több mint háromezer kilométeres határszakasz nem csak fizikai értelemben különít el egymástól világokat. Északról nézve sokaknak ez a civilizáció és a barbárság közötti határ, a délről érkező népvándorlási hullámok elleni utolsó védvonal. Délről nézve viszont a remény, az új, boldogabb élet, az anyagi biztonság előtt álló akadály, amiért napról napra férfiak, nők és gyerekek ezrei vállalják a határátlépés kockázatát, a sivatagi bolyongást, az életveszélyt.
A határtól néhány mérföldre, az arizónai Amadóban lakik Valary James szobrász és művészetterapeuta, aki naponta ott sétáltatja a kutyáját, ahol az átszökött emberek a rekkenő nappali hőségben és a hideg éjszakában bujdokolva igyekeznek biztonságos helyre eljutni. A “Megpróbáltatások és remény” című installációjában az ő elhagyott tárgyaikból készített egy mexikói házioltárt. Mások számára ezek a tárgyak talán csak a sivatagban heverő lomok lennének, számára azonban olyan személyes, e térben szakrálissá lényegülő tárgyak, amelyek ismeretlen emberek, családok élettörténeteit, álmait, reményeit sűrítik magukba. Elhagyott biblia, szentek filléres papírképei, gyerekcipő, női papucs, műanyag baba, vizestömlők sora, fényképek, pulóver, rajta a szenvedő Krisztus képével, üres gyógyszeres doboz, fogamzásgátló tabletták, cumisüveg, olcsó Walt Disney-s mesefigurákkal díszített hátizsákok, mobiltelefon, gyermekbetűkkel írt levél. Az oltárasztal fölött virágokkal gondosan kihímzett terítők, Mexikóban ezekbe csomagolják az ételt az utazások során. Feleségek, anyák, gyerekek hímezték egykor szeretetük jeleként. Útközben hagyott tárgyak. Olyan embereké, akiknek további sorsáról semmit sem tudunk. Csupán reménykedhetünk, hogy eljutottak a célig és sorsuk jobbra fordult.
A száműzetés-projekt
Az emigráns orosz szülők gyermekeként Franciaországban felnőtt Michel Séméniako (1944) az éjszakai fényképezésre specializálódott. Infrafotóin az alakok szellemlényekként suhannak a sötét éjszakában. Mintha a határőrök éjjellátó infrakameráin keresztül, lesből követnénk nyomon e kiszolgáltatott, múltjukat hátrahagyó bujdoklókat. Mozdulataikban egyszerre van jelen a remény és a félelem. Meglessük őket, amint tétován imbolyognak vagy céltudatosan közelednek, hatalmunk van felettük, csak rajtunk múlik, mikor buktatjuk le őket.
A 2010 áprilisában nyílt, majd tavaly meghosszabbított kiállítás ez év végéig látogatható. A tárlat kapcsán a múzeum beszállt a CoachSurfing mozgalomba is, az épület elé leállított lakókocsiban látta vendégül a hálózaton keresztül szállást foglaló vendégeket.
Världskulturmuseet, Göteborg
