Fotográfia Hollandiában
Amszterdam, Rotterdam, Hága
Mi jut eszünkbe Hollandiáról? Tulipánok, sajtok, legális droghasználat, bicikliuralom, esetleg a csatornák, szélmalmok… és a fotóművészet. Rövid összefoglalónkban három holland nagyváros fotóművészetet bemutató intézményéről nyújtunk képet.
| Szirmai Anna |
2012-04-18 11:19 |
Németalföld minden korban nagy művészegyéniségeket adott a világnak. A képzőművészet hagyományosan elfogadott műfajain kívül az „új művészet”, a fotográfia területén is élvonalbeli alkotókkal büszkélkedhet (több magyar származású fotográfus – például Ata Kandó, Besnyő Éva – neve is köthető Hollandiához). Érezhető, hogy a holland kultúrában ma is ápolják ezt az értékes hagyományt. Jól példázza ezt az igyekezetet, hogy a kis ország mindhárom legnagyobb városa és több más város is rendelkezik kizárólag vagy részben (kortárs) fotográfiával foglalkozó intézménnyel. A méltán népszerű múzeumok színvonalas kiállításokkal, múzeumpedagógiai programokkal, workshopokkal és más rendezvényekkel csalogatják a látogatókat.
A főváros, Amszterdam élénk és sokszínű kulturális életéből nem hiányozhat egy fiatalos, modern megközelítésű, interaktív, kizárólag a fotográfiának szentelt kiállítótér. Ez a sokoldalú Foam, amely a nemzetközi szintéren is terjeszti fotográfiai magazinját, beszélgetéseket és kísérletező projektet, workshopokat szervez, amatőr fotósoknak tart képzéseket, emellett holland és külföldi művészek munkáit mutatja be. Jelenleg három időszaki kiállítás látható itt: a New York Times Magazine fotósainak képein keresztül a fotográfia és a nyomtatott sajtó kapcsolatát, a fotó mint alkalmazott művészet szerepét vizsgálja. Bertien van Manen Let’s Sit Down Before We Go című tárlata a „nagy orosz lélek” problémáival, a bizonytalansággal, elvágyódással, visszatekintéssel és megérkezéssel foglalkozik. (Hagyományos orosz szokásra utal a cím, mielőtt az orosz ember útra kell, leül és átgondolja, mi áll előtte, és mit hagy maga mögött.) A harmadik kiállítás – Foam 3H: Stéphanie Solinas: Sans Titre (Monsieur Bertillon) – az 1800-as évek végének Franciaországában, az igazságszolgáltatásban alkalmazott azonosító rendszert vizsgálja. A módszer Alphonse Bertillon francia rendőr, kriminológus nevéhez fűződik, amellyel fizikai jellegzetességei alapján azonosították az elkövetőt. A megbízhatatlan szemtanúk leírásai helyett a gyakorlatban ez objektív, valós, azonosításra alkalmas módszert jelentett, amelyben a fotográfiának fontos szerep jutott. Bertillon volt ugyanis az első, aki bevezette a „rabosító fényképet” és a máig használatos ujjlenyomatvételt. Stéphanie Solinas fényképek, fotó- és hanginstallációk segítségével járja körül a témát.
Rotterdamban, Hollandia a második legnagyobb városban létesült a holland fotográfia tekintélyes múzeuma. A Las Palmas régi raktárépületéből kialakított futurisztikus épület mára a város egyik jelképe. A z ország fotóarchívumát is kezelő Holland Fotómúzeum legnagyobb vonzereje talán komplex oktatási programjában rejlik, ez már több mint múzeumpedagógia: a legkisebbektől az egyetemistákig minden korosztály érdekelődését igyekszik felkelteni. Ezt a szándékot tükrözi a hatalmas területű kiállítótér egy teljes szintjét elfoglaló, didaktikusan felépített, izgalmas, interaktív megközelítést alkalmazó állandó kiállítás. A holland fotográfia történetét bemutató The Darkroom című tárlat leginkább egy ismeretterjesztő tévéműsorhoz hasonlít. „Zöld” csatornákon láthatunk efféle kellemesen követhető, jó hangulatú, zenével aláfestett, fekete-fehér fényképeket alkalmazó kisfilmeket. Gyermekszemmel különösen hatásos lehet a tér sötétkamraszerű kialakítása, a tematikusan csoportosított filmeket maga a látogató „hívja elő”, ötletes módon: fehér táblákat kell előhívóedényekre emlékeztető tálakba helyezni, és már kezdődik is a megelevenedő film a fotótörténet egy-egy kiemelt korszakáról, műfajáról vagy alkotójáról.
Az aktuális időszaki tárlatok közül kiemelhető az izgalmas témát feldolgozó Celebration of the Photobook – The Dutch Photobook since 1945. A koncepció érdekes kérdéseket vet fel: hogyan állítható ki a fotókönyv? Mennyire egyeztethető össze a fotográfia megismételhetetlenségének ideája a fotót sokszorosított módon közvetítő médium sajtosságaival? Milyen eszközökkel lehet ezt a Hollandiában nagy hagyományokkal rendelkező műfajt értelmezhetővé és élvezhetővé tenni? A kurátorok kiállításkritikai szempontból helyesen, tematikus blokkokba (egyéni önkifejezés, tájkép, város stb.) rendezték az anyagot. Több híres fotókönyvből eredeti példányokat és belőlük molinókra kinagyított képeket szemlélhet a látogató, bár a koncepció nem mindig követhető, egyes könyvek kiemelése olykor kiragadottnak hat. Bár a fotókönyv interdiszciplináris műfaj, gyakran képgrafikusok és designerek dolgoztak együtt a fotóssal, de a kiállításban – érthető módon – elsősorban a fotóművészeti szempont érvényesül.
A harmadik helyszínen, Hágában egy nagyobb múzeumkomplexum (Gemeentemuseum, GEM – Contemporary Museum) részeként alakították ki a Hágai Fotográfiai Múzeumot. 2002-ben nyitotta meg kapuit, és évente nagyjából hat tárlatot mutat be, a fotográfia minden területéről, műfajából és korszakából válogatva. Idén tavasszal a dél-afrikai fotós, Pieter Hugo megrázóan idegenszerű életképei előtt borzonghatunk. A 2003 és 2011 között született munkákból készített válogatás – 'This Must Be The Place’ – Selected Works 2003–2011 – a mai Afrikát más-más szemszögből ábrázolja. Szelídített hiénával fellépő cirkuszosok, albínóportrék, veszélyes hulladéktelepen gyűjtögető gyerekek; elvadult világról tudósító felvételek, és hatásukat mit sem enyhítik az alkotó családjáról, várandós feleségéről vagy idős rokonáról készített bensőséges kompozíciók.
Fotográfiában bőséges tehát a kínálat ahhoz, hogy Hollandiáról ne csak a fapapucs és a szélmalom jusson eszünkbe.
