Zsolnay, Rippl-Rónai és 100 évnyi régészet

A Zsolnay család és a nevét viselő, nemzetközi hírűvé vált porcelánmanufaktúra több mint másfél évszázados történetét mutatja be az állandó kiállítás a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedben. A Zsolnay dinasztia felújított egykori lakóépületének két szintjén berendezett és mintegy 300 millió forintra biztosított tárlat látogatói 400 műtárgy mellett számos korabeli dokumentumon és a nagyközönség elé eddig még soha nem tárt archív felvételeken keresztül ismerhetik meg a magyar kerámiaipar meghatározó személyisége, Zsolnay Vilmos és utódainak életét, a gyár fejlődését, termékeit, kiemelkedő tehetségű művészeit.
A kiállításon olyan érdekességek vehetők szemügyre, mint Zsolnay Vilmos eozinkísérleteinek eredményei, festékpróbáinak mázmintái és a híres keramikus Miklós fiának keleti, valamint Teréz és Júlia lányának népművészeti kerámiagyűjteménye is. Az érdeklődők megismerkedhetnek az 1902-1948 között egészségügyi (szaniter) áruk és burkolólapok előállításával foglalkozó Zsolnay-féle Budapesti Porcelán- és Fajanszgyár Rt. működésével, a pécsi gyárnak a szocializmus idején készült művészi termékeivel, s olyan vezető tervezőinek munkásságával, mint Fürtös György, Gazder Antal, Török János vagy Nádor Judit.

A Zsolnay dinasztia tagjainak életéről szóló, gazdagon illusztrált írások érintőképernyőn olvashatók. Zsolnay Vilmos 1865-ben vásárolta meg testvérétől az apjuk által 1853-ban alapított pécsi majolika- és porcelángyárat, amely ezt követően hatalmas fejlődésnek indult. A tulajdonos példátlan eredményeket ért el új eljárások, gyártási technológiák bevezetése terén, épületdíszítő terrakottáit, tűzálló tégláit, mázas edényeit a külföldi piacok vásárlói is szívesen fogadták. Munkásságának legjelentősebb elismerését kapta meg, amikor az általa az 1890-es években kikísérletezett, eozinmázzal bevont porcelánfajansszal nagy aranyérmet nyert és tevékenységéért francia becsületrendet kapott a párizsi világkiállításon. A keramikus által kifejlesztett kerámiaanyagok több ezer hazai épületet díszítettek és díszítenek, köztük a Gellért Fürdőt, az Iparművészeti Múzeumot, a Földtani Intézetet és a kecskeméti Cifra Palotát.
A Zsolnay gyár a 19-20. század fordulóján az Osztrák-Magyar-Monarchia legnagyobb kerámiaüzeme volt, ahol használati és díszedényt, építészeti kerámiát és kályhacsempét, porcelánszigetelőt, kőagyag csöveket egyaránt gyártottak. Az első világháború és az azt követő békekötés megtörte a nagy ívű fejlődést. A két világháború közötti időszak az újrakezdés és a modernizálás ideje volt. Újabb fordulópontot jelentett az államosítás, a hagyományok megszakítása, majd a feltámasztásukra irányuló művészi-technikai kísérletek. A gyártörténet a Zsolnay család szerteágazó és izgalmas története is. A tárlat Zsolnay Vilmos mellett megemlékezik Zsolnay Miklósról, Júliáról, Terézről, Sikorski Tádéról, Mattyasovszky Jakabról.

A tatai várban a helyi régészet 100 évét bemutató kiállítással ünnepli fennállásának évszázados évfordulóját a Kuny Domokos Megyei Múzeum. A kiállításon egy ásatás helyszínét rekonstruálták, a helyszín valódi feltárását filmen mutatják be. A kiállító-teremben berendeztek egy olyan területet is, ahol a látogatók találhatják meg a föld alá rejtett római és középkori leleteket. A múzeum múltjához kötődő jelentősebb feltárásokat pedig térképen jelenítették meg.
A tatai múzeum elődje a piaristák tanító rendjének házi gyűjteménye volt, amely a diákok és a város lakossága által talált és behozott, illetve az öregdiákok által ajándékozott tárgyakból állt. Ezt a kollekciót rendezte valódi múzeummá 1912-ben Dornyay Béla piarista tanár.
Trianon után Tata múzeuma nagyobb hangsúlyt kapott, mivel a Komárom Vármegyei és Városi Múzeum Révkomáromban maradt. Tata és Tóváros nagyközségek egyesítése után 1938-tól aTatatóvárosi Múzeum nevet viselte.
A szerzetesrendek vagyonának kisajátításával a piarista múzeum is állami kézbe került. 1950-ben hozták létre az állami múzeumot, majd a múzeum 1954-ben került a tatai várba és az egységes fajanszgyűjtemény után Kuny Domokos tatai keramikusról nevezték el. A középkori eredetű várkastélyban az ásatás és a műemléki helyreállítás után állandó történeti kiállítás fogadta a látogatókat 1974-től.
Bíró Endre igazgató a legértékesebb tatai műemlék épületeket mentette meg azzal, hogy megszerezte őket a múzeum számára. A néprajzi gyűjtemény előbb a Miklós-malomban, majd a Nepomucenus-malomban lelt otthonra. A lebontásra szánt zsinagógában a Szépművészeti Múzeumtól örökölt antik szobormásolati anyagot rendezte be. Az edzőtábortól átvett angolkerti nyárilak, a 18. századi kis kastély lett a múzeum székháza, s fogadta be a múzeum 30 ezer tételes szakkönyvtárát. Vaszary János villája vendégház és a múzeumbaráti kör találkozóhelye lett.