Megmentett örökség

Különleges régészeti leletek kiállítása

Az elmúlt tizenöt év legjelentősebb régészeti leleteit mutatja be a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeumában látható, Megmentett örökség - Kincsek Európa szívéből című kiállítás.

MTI 2012-06-20 09:01
Cikk küldése e-mail:

A Magyar Régész Szövetség (MRSZ) közleménye szerint a kiállításon szereplő tárgyak a megyei múzeumok, városi fenntartású intézmények, a Nemzeti Örökségvédelmi Központ, a Magyar Tudományos Akadémia, az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Budapesti Történeti Múzeum gyűjteményéből származnak. A tárlatot az MRSZ és a múzeumi intézményrendszert összefogó Megyei Múzeumok Igazgatóságainak Szövetsége szervezte.


A nagyberuházásokhoz kötődő, az ország minden részéből összeválogatott anyag először idén májusban egy héten át, az Országházban mutatkozott be.


A kiállítás 8000 év történelméről ad áttekintést, a Kárpát-medence első telepesei korától egészen a török hódoltság idejéig. „A tárlaton bemutatott másfélszáz egységnyi lelet legtöbbje különleges ritkaság, némelyik előkerülése szinte csodának tekinthető. Ilyen például a Balatonlelle mellett talált, bronzból készült hun áldozó üst, amelyhez hasonló mindössze néhány darab ismert az országban” - emeli ki a közlemény.


A tárlókban egyebek közt látható egy Komáromban előkerült római mennyezetfreskó, a szanki tatárjárás kori kincslelet, amely számos arany és ezüst ékszerből, ezüstpénzből áll, illetve a Harta mellett talált honfoglalás kori ezüstveretek. Az MRSZ tájékoztatója szerint „a kiállítás fontos részét képezik a régészetet aktívan is támogató civilek által megtalált és civil összefogás segítségével megmentett tárgyak: ezüst és aranypénzek, kelta kard, bronzkori fegyverek és egy római kori bronz szatírszobor”.


A Megmentett örökség - Kincsek Európa szívéből című tárlat augusztus 5-ig tekinthető meg a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeumában, majd augusztus közepén országjáró körútra indul.

Örökség, amit megmentettek

Régészeti kiállítás a Parlamentben

Megmentett örökség címmel nyílt kiállítás az elmúlt évtizedek magyarországi régészetének legszebb kincseiből az Országházban. A kiállítás csak rövid ideig látogatható!

2012. április 04. MTI - MMO

66 ezer négyzetméternyi csoda

Régészeti feltárások Perkátán

A Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat és a Magyar Nemzeti Múzeum Nemzeti Örökségvédelmi Központja által végzett munkálatok révén középkori kun örökségünk kincsei és egy összetett, közel hétezer...

2010. november 11. Heilmann Anna

Modern törvényt igényel a kulturális örökség

Beruházás és az örökségvédelem

A Magyar Régész Szövetség elkészítette a beruházási és örökségvédelmi érdekek harmonizációján alapuló választervezetét a kormánynak.

2012. február 02. Magyar Múzeumok Online
 
Az Erimtan Múzeum Ankarában
 
Baselitz. Újrajátszott múlt
    Muzeumok.hu Rss betöltése...