Agyműtét és protézis kiállításon

Új múzeum Rómában

Orvostörténeti múzeum nyílik Rómában az ókori orvoslás emlékeivel. A most szerdán nyíló múzeum első kiállításán fogprotéziseket és agyműtétet is láthat a közönség. És mindez nagyon régen kezdődött.

MTI - MMO 2012-07-10 14:20
Cikk küldése e-mail:

 A világ legrégebbi agyműtéte látható a római La Sapienza egyetem orvosi és régészeti kara által létrehozott múzeumban. Az operáció nyomát egy 3. századi gyermekcsontváz koponyája őrizte meg. A leletet 1995-ben találták meg az ókorban a mai Rómához tartozó Fidene területén végzett ásatás közben. A nagyközönség a csontvázat az orvostörténeti múzeumban láthatja először. „Egy ötéves kisfiú koponyáját nyitották meg, valószínűleg vérrögöt távolítottak el belőle. A csontváz az ókor egyik legmagasabb szintű műtéti beavatkozásának emlékét őrizte meg. Az operáció után a kis beteg még harminc-negyven napig élt" – mondta el az olasz sajtóban Valentina Gazzaniga, a múzeum igazgatója.

A múzeumban állítják ki azokat a végtag- és fogprotéziseket is, amelyek a legnagyobb ókori római temető sírjaiból kerültek elő a mai olasz fővároshoz közeli Collatinában. Ezen a területen több mint kétezer embert temettek el a 2-3. században. Az új orvostörténeti múzeum ritkaságai közé számítanak azok a császárkori fogadalmi szobrocskák is, amelyekkel a betegek és hozzátartozóik gyógyulást kértek, vagy épp megköszönték az isteneknek. A terrakotta szobrok a beteg testrészt ábrázolták: leggyakrabban egy kezet vagy egy lábat, de nem ritkán női mellet és méhet is. Az ókori orvostudomány lenyűgöző eredményeinek és felfedezéseinek bemutatása mellett a múzeum a középkori gyógyszerészet és a modern ortopédia eszközeit is archiválja és kiállítja látogatói számára.

 

A kép forrása: La Repubblica Roma

Az erényövek Rómába mentek

Kiállítás Itáliában

Az erényöv tárgyi kultúráját mutatja be a Római Magyar Akadémián a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum anyagából összeállított, szombattól látható tárlat.

2012. február 02. MTI

A kis nagy múzeum

Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár

AZ Év Múzeuma díj idén Budára került, egy olyan intézménybe, amely az elmúlt években kreatív újdonságokkal állt elő.

2011. május 05. Frazon Zsófia

Nápoly – a művészet szemszögéből

Nápolyba látogatni élmény. Sokakat riaszt ugyan a nápolyiak hangos életvitele, a nem mindig „nyugat-európai” színvonalú köztisztaság, de mindezek ellenére érdemes megnézni ezt a pezsgő és minden ízében...

2012. június 06. Szirmai Anna
 
Az Erimtan Múzeum Ankarában
 
Baselitz. Újrajátszott múlt
    Muzeumok.hu Rss betöltése...