Brigitte Bardot, Marcel Duchamp és a zsugorított amazóniai emberfej

A Quai Branly Múzeum ősszel megnyílt kiállítása a hajviselet kulturális jelentéseit kutatja

Szeljak György

2012-12-26 15:40

Rrelikviaként őrzött hajtincsek keretbe foglalva, a csókolózó szőke Brigitte Bardot és Alain Delon, XVII. Lajos mellszobra, ecuadori indiánok által zsugorított emberfej, Marcel Duchamp tonzúrája Man Ray képén vagy Robert Capa híres 1944-es Chartres-i fotója a járókelők megvetése és gúnyolódása között gyermekét karjában vivő francia nőről. Vajon mi az, ami ezeket a képeket/tárgyakat egy kiállítás keretében összekötheti? A haj vagy éppen annak hiánya.

A párizsi Quai Branly Múzeum néhány hete megnyílt Micsoda hajak – ékességek és trófeák (Cheveux cheris – Frivolités et trophées) című tárlata azoknak a kiállításoknak a sorába kapcsolódik, amelyek egy-egy társadalmi, kulturális, természeti vagy biológiai fogalom köré szerveződve, a világ különböző részeiről vett példákkal próbálják értelmezni az adott fogalom univerzális és egyedi jelentésváltozatait, teret engedve az antropológia, a klasszikus és kortárs művészet, valamint a divattörténet találkozásának.

Egy ilyen típusú kiállításhoz a haj, mint téma valóban jó választás, amely izgalmas megközelítésekre nyújt lehetőséget. Ahogy azt a rendező Yves le Fur művészettörténész, óceanista, jelenleg a múzeum Örökségi és Gyűjteményi Osztályának igazgatója a kiállítás ismertetőjében részletesen elemzi, a haj az emberiség kialakulásától kezdve fontos szerepet játszik a csoportidentitás kifejezésében. A Krisztus előtt úgy 21 000 évre datált csontfigura, a híres Brassempouy Vénusz arra utal, hogy az emberek már ekkor vágták és gondosan elrendezték a hajukat, hogy így tetszenek maguknak és másoknak és elkülönüljenek a természettől.

A hajviselet azóta is változatos módon reflektál a társadalmi, politikai és vallási előírásokra, a reprezentáció, az elkülönülés és osztályozás eszköze az egyes kultúrákban. Egy rendkívül képlékeny szimbólum, kifinomult jelentései kor-, kultúra- és kontextusfüggők. Egy hosszú haj kifejezheti a vadságot, a természetközeliséget, ugyanakkor a művész, a csavargó, a francia király vagy éppen egy remete attribútuma is lehet. A társadalmi normák elleni tiltakozás épp úgy megnyilvánulhat a haj levágásában, mint annak megnövesztésében. A leborotvált haj nemcsak egy szerzetest, hanem akár egy skinheadet is jelölhet, sőt a mások általi büntetés, megbélyegzés pecsétje is lehet.

Hossza, színe, formája, textúrája vagy éppen a haj hiánya utalhat az éppen uralkodó divatirányzatokra, a nemre, a vágyakra, a szexuális vonzerőre, a különböző identitásformákra, az egészségre és betegségre vagy éppen a társadalmi státuszra. Utóbbi esetében nem véletlen, hogy a különböző kultúrákban a státuszváltó átmeneti rítusok középpontjába gyakran éppen a haj átalakítása vagy leborotválása kerül. Távoli analógiák helyett elég, ha csak egy sokak által átélt példára, a katonai bevonulás utáni kötelező hajvágásra gondolunk. Manapság pedig az utazások, a képek, ideák, értékek, anyagi javak globális kulturális áramlatai további teret engednek a hajviseletek és értelmezések kombinációinak.

A 280 tárgyat – klasszikus festményt, szobrot, fényképet, etnográfiai és multimédiás anyagot – bemutató kiállítás első részében a főként francia múzeumoktól ( Louvre, Musée d’Orsay, Petit Palais, Versaillesi kastély, Nantes-i Szépművészeti Múzeum) kölcsönzött művészeti anyag dominál, majd fokozatosan kerül előtérbe a Quai Branly Múzeum saját etnográfiai gyűjteménye. Amint a kiállítás összefoglalásából kiderül, a kiállítás három etapban mutatja be a hajhoz kötődő kulturális értelmezéseket.

Az első rész bevezetőjében az európai és a távoli kontinensekről származó emberekről készített mellszobrok ábrázolásai keresztül szemléltetik a különböző kultúrák megörökített hajstílusait. A tárlat változatos példákon keresztül tárja elénk, hogy a haj formája és színe hogyan kapcsolódik össze különböző sztereotíppá váló elképzelésekkel az európai kultúrában, és ez miként nyilvánul meg a politikai, ideológiai elképzelésektől (pl. árja fajelmélet) kezdve a művészet és a média reprezentációjaiig. A kiállított tárgyak között helyet kapnak Diane Arbus, Sam Lévin és Brassaï fekete-fehér fotói vagy Ingres, Boilly, Charles Maurin vagy Jean Jacques Henner képei is. Ebben a részben ismerhetjük meg többek között a normalitás és a társadalmi szabályoktól való eltérés kultúrafüggő hajviseleti módjait, és bepillantást nyerhetünk abba, hogy a társadalmi státuszváltás milyen módon jár együtt a hajviselet megváltoztatásával, az hogyan kölcsönöz új identitást tulajdonosának. Egy újabb témakörben a nemi szerepekhez és a csábítás bonyolult játékához köthető, kultúránként eltérő szépségideálokhoz kapcsolódó hajformák jellegzetességeit ismerhetjük meg, melyet épp úgy megszabhat a divat, a konvenció és a szigorú elvárás, mint a lázadás.

A kiállítás második része a hajtól való önkéntes megszabadulást vagy annak nem szándékos, illetve erőszakos elvesztését állítja a középpontba. Bemutatja azokat az önként vállalt rituális formákat, amelyek az elkülönülés, a státuszváltás vagy éppen a földi világ és a túlvilág közötti kapcsolattartás céljából jönnek létre. De a haj nem szándékolt elvesztése a betegség, erőtlenség jele is lehet. Sőt, ebben a részben szembesülhetünk azokkal az – Alain Brossat kifejezésével – undorító karneválokkal is, melyek keretében először Spanyolországban republikánus nők, majd Németországban nem árja férfival kapcsolatot kialakító, Franciaországban pedig német katonákkal viszonyt folytató nők haját borotválták le – amint utóbbit Capa Chartres-i képei is megörökítik.

A haj elkülönülése tulajdonosától szorosan összekapcsolódhat az elmúlás, emlékezés, nosztalgia fogalomkörével, a kiállításnak ebben a részében kerülnek bemutatásra ezek tárgyi emlékei is: a falra kerülő bekeretezett relikviák, hajat tartalmazó apró üvegcsék, ékszerek, medalionok, amelyek utalnak az idő múlására, a gyermekkor elvesztésére, egy elhunyt rokonra, barátra – ahogy ez a szokás a 19. századi Európában oly népszerűvé vált.

A tárlat harmadik részének címe: A haj hatalma. A képzőművészeti tárgyak itt már a háttérbe szorulnak és a múzeum Európán kívüli etnográfiai anyagán keresztül ismerhetjük meg azokat az elképzeléseket, amelyek szerint a haj magában hordozza egykori tulajdonosának auráját, erejét és energiáját, ezért az élők és az elhunytak közötti rituális kapcsolat közvetítője is lehet. A kiállítás e részében főként ennek a speciális mágikus erőnek, manának a fogalomköréhez kötődő tárgyakat láthatunk. Az erővel bíró hajtincsek például lehetnek olyan hajdíszek részei, ahol a díszek anyaga, formája, színe, kombinációja komplex szimbolikus üzeneteket hordozhat. De a további példák között feltűnnek a hajjal díszített fegyverek, vagy a melanéziai kanak uralkodó halotti maszkja, amelyet a gyászolók hajtincsei borítanak. Sőt, a haj győzelmi trófeává is válhat, amint azt a tárlaton bemutatott amazóniai zsugorított fej vagy éppen a különböző skalpdíszek jelzik. Ezek a trófeák a testről, a társadalmi nemről és a másságról kialakított kulturális elképzeléseket mutatnak be, és a győztes és legyőzött közötti szimbolikus csere rendszerébe illeszkednek.