Isten éltessen József Attila!

ÁPRILIS 11.

Országszerte versmaratonokkal, kiállításokkal, felolvasó- és színházi estekkel, rendhagyó irodalomórákkal, irodalomtörténeti sétákkal ünneplik a Költészet Napját. Ízelítőül néhány.

Magyar Múzeumok Online 2013-04-11 08:15
Cikk küldése e-mail:

A gödöllői főtéren reggel 9 órakor kezdődő versmob rendezvényen több mint kétszázan mondják el egyszerre József Attila Születésnapomra című versét. Fél tízkor maratoni szavalással folytatódik a program a könyvtárban. A szervezők annyit kértek, hogy minden alkalmi szavaló lehetőleg az 1900-as évek elején született, szecessziós életérzést tükröző költeményt "vigyen magával", hiszen Gödöllőn idén e stílus jegyében zajlanak az úgynevezett tematikus év rendezvényei, de bármilyen kedvenc verset elfogadnak. A történteket a város két pontján (a zeneiskolában és a művészetek házában) online követhetik nyomon az érdeklődők. Délután Szecessziós utazás a könyvtárban címmel nyílik kiállítás, amely a társművészetekbe is bepillantást enged. A könyvek, fotók, plakátok, kották, szórólapok és elektronikus dokumentumok a könyvtár szinte valamennyi helyiségét elfoglalják, úgy, hogy az emlékek között kalandozva egy öt állomásos játékba is bevonják az érdeklődőket. Aki mind az öt, egy-egy sajátos témához kapcsolódó feladványt megfejti, a végén az úgynevezett verstornyot fogja tudni összerakni.

Veszprém városában ismét útjára indul a VERSBUSZ. 14.30-kor. „Fut robog a kicsi kocsi” címmel általános iskolás alsó tagozatos diákok számára irodalmi zenés műsort adnak a Laczkó Dezső Múzeumban a VERSBUSZ vendégei, fellépői: Bencze Ilona, Hűvösvölgyi Ildikó, Kőrösi Csaba és Dávid Roland.

 A Műcsarnokban csütörtökön ünneplik a Vagány Históriák sorozat első születésnapját. A költőket mindennapi környezetükben bemutató portrésorozat az első rész ötven fotója után a második évadban újabb harminckettővel bővül. A költészet napján felolvasások és zene kíséretében láthatják az érdeklődők Bach Máté legújabb sorozatának irodalmárait családi vagy baráti körben. Emellett kerekasztal-beszélgetések, táncos tűzzsonglőr előadás színesíti a programokat, a Derkovits - most kiállításon pedig a Műcsarnokot ábrázoló domborműveket is kifesthetnek maguknak a résztvevők

 

A szegedi Somogy Könyvtárban két kiállítás is nyílik Versekben kerengő - Képek Simai Mihály költő műveihez, és az Emlékek Juhász Gyula tollából című tárlat, amely fotók, verskéziratok, levelek, dedikált kötetek, lapkivágatok révén idézi föl a szegedi poéta életének és költői munkásságának legfontosabb eseményeit.


 Ifjú szívekben élek. Ady verssoraira készült mintegy 24 linómetszetet és ex librist mutat be Tavaszy Noémi a költészet napja alkalmából megnyíló kiállításon az Országos Idegennyelvű Könyvtárban Budapesten. A 86 éves Tavaszy Noémi 1937-ben a Gát utca 3. szám alatt ugyanabban a házban született, mint József Attila.

 

 

Április 11., a költészet napja nemcsak József Attila, de Márai Sándor születésnapja is. E kettős ünnep jegyében délelőtt a lillafüredi József Attila-emléktáblánál rendez megemlékezést a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár, délután Márai életműve címmel nyitják meg a Petőfi Irodalmi Múzeum utazó kiállítását, majd Üzenet Máraitól címmel zenés, irodalmi műsort tartanak a miskolci könyvtárban.

 

És estére még egy ajánló. Móka, derű, kacagány - Humor a múzeumokban a Magyar Nemzeti Galériában a múzeum+ keretében. A múzeumok a művészet templomai - tehát komoly, sőt méltóságteljes helyek. Csakhogy közben a bennük (is) megjelenő művészet tele van derűvel, iróniával, humorral. Most akkor egy-egy kép vagy szobor előtt állva szabad-e nevetni egy múzeumban, vagy sem? Vagy nemcsak hogy szabad, de egyenesen kötelező? Vidám(nak tervezett) beszélgetés vidám képekről és vidám múzeumi sztorikról.

Kedden is múzeum!

Programajánló

Egy tegnap nyílt roma napi kiállítással, és különböző előadásokkal, várják az érdeklődőket Pécsett, Győrött, Veszprémben, Budapesten a múzeumok és kiállítóhelyek. Továbbá múzeumpedagógiai weboldalak...

2013. április 04. Magyar Múzeumok Online

Ki is az a ködlovag?

A Petőfi Irodalmi Múzeumban különös randevú szemtanúi lehetünk: a századfordulós irodalom és a képzőművészet találkozója zajlik a szemünk előtt.

2011. június 06. Gellér Katalin

Látni, amit eddig nem láttam

BESZÁMOLÓ

A Pulszky Társaság új kezdeményezésére szervezték meg a Petőfi Irodalmi Múzeum „Ki vagyok én? Nem mondom meg…” – Petőfi választásai című kiállításában az első kiállítás-értékelő műhelymunkát. A műhely...

2013. április 04. Lakner Lajos
 
Az Erimtan Múzeum Ankarában
 
Baselitz. Újrajátszott múlt
    Muzeumok.hu Rss betöltése...