Díjak, megemlékezések, rendezvények a Múzeumi Világnapon

ÜNNEP

A Múzeumok Majálisa ugyan előrébb került idén a pünkösdi hétvége miatt, de a Múzeumi Világnap mégsem maradhat el. Programok országszerte.

MTI - MMO 2013-05-16 14:06
Cikk küldése e-mail:

Győrben a múzeumot alapító Rómer Flóris mellszobrának koszorúzásával kezdődik az ünnepi eseménysorozat pénteken. A múzeum tavalyi munkáját összegző beszámolót követően adják át a Rómer Flóris Alapítvány által alapított Pro Museo – A múzeumért díjat, melyet a múzeum munkatársainak szavazatai alapján évente egy közösség és egy magánszemély kaphat meg. Péntek délután ingyenes tárlatvezetések lesznek a Böhm-gyűjtemény anyagából az Apátúr házban, a Váczi Péter Gyűjteményben, a Magyar Ispitában. Az Ézsiás 70 című kiállításon pedig maga a művész, Ézsiás István tart tárlatvezetést a bemutató két helyszínén, az Esterházy-palotában és az Apátúr házban. Ugyanott múzeumi foglalkozást is tartanak a gyerekeknek.

 

Tatabányán a Városi Múzeumban május 17-én 16 órától az Erkel Ferenc Zeneiskola műsorát hallgathatják meg a múzeumbarátok, 17.30-kor pedig kiállítás nyílik Dallos István fényképeiből Tatabánya egykor és ma – Megújulás címmel.

 

Május 18-án, szombaton délelőtt az utcán fogadja a múzeumbarátokat a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum. A közgyűjtemény Rapcsák András úti bejárata előtt 10 órától játékos ismeretterjesztő foglalkozásokkal várják az érdeklődőket a Múzeumi Világnap alkalmából. Lesz cserép-puzzle, neolit mintás testfestés és ruhatervezés, múzeumi kirakók, összekeveredett műtárgydarabok szétválogatása, valamint kedvezményes áron vásárolhatóak meg a múzeum kiadványai. Ezen a napon a Tornyai-múzeum kiállításai és valamennyi hódmezővásárhelyi kiállítóhely díjtalanul látogatható!


Gyurkovics Tibor köztéri szobrát május 18-án 16 órakor avatják fel Mosonmagyaróváron. Itt is lesz díjátadás: a múzeumi díjat Moldoványi Géza, a Mosonmagyaróvári Széchenyi Polgári Kör elnöke kapja a városi közgyűjteményt támogató tevékenységéért. Ezután 19-20. századi kínai tekercsképekből, tusfestményekből kiállítást nyitnak. A tárlat válogatás a győri Patkó Imre Gyűjteményből, amelynek anyagát porcelánok, csontfaragványok és lakkmunkák egészítik ki.

Múzeumok Majálisa 2013

Pályázati felhívás

Emlékezet és kreativitás = társadalmi változás.

2013. március 03. Magyar Múzeumok Online

Visszatérő freskótöredékek

Múzeumi Világnap Mosonmagyaróváron

Igazi kultúrtörténeti ritkasággal ismerkedhet meg a közönség Mosonmagyaróváron.A Múzeumi Világnap alkalmából mutatják be a Múzeum Szent István király úti épületében a mosoni templom eredeti...

2010. május 05. Hellebrandt Éva

A gyűjtemény háromnegyede már a helyére került

Másfélszázezer műtárgy a Tornyai János Múzeum új raktárában

A végéhez közeledik a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum gyűjteményi anyagának költöztetése; a múzeumi szakemberek az elmúlt hetekben több mint százezer darab műtárgyat mozgattak át az új...

2012. november 11. Magyar Múzeumok Online
 
Az Erimtan Múzeum Ankarában
 
Baselitz. Újrajátszott múlt
    Muzeumok.hu Rss betöltése...