Tárlat-túra Miskolc belvárosában

PROGRAMAJÁNLÓ

A fenséges Bükk helyett ezúttal a miskolci belvárosba invitálják a túrázni vágyókat a Herman Ottó Múzeum – Miskolci Galéria munkatársai. A Múzeumok Őszi Fesztiválja keretében október 12-én 10 órakor induló Tárlat-túra az aktuális kiállításokat járja be.

Magyar Múzeumok Online 2013-10-11 16:00
Cikk küldése e-mail:

A Tárlat-túra sorozat lassan már hároméves hagyománya, hogy az aktuális tárlatokat túravezető kíséretében járják be az érdeklődők, s nem csak a kiállításokra, de a kiállítási épületek történetére is figyelmet fordítanak. Kezdetben három, majd ez évtől már hat túraútvonalat járhatnak be a vállalkozó kedvű múzeumbarátok.

A Kortárs-, a Kincses-, a Gyöngyszem-, a Nosztalgia-túra más-más szeletét mutatja be a fellelhető tárlatkínálatnak, más-más kiállítóhelyeket bejárva. A tematikus túraútvonalak érdeklődési kör és életkor szerint is árnyaltak. A kifejezetten a diákok számára ajánlott Tudás-, illetve Reformkori-túra pedig az iskolák igényeit is figyelembe veszi. A mostani túrán ugyan csak egyetlen, de annál tartalmasabb, izgalmasabb útvonalat jelölt ki a túrák ötletgazdája és háziasszonya, Vass Nóra, azonban a meglepetés ezúttal sem marad el. Ezen a túrán ugyanis nem csak gyalogosan, de akár kerékpárral vagy gördeszkán, de még görkorcsolyával is részt lehet venni. A fő szempont most is az, hogy sétálva, bringázva, gurulva ne csak a kiállításokat, hanem az azoknak otthont adó épületeket, s az épületeket körülvevő tereket is bejárják, megismerjék a túrázók.

 

A Déryné utcában található Színészmúzeum állandó kiállításának bemutatásával indul a túra. A Hódolván Tháliának címet viselő, 2010-ben újrarendezett és kibővített tárlat a miskolci színjátszás jelentős momentumainak állít emléket. A Színészmúzeumban helyet kapott kortárs művészeti galéria, a Teátrum Pincehely Galéria megtekintése után az út a Hősök terén és a Deák téren át vezet a Feledy-házba, ahol a város nagyhírű képzőművész nemzedékére emlékező kiállítás és Feledy Gyula emlékkiállítása mellett Barczi Pál munkásságát megidéző tárlatot tekintik meg a látogatók. A túraútvonal következő állomása a Déryné utcával párhuzamos Kossuth utcán elindulva, a város sétáló utcájában, a Széchenyi utcán található Rákóczi-ház, ahol izgalmas kortársművészeti tárlatok, valamint a Nagy Kunszt Tanulmányi Múzeum legújabb múzeumpedagógiai kiállítása várja az érdeklődő túrázókat. Borsodiak a gáton címmel a 2013-as dunai árvízben tanúsított helytállásról készült fotókiállítást, a Bodonyi Csaba Ybl-díjas építész 70. születésnapját köszöntő tárlatot, és a Szabics Ágnes vezette Miskolci Művésztelep alkotásait bemutató kiállítást láthatják a túrázók. Innen továbbindulva a Papszer utcai Kiállítási Épületbe érkezik a csapat, s megismerkedik a Szemere Bertalan életét feldolgozó tárlattal. A Papszer utcán végighaladva, a Mindszent téren át a Görgey úton elérünk a túra végállomásához, a Herman Ottó Múzeum központi épületéhez. Az épület előtti téren zsíros kenyér, tea és őszi fesztiváli hangulat várja a megfáradt túrázókat.

 

A Miskolci Galéria és a Herman Ottó Múzeum közös programjáról további információk itt olvashatók.

Kulturális tereink más szemmel

SÉTÁLJ!

Az építészet hónapjához kapcsolódóan rendhagyó túrára hívják a múzeumok a látogatókat októberben.

2013. október 10. Andrikó Katalin

Egy miskolci nemes az országos politikában

NYITÁS ELŐTT

A miskolci Herman Ottó Múzeumban új történeti kiállítás nyílik 2013. május 11-én 15 órakor, amely Szemere Bertalan pályaképét és pályatársait mutatja be.

2013. május 05. Magyar Múzeumok Online

1500 program 170 intézményben

MÖF

Az ország 93 településének 170 múzeumában 1515 program várja a látogatókat a Múzeumok őszi fesztiválján szeptember 30-tól egy hónapon át.

2013. szeptember 09. Magyar Múzeumok Online
 
Az Erimtan Múzeum Ankarában
 
Baselitz. Újrajátszott múlt
    Muzeumok.hu Rss betöltése...