Kamaszodó kamaszadó
A Metropolitan Museum tizenéves szakértői
Vannak olyan múzeumok a világon, ahol felismerik, hogy nemcsak tanítani kell a kamaszokat, hanem tanulni is lehet tőlük.
| Hermann Veronika |
2013-10-16 08:30 |
Tinédzser lamúr
Kamasznak, esetleg örök kamasznak lenni jó. Minden apróság bekapcsolódik a felfedezések egymásra rakódó jelentéshálózatába, kinyílik a világ, és az új élményektől szinte szétrobban a szív. Egy izgalmas múzeumi térnél pedig kevés alkalmasabb hely van az önfelfedezésre, az elmélyülésre és az útkeresésre. Régen felismerték már ezt a múzeumpedagógusok, ezért rengeteg színvonalas programot szerveznek nemcsak gyerekeknek, vagy érdeklődő egyetemistáknak, hanem kifejezetten a középiskolás korosztálynak is. Ez azonban kevésnek tűnt a New Yorki-i Metropolitan Museum of Art oktatási osztályának, és megszervezték a múzeum tizenéves tanácsadói csoportját (The Metropolitan Museum of Art's Teen Advisory Group). Tizennégy kamasz New York minden részéről, nemre, származásra és bőrszínre való tekintet nélkül. Közös bennük, hogy szeretnek művészettel foglalkozni, művészetről tanulni, és múzeumban időzni. Idén januártól kezdve minden hónapban találkozót szerveznek a tinédzserek és a múzeum dolgozói között, amelyen közösen beszélik meg, hogyan tehetnék a múzeumot még izgalmasabbá, vonzóbbá, szerethetőbbé és menőbbé a fiatal korosztály számára.
Kiállítás és önkifejezés
Az egyik kamasz tanácsadó ötlete alapján elindult egy blog, amely nemcsak bemutatja és elemzi a múzeum és a fiatalok közös ötleteit, hanem azokhoz is közelebb viszi a kulturális asszociációkat, akik nincsenek benne a szerencsés tizennégyben, vagy esetleg még soha életükben nem jártak a Metropolitan Museum falai között. A blogbejegyzések témája szerteágazó, a lelkesedés azonban mindegyikben egyforma. Tudósítanak az idén nyáron szervezett, 3D printet és szkennelést tematizáló workshopról, írnak kedvenc műtárgyakról, és a tárgyak való személyes kötődésről is. A Punk: Chaos to Couture című kiállítás kapcsán arról számol be egy Dan nevű blogger, hogyan találta meg a punk iróniáját, és ez hogy segítette az irónia fogalmának árnyaltabb megértésében. Nem félünk a punktól – mondhatnánk, hiszen maga a mozgalom is a fiatalok önkifejezésére, rendszerellenességére és lázadására épült: ebben a programban azonban a punk nyers lázadása az esztétikai minőségre való rácsodálkozás kontemplációjává válik. Ezzel pedig a befogadás olyan láncolatát indítja el, amelyből nemcsak kamaszok építkezhetnek. A blogbejegyzések ugyanis alapvetően programokról, kiállításokról vagy workshopokról szólnak, de a bloggerekről, sőt, a múzeum többi dolgozójáról is. A Fotográfus mint tárgy című bejegyzés Anna nevű írója Henry P. Moore polgárháborús képeinek kiállításáról elmélkedve nemcsak a kánon fogalmát fedezi fel, hanem azt is, hogy a múzeumban kiállított tárgyak sokszor korántsem műtárgynak, de nem is múzeumi térbe készültek. Ezzel, bár ezek a szavak nem szerepelnek a szövegben, az archívum és a múzeumi reprezentáció egyik kulcsproblémájára tapint rá.
A kíváncsiság befelé visz
Az 1980-as években született Y-generáció és az 1990-es években született Z-generáció kapcsán sokan emlegetnek közhelyeket, miközben nem értik meg a jelenség összetettségét. A technológiai fejlődés és a képi robbanás nemcsak a fiatalokat, hanem az egész társadalmat változtatta meg. Az új médiumok használata nem vezet okvetlenül az egydimenziós gondolkodás térnyeréséhez. Ha a felfedezés vágya és a kíváncsiság működik, a blogok, a közösségi médiumok vagy az okostelefonok nem butítják használóikat, hanem kitágítják világuk határait. A Matisse egy aktrajza kapcsán írt blogbejegyzés címe Curiosity carries within, vagyis a kíváncsiság befelé visz. Ez nemcsak a francia festő kísérletező, több módszert vegyítő képi világára vonatkozik, hanem az írás szerzőjére, Evelinre, továbbá az összes tinédzser tanácsadóra, kamaszra és örök kamaszra egyaránt. Azokra, akik nemcsak a szakma, hanem a közönség véleményére is kíváncsiak. Azokra, akik nem riadnak meg az új élmények lehetőségétől, akiket érdekel, hogy meddig tágíthatók a tudomány, a művészet, és az egyén határai. Ha a Metropolitan Museum betartaná a felnőtt élet szabályait, ma nem lenne a világ első számú kortárs művészeti központja. A Teen Advisory Group program azt bizonyítja, hogyha emberek közé húznak vonalakat, akkor határok keletkeznek, de ha egy üres vászonra, akkor már festmény.
Fotók: The Metropolitan Museum of Art
