Matrica, gyerek, múzeum

MOZAIK

130 millió forintos NKA-támogatással, 300 hazai múzeum és kiállítóhely részvételével indítja el az Örökség Kultúrpolitikai Intézet szombaton a Mozaik Múzeumtúrát.

Berényi Marianna 2014-01-28 11:40
Cikk küldése e-mail:

Még azok a családok is tapasztalják, akik pici koruk óta hordják múzeumba, korosztályos múzeumi foglalkozásokra gyerekeiket, hogy igazi kihívás a gyereket egy múzeumkapuig elcipelni. Ajtón belül aztán könnyebb, a saját élmény pillanatok alatt – igaz, csak rövid időre – felülírja a múzeum=unalom axiómát. Hogy a saját gyerekeim hol sajátították el ezt a minduntalan megkérdőjelezett alapigazságot, nem tudom, mert az is biztos, rosszul még nem érezték magukat múzeumban. Ezt le is teszteltem: megkérdeztem a 10 éves fiamat, miért nem szeret múzeumba járni. – Mert olyan borzalmasan unalmasak – mondta. Amikor viszont azt szerettem volna megtudni, mégis melyik múzeumban unta eddig magát halálra, fordított egyet a dolgon: – Inkább azokat mesélem el, amit szeretek. A „gépészmúzeum” a matyóknál, a Louvre, a Hadtörténeti Múzeum, a Természettudományi Múzeum is jó, a „régészetik” pedig mindig tetszenek – és valószínűleg folytatta volna, ha meg nem csörren a telefon. A 13 éves lányomnál sem jártam több szerencsével. – Ki mondta, hogy unatkozom a múzeumokban? – csattant rám. – Londonban egyszer unatkoztam, de egyáltalán nem unalmasak. Azt utálom, amikor kötelező mennem. Ha én döntök, akkor szeretek múzeumba menni. De csak akkor!

 Talán ebben a döntésben, illetve a múzeumpénztárig való eljutásban segítheti a február elsejétől induló Mozaik Múzeumtúra a családokat. Az élelmiszer-üzletláncok promóciós módszeréhez hasonlóan a gyerekek albumban gyűjthetik össze a múzeumokban beszerezhető matricáikat. A háromszáz hazai múzeumot és kiállítóhelyet régiós bontásban felölelő játék igazán egyszerű. A családoknak első körben a gyűjtőfüzetet kell beszerezniük, 379 forintért. Erre az Alexandra Könyvesboltokban, illetve az akcióban részt vevő múzeumokban nyílik lehetőség. (Bővebben a hamarosan induló www.mozaikmuzeumtura.hu oldalon). Ezután jöhet a matricagyűjtés: a játékosoknak meg kell tölteniük a kiválasztott régióra vonatkozó albumot. Ehhez olyan csomagokat vásárolhatnak 59 forintért, amelyben véletlenszerűen lapul 5 db, a múzeumok külső homlokzatát ábrázoló matrica. A lányomban ezen a ponton tört elő az unalom/múzeum axióma: – És meg is kell nézni ezeket a múzeumokat belülről? – kérdezte kétségbeesetten. A programleírásban talált válasz megnyugtató volt számára: NEM! Mindössze albumonként négyet. A gyűjtőfüzet csak akkor érvényes, ha a játékosok beragasztanak négy olyan matricát, amely a múzeum belső részét ábrázolja, és a játékban részt vevő múzeum jegypénztárában a belépőjegy mellé jár – ingyen. Minderre első körben 2014. május 31-ig kell szert tenni. Ha kész a gyűjtemény, a már említett weboldalon regisztrálhatunk az album azonosítójával és a matricák hátoldalán látható kódokkal. (Jó lett volna, ha ezek tárolására terveznek egy fület a gyűjtőfüzetbe!) Ha ez utóbbiakat postán is elküldjük, a gyerek féléves National Geographic-előfizetéssel, valamint egy ajándékcsomaggal lehet gazdagabb.

A háromszáz hazai múzeum és kiállítóhely részvételével induló Mozaik Múzeumtúra elsősorban 6 és 16 év közötti gyerekeknek szól. Ahogy a programot bemutató sajtótájékoztatón Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter elmondta, elsődleges cél, hogy minél több gyerek jusson el családjával, osztályával vagy egyedül múzeumba. Reméljük, abból a 130 millió forintból, amellyel a Nemzeti Kulturális Alap az Örökség Kultúrpolitikai Intézet által megvalósítandó kezdeményezést segíti, azoknak a gyerekeknek is jut valamilyen formában támogatás, akik családjukkal önerőből nem jutnának el négy múzeumba május végéig. Ami biztos, az akcióról mindenki, így ők is hallanak majd, hiszen február 1-jétől május 31-ig intenzív marketing- és médiakampány népszerűsíti majd a Mozaik Múzeumtúrát.

Mivel a matricagyűjtés leginkább az alsó tagozatos diákokat hozza lázba, a program szervezői az idősebbek igényeire is gondoltak. L. Simon László, az NKA alelnöke a budapesti sajtótájékoztatón arra is felhívta a figyelmet, hogy a nagyobbaknak QR-kódra épülő okostelefonos applikáció készül.

A program természetesen nemcsak a gyerekeket célozza meg, hanem a szüleiket is. Azon túl, hogy segíti őket a gyerekek motiválásában, ők maguk is jobban megismerhetik a múzeumok kínálatát. Az Örökség Kultúrpolitikai Intézet gondozásában hamarosan megjelenik a 300 múzeum és kiállítóhely Magyarországon című kötet, amely láthatóan Zentai Tünde és Balassa M. Iván Magyarország múzeumai. Múzeumlátogatók kézikönyvének hagyományait kívánja folytatni. A múzeumok képeivel illusztrált könyv követi a Mozaik Múzeumtúra régiós elvét.

A program mindenképp figyelemre méltó, hiszen a 2008-ban meghirdetett Reneszánsz túrák óta nem született olyan átfogó projekt, amely ekkora összeggel támogatta volna a múzeumok, múzeumi programok népszerűsítését. Mivel a Mozaik Múzeumtúra eredményei nagy valószínűséggel „családban maradnak”, felkértünk egy 10 éves kisfiút, Schneider Ágostont, hogy ossza meg matricagyűjtési tapasztalatait a MagyarMúzeumok Online oldalán. A lehetőség természetesen más gyerek előtt is nyitva áll!

A piacoktól az Állami Áruházig

KIÁLLÍTÁS

Mintegy tíz év szünet után, „A jó kalmár a világ jótevője” címmel ismét megnyitotta felújított állandó kereskedelemtörténeti tárlatát a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum....

2014. január 01. Magyar Múzeumok Online

Beszélgetés Petrányi Zsolttal a Galéria új állandó kiállításáról

KURÁTORINTERJÚ

Lépésváltás vagy léptékváltás is a Magyar Nemzeti Galéria új, 1945 utáni képzőművészetet bemutató kiállítása?

2014. január 01. Berényi Marianna

Leuven, Párizs, Budapest: késő középkori és reneszánsz grafikai körkép

GRAFIKA

Európai kontextusban „Az eszmény diadala – Raffaello. Reneszánsz rajzok és metszetek a Szépművészeti Múzeum gyűjteményéből” kiállítás.

2014. január 01. Kocsis Alexandra
 
Az Erimtan Múzeum Ankarában
 
Baselitz. Újrajátszott múlt
    Muzeumok.hu Rss betöltése...