A tudás elérhető vidéken is!

ELŐADÁS

Helyi témák, helyben, helyi közösségnek - vidéki múzeumi szabadegyetemek.

Magyar Múzeumok Online 2014-02-11 08:06
Cikk küldése e-mail:

A múlt héten három budapesti és Pest környéki múzeum előadássorozataira hívtuk fel olvasóink figyelmét. A felnőtt közönségnek szóló előadásokból álló szabadegyetemi forma azonban vidéken is nagy hagyománnyal bír, hiszen egy-egy helyi, területi múzeum a térség fontos kulturális színhelyévé az intézményhez kötődő közösség tagjainak közösségi és tanulási színterévé válhat általa.

 

Múzeumtörténet Veszprémben

A Laczkó Dezső Múzeum Múzeumi Szabadegyeteme az idén 111 éves múzeum történetét dolgozza fel, és az év folyamán korábban vagy jelenleg is a múzeumban dolgozó, kiemelkedő munkát végző kollégák előadásait hallgathatják az érdeklődők. Február 11-én, kedden 16.30-tól Vidi Nándorné kulturális menedzser „Találkozási pont a múzeum – A kecske is jóllakhat, és a káposzta is megmaradhat?!” címmel tart előadást.

 

Helytörténet Tiszavasváriban

Vasvári Pál Múzeum Baráti Köre szabadegyetemének következő előadására február 13-án 17 órakor kerül sor. „A Korniss család Tiszabüdön" címmel Komiszár Dénes helytörténész tart előadást a múzeumépület emeleti kiállítótermében.

A Tiszabüd község öthatodát birtokló büdi Dogály János és Konstantin 1792-ben nyertek címeres nemesi levelet I. Ferenc királytól. Ők építtették a 19. század elején azt a földszintes kúriát, amely nőági öröklés útján az erdélyi származású Korniss család birtokába került. A klasszicista kúriát Korniss Ferenc a 20. század elején megnagyobbíttatta, homlokzatait neobarokk stílusban átépíttette és palafedésű, magas manzárdtetővel látta el. Az épület jelenleg szociális otthonként működik, s az egykori tulajdonos, a büdiek által hőn szeretett tekintetes asszony után Korniss Ferencné Liptai Elza nevet adták.



Híres emberek Szolnokon

A Damjanich János Múzeum Nagyítá(r)sban címmel meghirdetett szabadegyeteme egyszerre szólítja meg a középiskolás diákokat és a felnőtteket. A 2013/14-es évad Szolnokon a megye nevezetes tudósainak, politikusainak, művészeinek vagy éppen kereskedőinek életét, tevékenységét mutatja be az érdeklődőknek. Február 17-én 16 órától dr. Bagi Gábor az első Jász-Nagykun-Szolnok megyei akadémikusról, Gorove Lászlóról emlékezik meg.

Múzeumi tudást mindenkinek?

ELŐADÁSOK

Néprajzi, Kassák és Ferenczy Múzeum - 3 különböző múzeum, amely közönsége képzését is felvállalja.

2014. február 02. Magyar Múzeumok Online

A tiszavasvári múzeum rekordot döntött

Vidéki siker

Csaknem 13 ezren voltak kíváncsiak a tiszavasvári Vasvári Pál Múzeum kiállításaira és programjaira tavaly. Mire számíthatunk a kisvárosban idén?

2012. január 01. MTI

Kiállítások és előadások

AJÁNLÓ

Budapest, Szenna, Hódmezővásárhely, Veszprém - ha nem is egy hétvége alatt.

2014. február 02. MTI - MMO
 
Az Erimtan Múzeum Ankarában
 
Baselitz. Újrajátszott múlt
    Muzeumok.hu Rss betöltése...