Múzeumi tudást mindenkinek?

ELŐADÁSOK

Néprajzi, Kassák és Ferenczy Múzeum - 3 különböző múzeum, amely közönsége képzését is felvállalja.

Magyar Múzeumok Online 2014-02-06 08:37
Cikk küldése e-mail:

Ma már mindenki egyetért, a múzeumok egyik alapfeladata a tudásközvetítés. Az intézmények kötelessége, hogy a falai között felhalmozott anyagi és nem anyagi jellegű tudást széles körben elérhetővé tegye. Abban viszont már megoszlanak a vélemények, hogy a 21. század fogyasztói szokásait, tendenciáit figyelembe véve, milyen eszközökkel, módszerekkel érdemes ezt megtenni. A múzeumi terekben egyre többféle program szerveződik, megjelentek a társművészetek, a populáris kultúra, a technológia, sőt a múzeumi programok egyre gyakrabban az épületet is elhagyják. A kínálat bővülése azonban nemcsak a programszervező eszköztárának kiszélesedését jelenti, hanem a hagyományos formák újragondolását is. A múzeumok rendezvényei közül nem tűntek el az olyan régi tudásközvetítő formák sem, mint az előadások. Csak éppen témájukban, felépítésükben újultak meg. Most három olyan előadássorozatra hívjuk fel a figyelmet, amely átgondolt tematikával, hónapokon keresztül, újra és újra megszólítja a múzeum közönségét.

 

Érintse meg Amazónia rejtett világát a Néprajzi Múzeumban!

2014. február 5-én kezdődött a Lásson, értsen című tudományos ismeretterjesztő előadássorozat a Néprajzi Múzeumban. A félév során ezúttal Dél-Amerika izgalmas és ismeretlen világába kalauzolják az érdeklődőket a Néprajzi Múzeum és a Természettudományi Múzeum muzeológusai. A dél-amerikai szubkontinens közel felét elfoglaló Amazónia mind trópusi élővilága, mind arra alapozott őshonos kultúrája miatt sajátos helyet foglal el a Föld természeti régiói és társadalmai között.

 

A Néprajzi Múzeum Amazónia-gyűjteményének különlegessége, hogy legnagyobb részt tudományos kutatásokon alapuló gyűjtésből származik, gazdag vizuális információkkal rendelkezik, ennél fogva alkalmas arra, hogy az ott élő őshonos népek kultúrájáról hiteles és kerek képet adjunk. Az első, tegnapi előadás Amazónia felfedezésének folyamatát mutatta be. Noha az első spanyol és portugál felfedezők és hódítók a 16. század legelején megvetették lábukat a mai Brazília partjainál, majd a Csendes-óceán felől az Amazonason és más folyókon lehajózva eljutottak az Atlanti-óceánig. Amazónia felfedezése egészen a 20. század közepéig nem zárult le. A következő, második előadás 2014. február 19-én 17.30-kor Amazónia élővilágát veszi számba. Bankovics Attila (Természettudományi Múzeum) előadásban a világ talán leggazdagabb, de egyszersmind törékeny ökoszisztémájával ismerkedhetnek meg a hallgatók. Azzal a hihetetlen gazdagságú növény- és állatvilággal, amely alapját képezte az ott őshonos indiánok létfenntartásának.

 

Design tett a Kassák Múzeumban

A Kassák Múzeum a Design tett – Társadalomformáló design Kassák Lajos munkásságában című kiállításhoz kapcsolódó előadás-sorozatával a történeti szempontú megközelítés és a jelen dizájnelméleti diskurzusai közötti ívet szeretné felrajzolni. Az előadók a két világháború közötti jelenségeket, a mai dizájnelméleteket, valamint a téma nemzetközi és hazai kontextusait vizsgálják. A program arra keresi a választ, hogyan közvetíti a dizájn a társadalomra vonatkozó kritikai álláspontokat, milyen módon határozza meg a tervezői folyamatot a fogyasztói kultúrához és társadalomhoz való kritikus hozzáállás, és nem utolsó sorban milyen formákat öltenek ezek a kritikai megközelítések?


A következő előadás előadója, Lepsényi Imre 2014. február 6-án 18 órától Az erőszak ornamentikája - dizájn a Harmadik Birodalomban címen ma is aktuális témát boncolgat. A nemzetiszocialista rezsim a nyilvánosság és az intimitás tereit mind szervezeti, mind ideológiai szinteken áthatotta. Ennek érdekében igénybe vett minden addig ismert és újonnan megjelenő lehetséges tömegbefolyásoló eszközt és technikát: a személyes retorikától a birodalmi építészetig, a rádiótól, a televíziós innováción át a katonai egyenruhák és a minisztériumok márkázásáig. Az emlékezés és megértés munkájának az elvégzése szükséges ahhoz, hogy leválaszthassuk az eszközt a szándékról, és megértsük a dizájn tömegbefolyásoló erejét és felelősségét.

 

Művészetkedvelőből műértővé

A Ferenczy Múzeum egy civil szervezettel, a Szentendrei Lakástárlat Alapítvánnyal közösen ugyancsak a héten indít előadássorozatot. A Szentendrei Képzőművészeti Szabadegyetem első évfolyamaként meghirdetett Művészetkedvelőből műértűvé című kurzus célja nem más, minthogy a múzeum kinevelje saját értő közönségét.

 

A február 7-én 19 órakor a Pajor Kúriában induló program Szikra Renáta művészettörténész előadásával kezdődik, aki az alapító nyolcakkal foglalkozó kiállításban, eredeti alkotások között mutatja be azt a folyamatot, amely során Szentendre a művészetek városává vált. Az egész éven át tartó szabadegyetem azonban jóval több mint egy megszokott előadássorozat. A program részeként meghirdetett előadásokon, beszélgetéseken, családoknak szóló MeseMatinékon- és MúzeumiMűhelyeken minden korosztály közelebb kerülhet a művészethez. A szabadegyetem végig a felsőoktatás jól bevált metodikájára épül: a neves szakemberek (Rockenbauer Zoltán, Dr. Pataki Gábor, Ledényi Attila, Einspach Gábor, Kocsis Gáspár és Barnabás) előadása után a hallgatók kollokviumon vehetnek részt a bécsi Albertinában, majd az első évfolyam ősszel műértő gyakorlattal zárul, ahol a résztvevők a kortárs képzőművészet meghatározó szakértőivel beszélgethetnek.

Design tett

ELŐADÁSOK

Új előadássorozat a Kassák Múzeumban "A Design tett – Társadalomformáló design Kassák Lajos munkásságában" című kiállításhoz kapcsolódóan!

2014. január 01. Magyar Múzeumok Online

Gondolatok a Néprajzi Múzeum „Amazónia" kiállításáról

A Néprajzi Múzeum kulturális antropológiai jellegéhez kötődik az Amazóniáról készült nemrégiben nyílt tárlat, ami több ponton utal – például a sztereotípiák kapcsán – a nagysikerű finn időszaki tárlat...

2011. szeptember 09. Kemecsi Lajos

Kiállítások és előadások

AJÁNLÓ

Budapest, Szenna, Hódmezővásárhely, Veszprém - ha nem is egy hétvége alatt.

2014. február 02. MTI - MMO
 
Az Erimtan Múzeum Ankarában
 
Baselitz. Újrajátszott múlt
    Muzeumok.hu Rss betöltése...