Az örök útkereső
AJÁNLÓ
Blaise Simon művészeti kalandozásai
a leányfalui Móricz-villától a Karib-tengeren át Indiáig - most épp Kiskunhalason.
| ifj. Gyergyádesz László |
2014-08-13 15:52 |
A művész, akkor még mint Simon Balázs, 1938. március 16-án született Budapesten. Apja Simon Andor költő, anyja Móricz Gyöngyi, Móricz Zsigmond leánya. A származás természetesen meghatározó volt, így nem véletlen, hogy művészeti pályát választott. 1956-ban került a Képzőművészeti Főiskola festő szakára, ahol tagja lett egy a hivatalos szocreál festészettel szemben lázadó kisebb csoportulásnak (Bak Imre, Deim Pál, Galambos Tamás, Nádler István). Leghatásosabb fellépésük 1963-ban volt, amikor ún. párhuzamos kiállítást rendeztek a főiskola KISZ-klubjában, melynek következtében a 6. év (diplomaév) előtt távozniuk kellett. Már ekkortájt elkezdett utazgatni a világban, ill. mellette még Kecskeméten, a Lampart Zománcipari Művek gyárában, megismerkedett a zománcozással.
1966-ban végleg külföldre távozott, először Svájcban, majd 1968 után Franciaországban, Párizs agglomerációjában telepedett le. Az emigráció első éveiben a zománc volt a fő műfaja, de a hetvenes években felfedezte az „anyag szellemét”, s még nyitottabbá vált más technikák, anyagok irányába (pl. absztrakt reliefek acélból, Assemblages). 1975–1989 közötti Seine-et-Marne-i korszakát „mikrokozmosz-makrokozmosz” megnevezéssel látta el Simon. Ebben az időszakban meglehetősen heterogén tevékenységet folytatott, amelyben a belsőépítészeti munkáktól, a sokszorosító grafikán át a szobrászatig és a zománcos művekig mindennel foglalkozott. E korszak leginkább az alkotóra jellemző művei a Cubintra-koncepció jegyében születtek.
1989-es martinique-i letelepedése után egy időre megint elhagyta a zománcot. A Karib-tenger partján óriási hatással volt rá a trópusi táj, a természet európai embernek szokatlan hangsúlyú jelenléte. A kilencvenes években született alkotásain a különleges anyagok (pl. banán, kókusz, bambusznád) felhasználásával készült festményei, plasztikái mellett síkban, rajzosan megfogalmazott bronzszobrokat is készített, amelyek machetét követő alapformáján emberi arcok tűnnek fel.
1998-ban költözött vissza Franciaországba, annak is a déli részébe, Brignoles-ba. 1999 elején kezdett el újra zománcozni, méghozzá Kecskeméten, a Nemzetközi Zománcművészeti Alkotóműhelyben, majd ezzel párhuzamosan, több nyáron keresztül a Tűzzománcművészek Magyar Társasága által szervezett workshopokon.
Az elmúlt fél évszázad során 22 országban megfordult művész a 21. század beköszöntével sem mondott le a vándorlásról, az új dolgok felfedezéséről. Örökös útkeresőként 2002–2009 között például Indiában töltött el több alkalommal is néhány hónapot. Új Delhiben és Pune-ban M. K. Puri és Ann Delorme indiai festő- és szobrászművésszekkel dolgozott és állított ki együtt, s a leginkább a vörösrézlemez-domborítás, a szabadban, nyílt tűzön beégetett zománc és az eredetileg bronznál alkalmazott patinázás szintézisével kísérletezett.
Bár egyre nehezebben, de a 76 éves művész továbbra is az ars poeticája szerint alkot: „A szellem megtestesülése az anyag – ezt szeretném éreztetni (…) Az én «munkám» főként abból áll, hogy hagyom magam, és nem állok ellen a létezni akaró anyag hívásának. (…) Az anyag követelőző, igényeit csak újabb és újabb technikákkal tudjuk kielégíteni.”
Az örök útkereső
Blaise Simon művészeti kalandozásai a leányfalui Móricz-villától a Karib-tengeren át Indiáig
Kiskunhalas, Közösségek Háza, 2014. augusztus 8–31.
Megnyitó: 2014. augusztus 8., 18 óra (a 22. Halasi Hetek Fesztivál keretében)
