Kenyérünnep és más érdekességek Göcsejtől Sóstóig

PROGRAMAJÁNLÓ

Augusztus 20.

Magyar Múzeumok Online 2014-08-19 09:23
Cikk küldése e-mail:

Pékfesztivál Pécsett

A fesztiválon a Dél-dunántúli Régió több péksége mutatja be a búza útját a kenyérig, és jellegzetes helyi péksüteményekkel várja a látogatókat. A péktermékek készítésének folyamatait foglalkozások és bemutatók révén, a szakma fejlődését fotókiállításon ismerhetik meg az érdeklődők. A fesztivál leglátványosabb része a Magyarok kenyere program egyik fő támogatója által sütött, tíz méter hosszú kenyér bemutatása lesz. Az óriási pékterméket kedden este a Búza térről a Király utcán és a Széchenyi téren át gólyalábasok és a Pécsi Ércbányász Koncertfúvószenekar kíséretében viszik a Szent István térre, ahol felszeletelik és szétosztják az emberek között. A nemzeti összetartozást és a szolidaritást jelképező Magyarok kenyere kezdeményezés Pécsről indult 2011-ben. Az ország minden megyéjéből és a külhoni területekről idén összegyűjtött több mint 170 tonna búzából készülő liszt nagy részéből a Dévai Szent Ferenc Alapítvány és a kárpátaljai Nagydobronyi Református Irgalmas Samaritánus Gyermekotthon lakónak kenyérszükségletét fedezik.

Kenyérünnep a Sóstói Múzeumfaluban

Az aratás régi hagyományaival ismerkedhetnek meg az érdeklődők, akiket 10 és 17 óra között várnak a múzeumfaluba. Az intézmény gabonaházában 12 órától elevenítik fel a kézi aratás nehéz munkafolyamatait, majd a szárazmalomnál mutatják be az őrlést, a lisztkészítést. A dagasztásból is kivehetik részüket a látogatók, az anarcsi lakóház kemencéjében pedig egész nap sül majd az új kenyér, amelyet bárki megkóstolhat. Úgy mint a falvakban valamikor, lesz hálaadó istentisztelet is: a skanzen temploma mögötti ligetes falurészen. A 14 órakor kezdődő szertartás után a jelenlévők közösen fogyasztanak majd az új kenyérből. A gabona útját  az aratástól a kenyérsütésig, délután ismét felelevenítik, hogy a később érkezők se maradjanak ki a múltidézésből. Délelőtt a Burattinó Bábszínház Vitéz László kalandjaival várja a legkisebbeket, délután pedig a skanzen kállósemjéni portáján szalmabálákból készített rejtekhelyen népmese-feldolgozásokat láthatnak, hallhatnak a látogatók. Emellett szekerezéssel, lovagoltatással, íjászattal, kézműves foglalkozásokkal, népi játszóudvarral és műhelybemutatókkal is várják az érdeklődőket, és lesz gasztronómiai bemutató és népművészeti kirakodóvásár is.

Zajos gépcsodák randevúja Tiszavasváriban

Államalapításunk ünnepén augusztus 20-án immár negyedik alkalommal rendezi meg a Vasvári Pál Múzeum a térség agrártörténeti géptalálkozóját Tiszavasváriban. A mai napig használatos matuzsálemi gépeket (traktorok, aratógép, cséplőgép stb.) mutatkoznak be a rendezvényen. A program, amit ezúttal a Szentmihályi Gyógyfürdő területén rendeznek meg a reggeli regisztráció után gépfelvonulással indul. A belváros utcáin zajló felvonulást követően a rendezvény helyszínén a szakértő zsűri előtt mutatkoznak be a ma is használatos zajos gépcsodák. Napközben számos kiegészítő program várja rendezvényre kilátogatókat. Lesz népi ételek kóstolója, gépek ügyességi versenye, szakmai előadások. Természetesen idén sem maradhat el a kemencében sült kenyér, amit a múzeumkertben található kemencében sütnek ki a szervezők délután. A bátrabbak kipróbálhatják a kenyérkészítés fortélyait gyúrást, dagasztást, kelesztést,sütést is, és megkóstolhatják a kemencében sült újkenyeret és kenyérlángost. Fellép a Göbölyös Tánccsoport  és a Musical Tanoda. Nemzeti ünnepen a Vasvári Pál Múzeum kiállításai ingyenesen tekinthetők meg.

Kenyérfesztivál és falumúzeumi nap Zalaegerszegen

 


A Göcseji Falumúzeum negyvenhat esztendővel ezelőtt, augusztus 20-án nyitotta meg kapuit Zalaegerszegen. A zalai skanzenben (a kenyérfesztivállal összekötve) több mint egy évtizede ünneplik meg az intézmény alapítását. Az új kenyér a paraszti világban az új élet kezdetét jelentette. A búza aratása Péter-Pálkor kezdődött el, az új búzából sült (új) kenyeret Szent István napján szentelték meg és szegték fel, és ezen a napon kötötték meg az első aratókoszorút is. A falumúzeumi programokkal a népi hagyomány folytatása mellett az államalapítás ünnepére is szeretnék felhívni a figyelmet. Kézműves kirakodóvásárral, játszóházakkal, várják a látogatókat, a kovácsműhelyben munkabemutatókat tartanak, bemutatják a régi mesterségek - csipkekeverés, ólomöntés fémfaragás - fortélyait, a kemencében pedig ízletes kenyérlángosok sülnek majd. A tészták formázását egyébként a gyermekek is kipróbálhatják. A Göcseji Falumúzeumban valamennyi kenyér, péksütemény házi rétes, hagyományos technológiával, kovásszal készül. Az asztalokra garantáltan tartósítószer nélküli (mangalicazsírral ízesített, paprikával díszített) termékek kerülnek.

Hangszersimogatás, hangpárbaj Hódmezővásárhelyen

A Bessenyei Ferenc Művelődési Központban széleskörű összefogással - csaknem százötven magánszemély és vállalkozás hozzájárulásával - egy világszínvonalú hangversenyzongorát vásároltak, összességében több mint 50 millió forintért. A szakemberek választása a világ egyik legjobb zongorájának tartott Steinway D-274-re esett, amely júniusban érkezett meg az alföldi városba. A zongora a közösségi élet részévé vált: a több hónapos hangolási folyamatot a város úgy szervezte meg, hogy a helyi zeneiskolás diákok, a zeneakadémia tehetségei kisebb hangversenyek, zenei táborok keretében kipróbálhassák a nem mindennapi hangszert. A behangoláshoz szükséges játék így kellemes perceket szerzett a hangszeren gyakorló diákoknak és az őket hallgató közönségnek is. Kedden zongoranapot rendeznek a művelődési központban. A délelőtti hangszersimogatásra főként a fiatalokat várják, ekkor bárki megtekintheti és megérintheti a különleges hangszert. A gyerekek pedig a zeneiskola zongoratanárától, Lauer Ágnestől vehetnek leckét. Sorszámhúzást követően bárki felmehet a színpadra, és le is ülhet a művésztanár mellé egy rövid gyakorlásra. Délután Szentpéteri Csilla fogja megszólaltatni a hangszert. A művész hangpárbajra hívja a vállalkozó kedvűeket: aki érez magában elég kurázsit, versenyt játszhat a muzsikussal és a többi indulóval. Azok pedig, aki előzetesen jelentkeznek, és megadják a bemutatni kívánt darabot, négykezest adhatnak elő a művésznővel.

Kalmár évszázadok

A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum 11 és 14 órakor Kalmár évszázadok címmel a kereskedelem évszázadain átívelő interaktív kosztümös tárlatvezetésre várja a látogatókat, akik eljutnak a reformkori zsibongó vásárok világától, az 1930-as évek nagy áruházain át, gyermekkorunk KÖZÉRTjéig. (A program időtartama: kb. 60 perc)

Jó tudni!

A muzeális intézmények látogatóit megillető kedvezményekről szóló 194/2000. (XI. 24.) Korm. Rendelet 2. § (4) szerinti előírásnak megfelelően „nemzeti ünnepeken, állampolgárságra való tekintet nélkül a muzeális intézmények kiállításai díjtalanul látogathatók."

Kitüntetések augusztus 20-ra!

DÍJ

Szent István ünnepe alkalmából adták át az egyik legfontosabb muzeológiai szakmai díjat. Gratulálunk a kitüntetetteknek!

2014. augusztus 08. Magyar Múzeumok Online

Esőmentes hétvégét!

PROGRAMAJÁNLÓ

Nem mindennapi historikus történelmi játékokon vehetnek részt az ostromra vagy éppen koronázási ceremóniákra vágyók a hétvégén, a Skanzenben a gasztronómiáé a főszerep,de ajánljuk a Szigetet és a Mesterségek...

2014. augusztus 08. MTI - MMO

Öt új kiállítás

AJÁNLÓ

Az elmúlt hét képzőművészeti kiállításaiból ajánlunk figyelmükbe néhányat Békéscsaba, Szekszárd, Székesfehérvár, Budapest helyszínekkel, továbbá egy állandó kiállítást is, ami épp ma nyílik...

2014. augusztus 08. Magyar Múzeumok Online
 
Az Erimtan Múzeum Ankarában
 
Baselitz. Újrajátszott múlt
    Muzeumok.hu Rss betöltése...